Ismeretlen, velőtrázó vinnyogás és egy zoológiai vita – Mi a fészkes fene ólálkodik a kertünkben?

Otthon

Ismeretlen, velőtrázó vinnyogás és egy zoológiai vita – Mi a fészkes fene ólálkodik a kertünkben?

Félelmetes vinnyogás, ijesztő vonyítás, velőtrázó, idegen hangok. Minden este nyolc óra negyven és tíz óra között. Az egész mindössze húsz másodperc. Egy ismeretlen betolakodó bujkál a kertünkben! Na, de ki?

Egy hang. Ismeretlen. Rémisztő. Az első este ráfogtam a bagzó macskákra, mégis, mi más adhatna ki ilyen, pszichothrillerbe illő hangot? Második este lemondtam a szerelmes cicákról, ez nem lehet egy romantikus randi andalító dallama. Inkább mintha egy újszülött kismacskát nyúznának közvetlenül a nappalink ablaka alatt, vagy egy kutyakölyköt kínoznának. Hidegrázás!

A harmadik este már komolyan elkezdtem félni. Mi a francnak van ennyire ijesztő, ilyen hangos és félelmetes hangja?

Korábban még sosem találkoztam ehhez hasonlóval, pedig egy biológia-földrajz szakos tanár lányaként van némi közöm a természethez, és némi fogalmam az állatokról. De most csupán gyenge tippjeim voltak. Ezeknek a hangjára rákerestem az interneten, de egyiket sem éreztem megoldásnak. Nem hagyott nyugodni a gondolat. Mi a fészkes fene ólálkodik a kertünkben?

Ugyan a rejtélyes hang tényleg vérfagyasztó, de bátor és gyermekeit minden körülmények között védelmező anyaként egyik este vettem a bátorságot és kiköltöztem a kertbe, hátha végre megmutatja magát a titokzatos idegen. Az ember sosem lehet biztos abban, hogy nem egy gyerekevő szörnyeteg tette-e be a lábát a birtokunkra, ugye. Aznap nem jött el – úgy látszik, ő nem annyira merész, mint én. De ahogy beléptem a házba, csak megcsillogtatta egyedülálló „énekhangját”. Nagy játékos, rafinált stratéga lehet, annyi szent...vagy ő jobban be van tojva tőlem, mint én tőle.

 
Kovács „Madarász” Sándor, Harta

Aztán hirtelen égi jelet kaptam: bagoly. Ennek a lénynek valamiféle bagolynak kell lennie! A férjem szerint viszont nem más, mint maga a fűzfán fütyülő rézangyal, ami nem is tűnt rossz ötletnek, hiszen áll egy idős fűz nem messze a házunktól. Elsős nagylányom szerint minden bizonnyal egy puma rohangál esténként a közvetlen környezetünkben. Ötéves ikreim váltig állították, hogy vendégünk nem is madár, nem is emlős, hanem maga a „zöld lific”. És mivel nekem sem volt jobb ötletem, Lázár Ervin kitalált karaktere elfogadhatónak tűnt. 

Dilemmánkat megosztottam a baráti körünkkel is, és napokat vártam arra, hogy legalább rögzíteni tudjam a szokatlan organizmus nem mindennapi hangját. Egyik este, amikor csöndbe burkolózott az egész ház, újra megérkezett a várva várt rikoltozás. Nesztelenül fölálltam, az ablakhoz settenkedtem a telefonommal, és benyomtam a hangfelvevőt. Sikerült! Legalább a hangja már megvan! Innen már csak egy lépés a leleplezés!

Azonnal elküldtem az összes barátunknak, hogy tessék, itt van, nem őrültem meg, tényleg a „zöld lific” szomszédságában nyaralunk. Jöttek is sorra a jobbnál jobb ötletek, amelyek mind-mind megalapozottnak tűntek.

Véget nem érő zoológiai vitába bocsátkoztunk, kisvártatva mindenki a mi „zöld lificünk” nyomába eredt.

Valaki szerint ez egy ártalmatlan, kis pele, aki eredetileg erdős területen él, de manapság gyakran megfordul kertekben is. Más szerint viszont nyugodjak meg, mert ezek mégiscsak bagzó macskák lesznek. A róka sincs kizárva, mert valaki nem messze a házunktól néhány hete látott egy rókát. De minek visít az ablakunk alatt? Veszett lenne? Volt, aki bagolyra tippelt, ahogyan a „zöld lific” ötlete előtt én is gondoltam. Macskabagoly vagy kuvik. És valóban, Hartára az elmúlt években rengeteg bagolycsalád költözött.

Meghallgattuk egy tucat bagoly hangját a neten, de egyiket sem éreztem telitalálatnak, ráadásul a gyerekeim mindtől megijedtek. Hosszas latolgatás, érvelés és közös tanakodás után aztán mégiscsak egy bagolyfajtában állapodtunk meg. Végül az Állatorvosi Egyetemen tanító barátunk elküldte a rejtélyes hangfelvételt egy madárspecialistának, aki minden addigi kételyünket és meggyőződésünket eloszlatta. És ha ez nem lenne elég, ezt megerősítette az én madárszakértő ismerősöm is. Megvagy, kedves idegen! Nyakon csíptünk, lerántottuk rólad a leplet, tetten értünk, lefüleltünk! Nem menekülsz...

A mi „zöld lificünk” tehát nem más, mint egy kuvik!

Akit a népnyelv halálmadárnak is nevez. Nem csoda, hogy én magam is berosáltam a hangjától.

A mi kuvikunk nagy valószínűséggel a házunk előtt magasodó platánfán fészkel, néhány gerle társaságában. Persze ameddig saját szememmel nem láttam, addig fenntartom a jogot arra, hogy mégis inkább a „zöld lificcel” van dolgunk. Megelégszem a kuvikkal, de titkon mégis biztos vagyok benne, hogy ő valójában egy mesebeli figura, egy különleges lény, aki nem terem minden fán. Amíg inkognítóban marad, addig bármi lehet, amit csak elképzelünk! Azóta minden nap beszélek hozzá, esténként lesem, hátha végre megmutatja magát. Néha hallom a szárnycsapásokat a szobából, szerintem ilyenkor a kerítésünkre repül, de mire az ablakhoz lopakodom, eltűnik. Irtózatosan horrorisztikus hangján továbbra is minden este beköszön, de már nem félünk tőle. Megszerettük őt. És azt hiszem, mindenkinek szüksége van egy saját „zöld lificre”…

A miénket elsős és nagycsoportos lányaim így álmodták meg, nőstény -és hímváltozatban:

 
Lehoczky Rella

(A borítókép Kovács „Madarász” Sándor tulajdona)

Ajánljuk még:

ELNÖKBŐL SZÖKÖTT FEGYENC – AZ OTTHONT Ő IS MEGÉRDEMLI
„AZ ANYÓSOM MÁR NEM IS AZ ANYÓSOM, ÉN MÉGIS A MEGGYE MARADOK”
NAGYMAMÁM KONYHÁJA, AVAGY ÁTJÁRÓ A MÉRTÉKLETES, EGYSZERŰ ÉLETBE

 

 

 
X
Már követem az oldalt