Egészség

Alapszabályok, ha elhagyod a házat – Kutyasétáltatási karanténkisokos

#MaradjOtthon, de gazdi vagy… Kedvencednek szükségletei vannak, mozgásra is szüksége van. A kutyaséták azokban az országokban sem tiltottak, ahol szigorúan korlátozzák a kijárást, így azon egyelőre nem kell aggódnod, hogy hogyan lesz megmozgatva kutyád. Van azonban néhány alapszabály, amit jó, ha szem előtt tartasz a kutyasétán! 

Bár a tanács úgy szól, maradj otthon, van néhány kivétel, amikor muszáj az utcára lépni. Így van ez gazdiként is: egyszerűen nem tehetjük meg, hogy egész nap otthon maradunk, bármennyire is felelősen gondolkodunk. Sőt: épp a felelősségtudat miatt hagyjuk el otthonunkat, hiszen van egy (vagy több) négylábú, akinek bizony sétálnia kell! Egyrészt vannak bizonyos szükségletei, melyeket ki kell elégíteni, másrészt az egészségének megőrzéséhez biztosítani kell számára a mozgást. Persze az sem baj, ha a sétán kellően elfárad, így nem táncol a home office-ban dolgozó gazdi fején egész nap…

A COVID-19 koronavírus járvány minden apró rutinunkat, szokásunkat felborítja, hol jobban, hol kevésbé, de nincs mese, alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez azért, hogy mielőbb újra „szabadok” legyünk. Mindennapi életünk legjelentéktelenebb mozzanatait is befolyásolja. Mindet. A bevásárlást, a munkát, a napirendet – így a kutyasétát is. 

Íme, néhány dolog, amire oda kell figyelni a kutyasétán a járvány ideje alatt:

Mikor?

Lehetőleg olyan időpontot válasszunk a sétákra, amikor kevesen vannak az utcán, futtatón. Ez az időpont nagyon sok mindentől függ, de valószínűleg ismerjük már annyira a (kutyás) környezetünket, hogy tudjuk, mikor vannak legtöbben a sétahelyen, futtatón.

Merre?

Ha teheted, irány a természet! Ott biztosan nem találkozol másokkal, vagy csak nagyon kevesekkel. Kerüld a legkedveltebb ösvényeket, hogy minimálisra csökkentsd a másokkal való találkozás esélyét! Keresd a kevésbé forgalmas túraútvonalakat, tanösvényeket. 

Fontos, hogy ha van rá mód, ne a tömegközlekedést válasszuk, így a természetjáráshoz most az autósok és a vidéken élők előnyben vannak. 

Ha városi sétára indulunk, olyan útvonalat válasszunk, ami kevésbé forgalmas. Ha olyan helyen élünk, ahol a futtatókat nem zárták le, használhatjuk azokat, de figyeljünk arra, hogy tartsuk meg másoktól a legalább két méter távolságot. Mivel a futtató is közös használatú terület, figyeljünk arra, hogy a kapu, a játékok megfogása után ne nyúljunk arcunkhoz, ha van, használjunk kézfertőtlenítőt, vagy vegyünk kesztyűt!  

Kivel?

Most jött el a magányos séták ideje. Legalábbis, ha az emberi társaságot nézzük, hisz kedvencünk jelenlétében hogy is lennénk magányosak? Lehetőleg egyedül induljunk el kutyánkkal, maximum olyan kíséretünk legyen, akivel egyébként is egy háztartásban élünk. A kutyás bandázásokat halasszuk el egyelőre! Ne induljunk most csoportos sétákra, túrákra kirándulásokra se! Egyedül, vagy kettecskén kalandozhatunk a természetben – ha másokkal összefutunk az útvonalon, tartsuk meg a két méteres távolságot! 

Hogyan?

Tartsunk távolságot! Ne engedjük, hogy más simogassa a kutyánkat, és mi se simogassunk idegen (vagy akár ismerős!) kutyákat, bármennyire is barátságosak, bármennyire is próbálnak kegyeinkbe férkőzni. Bár a kutyák nem kaphatják el a COVID-19 koronavírust, bundájukon ugyanúgy megtapadhat, mint bármilyen más felületen! Épp ezért, ha megoldható, ne engedjük sokat hemperegni, vagy tereptárgyakhoz, növényekhez dörgölőzni se őket! 

A szokásos felszerelésen, nyakörvön, pórázon, zacsin kívül legyen nálunk gumikesztyű, arcmaszk, kézfertőtlenítő is, ha van!

Hazaérve se pihenj azonnal!

Alapos kézmosás; azonnal! Langyos víz, szappan, legalább 20 másodperces időtartam. Érdemes a kutya mancsait, esetleg bundáját is áttörölni langyos, enyhén szappanos vízbe mártott ruhával, esetleg valamilyen hipoallergén nedves törlőkendővel. Tisztítsuk gyakrabban, akár naponta is a kutyánk felszerelését: töröljük át a pórázt, a nyakörvet, a hámot, ha úgy érezzük, mossuk is ki.

Együttműködésben a kutyabarathelyek.huval
Nyitókép: Hornyák Photo

Nehéz idők bátor embereket szülnek – Józan paraszti ésszel a koronavírus-helyzetről
Koronavírus. Míg néhány hónappal ezelőtt a legtöbb ember hírből sem hallott róla, ma akarva-akaratlanul meghatározza mindennapjainkat. Míg kezdetben, a tőlünk valószínűtlenül távolinak tűnő Kínában egyre nagyobb problémát okozó járvánnyal csak kevesek foglalkoztak, néhány röpke hét alatt hirtelen testközelbe került, úrrá lett mindennapjainkon. A korábban megszokott életünk fenekestül fordult fel, ráadásul senki nem tudja, meddig tart ez az egész, kit és hogyan érint a betegség – érint-e egyáltalán? Érinti-e családomat, barátaimat, ismerőseimet? Tehetünk-e bármit, vagy megírt sorsunk van a világon? A helyzet s a feladat kétségkívül embertpróbáló, de tudjuk jól: a nehéz idők erős és bátor embereket szülnek. A bátorság azonban nem azt jelenti, hogy nincsen bennünk félelem. Csak azt, nem hagyjuk, hogy az megbénítson bennünket.

 

Már követem az oldalt

X