Egészség

Húsvét

Megtisztulni belül és kívül: ezt adhatja számunkra a böjt

Aki vallási meggyőződésből belevág minden évben a nagyböjtbe, jól tudja, hogy olykor meglehetősen nehéz a test megtisztítása mellett a szellemet is felkészíteni a húsvétra. Számos egészségügyi és lelki előnnyel járhat azonban, ha valaki mégis belekezd. Ne álljunk meg önmagunknál, a környezetünk rendbetétele is fontos, hogy felkészüljünk a megújulásra, egy új kezdet megvalósítására.

A bűnbánat és a húsvétra való felkészülés többek között a negyvennapos nagyböjt lényege a keresztény közösségekben. Mára enyhítettek a régi, merev szabályokon, és a katolikus egyház szigorú böjtöt csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő, ami azt jelenti, ezeken a napokon a felnőtt hívek háromszor étkezhetnek, de csak egyszer lakhatnak jól, valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén azt kérik a tizennégy évesnél idősebbektől, hogy ne egyenek húst.

A böjt egyik legfontosabb tanítása a testünk felett gyakorolt kontroll, vagyis a tudatosság győzelme az ösztön felett. Ez azonban mit sem ér, ha nem kíséri lelki és szellemi figyelem, ha csak az ételekre és az étkezésekre koncentrálunk, s közben nem nézünk önmagunkba, nem végzünk számvetést az életünkkel, a látásmódunkkal és főként a hitünkkel kapcsolatban ezen a negyven napon, miért is böjtölnénk? 

Meghálálja a testünk

Nem meglepő, ha a karácsony és a farsang időszaka után többen idejét érezzük a böjtnek: a nagy lakomákat és mulatozásokat követően jólesik egy kicsit visszavonulni. Érdemes időnként az étkezéseinkre is odafigyelni, diétázni, méregteleníteni, ráadásul a negyven nap nem tűnik lehetetlenül hosszúnak, van eleje és vége, ami meg is könnyítheti a döntésünket, hogy belevágjunk-e vagy sem. Számos módon végezhetjük, ez idő alatt például nem eszünk húst, vagy állati eredetű élelmiszereket, de kivehetjük az étrendünkből a zsírokat, a hozzáadott cukrokat, bármit, amiről úgy gondoljuk, hogy nem árt egy kicsit mellőzni a mindennapi étkezéseinkből az egészségünk érdekében.

A böjt számos egészsgügyi előnnyel járhat, ha tudatosan és odafigyelve csináljuk.

  • Elősegítheti a vércukorszint szabályozását, ami jó hír lehet többek között a II-es típusú cukorbetegségben vagy az inzulinrezisztenciában szenvedők számára.
  • Enyhítheti a gyulladásos megbetegedéseket, a szervezetünkben kialakuló krónikus gyulladások ugyanis súlyos egészségügyi következményekkel (például szívbetegségek, rákos megbetegedések, ízületi gyulladások) járhatnak.
  • Támogathatja a szív- és az érrendszer egészségét, mivel a többnapos böjt közben csökkenhet a összkoleszterin-szint, és a szívbetegségek számos kockázati tényezője. Emellett a vérnyomásunk is csökkenthet.
  • Javíthatja az agyműködésünket és segíthet megelőzni az olyan idegrendszeri rendellenességeket, mint az Alzheimer-, vagy a Parkinson-kór, valamint a memóriánkra is előnyős hatással lehet.
  • Növelheti bizonyos hormonok jelenlétét a szervezetünkben, amelyek fontos szerepet játszanak például az anyagcserében, a fogyásban és az izomnövekedésben.
  • Pozitív hatással lehet az emésztésünkre, fokozhatja az anyagcserét, javíthatja a bélflóránk működését.
  • Segíthet a rákos megbetegedések megelőzésében és növelheti a kemoterápia hatékonyságát, bár ezen a területen további kutatásokra van szükség.
  • Támogathatja a súlycsökkentést egyrészt az alacsonyabb kalóriabevitellel, másrészt az anyagcsere fokozásával. Hozzájárulhat egy sikeres méregtelenítéshez.
  • Ráadásul még az alvásunk is javulhat tőle.

A lélek tükre

Pozitívan hathat a testünkre és a lelkünkre az önfegyelem és a tudatosság is, amelyekre igencsak szükség van a sikeres böjt elvégzéséhez. Közelebb kerülhetünk általa önmagunkhoz, megláthatjuk gyengeségeinket, és büszkék lehetünk az erőnkre, ami segít befejezni azt, amibe belevágtunk.

Böjtölni azonban nemcsak az étkezéssel lehet. Kiválaszthatunk egy olyan tevékenységet vagy szokást a mindennapjainkból, amiről úgy gondoljuk, meghatározza, irányítja az életünket. Ez lehet a dohányzás és az alkoholfogyasztás felfüggesztésétől kezdve közösségi oldalak látogatásának korlátozásán keresztül bármi, amiről úgy véljük, túlságosan is nagy hangsúlyt kapnak az életünkben, ártanak az egészségünknek vagy nagy hatással vannak az életmódunkra, életminőségünkre, és szívesen megszabadulnánk tőle, vagy legalább szünetet tartanánk, hogy belekóstoljunk, milyen is az élet nélküle.

Hajlamosak lehetünk arra, hogy gyorsan ítéljük meg mások gyengeségeit, de a saját életünket ritkán tesszük azonos szintű vizsgálat alá. A böjt időszakával való megküzdés gyakran arra kényszeríthet, hogy felismerjük,

valamely függőségünket sokkal nehezebb legyőzni, mint azt egyébként gondolnánk.

Így a böjtölés nagyobb empátiát fejleszthet ki bennünk mások iránt.

A böjt bármelyik fajtáját is választjuk, valami számunkra fontos dolog (időszakos) nélkülözése mindenképp tudatosabb létezést igényel. Segíthet az önkontrollunk és az akaraterőnk fejlesztésében, fokozhatja mások iránt tanúsított alázatunkat és megmutathatja, mit jelent hálásnak lenni a kisebb dolgokért is, például egy piros almáért egy fárasztó nap végén. Szembesülhetünk azzal, hogy mi minden felesleges, amiről azt gondoltuk, nélkülözhetetlen. Pénzt és időt takaríthatunk meg azzal, hogy – akár csak átmenetileg – kevesebbel is beérjük. Pozitívabbnak láthatjuk az életünket. Nyugalmat és harmóniát lophatunk a hétköznapjainkba, csökkenhet a szorongásunk,

egyszerűen jobban érezhetjük magunkat.

Spirituális szempontból az áldozat, a böjt áldozata a szeretet végső gesztusa. S bár nem minden áldozat egyforma, amikor tudatosan böjtölünk, az ima valamilyen formájaként, apró gesztusokat adunk. Önmagunk fizikai kiürítésével, megtisztulásával felkészülhetünk Isten kegyelmének, erejének, szeretetének és jelenlétének befogadására.

Tiszta udvar, rendes ház

Ha már nagytakarításba kezdtünk a testünkben és a lelkünkben/elménkben, miért ne tennénk meg ugyanezt a környezetünkben? A negyvennapos böjt alatt megtisztulunk, természetes, hogy a környezetünk megtisztítására is igény keletkezik bennünk. A népszokásokban is fellelhető a külső megtisztulás iránt vágy: a virágvasárnapot követő nagyhéten a portákon sort kerítettek egy alapos nagytakarításra, kimeszelték a házat, kimostak minden szennyest, így felkészítve az otthonukat a húsvét ünnepére. A hagyomány megtalálható a modern hétköznapokban is, alighanem kevés háziasszony hagyja ki a húsvét előtti nagytakaratást.

A ház kipucolása mellett még számtalan módon rendezhetjük a környezetünket. Például kertészkedhetünk, leselejtezhetjük a ruhatárunkat, eltehetjük a téli holmikat és előszedhetjük a tavasziakat. Rendet rakhatunk végre a garázsban, kitakaríthatjuk az autót, kiválogathatjuk a hivatalos leveleket, leolvaszthatjuk a fagyasztót, vagy átrendzehetjük a kamrában a lekvárokat és befőtteket. A kívül és belül is elvégzett nagytakarítás segíthet felkészülni a megújulásra, a kikelet, az új események és az előttünk álló feladatok befogadására, egy új kezdet megvalósítására.

A cikk megjelenését a METRO támogatta.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X