Mi lenne, ha engedélyhez kötnénk a kutyatartást?

Megosztó

Mi lenne, ha engedélyhez kötnénk a kutyatartást?

Bármilyen baráti társaságban, munkahelyen, családi ebédnél előbb-utóbb feljön az a téma, hogy miért nem kell a háziállattartáshoz (na és persze a gyerekneveléshez) valamiféle engedély. Különösen akkor esik erről sok szó, amikor a hírek megtelnek az állataikkal kegyetlenül bánó gazdákkal – akik a tetteiket nem egyszer simán megússzák egy kis pénzbüntetéssel vagy ejnye-bejnyével.

Természetesen erre mondhatjuk, hogy minden rendben is lenne, ha az ilyen abúzusokat a törvény szigorúbban, akár letöltendő börtönnel büntetné, de az igazság az, hogy azok, akik már a hírekbe is bekerülnek amiatt, hogy rosszul bántak egy állattal, csak a jéghegy csúcsát jelentik. Meggyőződésem, hogy a kutyatartók elég nagy része állatkínzó. Nem azért, mert ütné-vágná, megkötözné vagy ne etetné az állatát, hanem egyszerűen azért, mert a saját érzelmi igényeit előtérbe helyezve (elmagányosodó világunkban egyre többen találnak társat emberek helyett háziállatokban) megfeledkezik a kedvence igényeiről.

A legdrágább játékok, a prémiumtáp, az ágyban a gazdával alvás lehetősége olyan extrák, aminek valószínűleg minden kutya örül, de sajnos ezek nem helyettesítenek olyan alapvető igényeket, mint például az elegendő mennyiségű mozgás. Hazai adatokat sajnos nem találtam, de a Sydney-i egyetem felmérése szerint az ausztrál kutyák 40%-a nem mozog eleget, és az ottani kutyák körülbelül ugyanekkora arányban túlsúlyosak is. Ha (nagy-nagy) jóindulattal feltesszük, hogy a magyar kutyatartók kétszer olyan lelkiismeretesek, mint az ausztrálok, és ezért nálunk csak 20% az elhanyagolt kutyák aránya, akkor az is azt jelenti, hogy az országában élő körülbelül 3 millió kutyából 600 ezer nem kapja meg azt a törődést, ami jár neki. Azonkívül, hogy ezeknél az elhanyagolt kedvenceknél emésztési, keringési és izomproblémák alakulhatnak ki, rengeteg stressznek is kiteszik őket, például azzal, hogy nem kapnak megfelelő társaságot, sem a gazdájuktól, sem például a kutyafuttatókba járó többi kutyától, holott erre is nagyon nagy szükségük van. Bár a híradóban nem látjuk őket,

ezek az állatok ugyanúgy szenvednek, sokszor nem is csak ideig-óráig, mint sok megkínzott társuk, hanem egy életen keresztül.

Ezt a problémát most Németországban egy rendelettel próbálnák meg orvosolni, ami szerint minden kutyát naponta legalább kétszer, összesen minimum egy órán át kell sétáltatni. A rendeletet Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter jelentette be, hozzátéve, hogy „a házikedvencek nem plüssállatok, ezért figyelembe kell venni a szükségleteiket.” A bejelentés persze nagy port kavart: a gazdák szerint értelmetlen a rendelkezés, ugyanis egyrészt lehetetlen ellenőrizni, ki, mikor és mennyit sétáltatja a kutyáját, és egyébként is teljesen más a mozgásigénye például egy fiatal és egészséges labradornak, mint egy ízületi problémáktól szenvedő mopsznak. 

Természetesen ezekben a kérdésekben a gazdáknak is igaza van, főleg abban, hogy nem lehet és nem is kell rendőrt állítani mindenki mellé, aki kutyát tart. De az mégis elgondolkodtató, hogy ha harcikutyát csak engedéllyel tarthatnak a gazdáik, akkor miért ne lehetne ugyanúgy engedélyhez kötni például a nagy mozgásigényű kutyák tartását, így elkerülve például azt, hogy egy fent említett egészséges labrador egy harminc négyzetméteres lakásban élje le az életét – csak azért, mert a gazdája társaságra vágyik. Mert ha ő másokra nem is veszélyes, attól még a német miniszterrel egyetérthetünk abban, hogy mégsem egy plüssállat.

Ajánljuk még:

HALÁLON TÚL IS HŰ: EGY KUTYA SZÍVSZORÍTÓ TÖRTÉNETE

HÁZŐRZŐ, VAGY SORSTÁRS? – TÜCSÖK KUTYA HIHETETLEN TÖRTÉNETE

ALAPSZABÁLYOK, HA ELHAGYOD A HÁZAT – KUTYASÉTÁLTATÁSI KARANTÉNKISOKOS