Így készülnek falun a húsvétra

A hamvazószerdától kezdődő böjt fő feladata ember és környezetének előkészítése a húsvéti misztérium befogadására. A felkészülés a belső és a külső világban párhuzamosan, egymást támogató harmóniában zajlik. A hagyományos életforma képviselői minden cselekvéssel igyekeznek eltüntetni a tél nyomait, és előkészítik a külső és belső környezetet az új élet befogadására. Faluhelyen, ahol ma is a természet rendje diktálja az élet ritmusát, a húsvéti előkészületek is sok helyen még élő hagyományként töltik meg tartalommal ezt az időszakot.

Háztáj és kert

A tél elmúltával a téli kalákában végzett feldolgozómunkákra összpontosított figyelem is átterelődik a háztáj és a kert előkészítésére a tavaszi ültetésekre, földmunkákra. A január végén, februárban palántázás céljából előkészített magok éppen a nagyböjt idején fejlődnek érett palántákká, rendszerint meleg, védett helyen.

Az új élet csíráit elvető gazdasszony apránként a konyhakertet is előkészíti az áprilisi vetésre, májusi ültetésekre. A kint és bent párhuzamosan zajló, a veteményezés előkészítéséhez kapcsolódó munkák mellett az asszony dolga a ház felfrissítése, a tavaszi nagytakarítás és nagymosás elvégzése a böjti időszakban. A tisztasággal kapcsolatos képzetek szorosan összefonódnak a megújulással, az új élet befogadásával, ami a nagyböjti időszak spirituális és vallási lényege is egyben.

Fotó: Rawpixel.com

Az asszonymunkák elsősorban a ház és a háztáj körüli teendőkre, valamint a szorosabb ünnepi előkészületekre koncentrálnak. Ezzel szemben a férfi dolga az udvar és az állatok gondozása, valamint a határban ilyenkor esedékes munkák elvégzése. Nagyapám ilyentájt járta végig a hótakaró alól kiszabadult földeket, legelőket, hogy felmérje, milyen állapotban vannak, és megtakarítsa ezeket, ha szükséges. A téli időjárástól függően ugyanis lehettek széltörések, vaddisznótúrások, amelyektől meg kellett tisztítani, el kellett egyengetni a talajt és a gyepet ahhoz, hogy alkalmassá váljon gazdálkodási funkcióira. Ilyenkor javította meg a vadak által megrongált kerítéseket, és ilyenkor tisztították ki a patakmedreket is a télen felgyűlt hordalékoktól. Otthon, a gazdaságban pedig ilyenkor várták a vemhes tehenek borjadzását, a juhok és a disznók ellését, ahogy ugyancsak nagyböjt idején ültették meg a tyúkot, libát, kacsát, hogy három-négyhetes kotlás után kikeljenek a csibék, kislibák, kiskacsák.

Húsvétra már új, eleven élet költözött a gazdaságokba. Kibújtak a kertben az első vetemények, megszülettek, és sok háznál már pelyhes korból is kikandikáltak a kiscsirkék, és az istállóban, karámban is fiatal hangok kísérték a tavalyi anyaállatok bőgését.

Ez a tökéletes körforgás valódi életszentség a parasztember számára, aki saját szokásaiban a természeti környezethez való viszonyát képviseli. Nem véletlen, hogy a húsvét vallási ünnepként a gazdasági évre hangolódva, annak kezdetét jelzi. Mozgó ünnepként általában március 22. és Szent György-nap, azaz április 24. közé esik. Ez utóbbi hagyományos pásztorünnep, az állatoknak a legelőre való kihajtását és az esztenákra való kiadását jelzi.

Ételek húsvétban és a böjti időben

A 40 napos nagyböjti időszak utolsó hete a nagyhét, mely az általános böjti előírásoknál is szigorúbb rendben zajlik. A húsvét előtti virágvasárnappal kezdődik, és nagyszombattal, a feltámadással ér véget. A virágvasárnap a barkaszentelés ideje: a férfiak selymes barkaágakat vágnak a határban, és a virágvasárnapi misén a család megszentelteti azt a csokor vesszőt, amely szentelményként egész éves védelmet nyújt a rontástól. Az év első szentelményét beviszik a házba, felkerül a húsvéti asztalra is, de ugyanúgy helye van az istállóban, ahol az állatokat védi betegségtől, bajoktól.

A megvonások és tilalmak nagyböjti rendjében – hús- és zsíros ételek fogyasztásának tilalma, vigasságok tartásának tilalma, általános viselkedésbeli önmegtartóztatás – a nagyhét a teljes előkészületi időszak koncentrált megfelelője. Ekkor ugyanis mindent a legalaposabban megtisztítottak (a szerszámokat is kifényesítették), és katolikus vidékeken mindenkinek, még a cselédeknek és a gyermekeknek is el kellett végezniük a szentgyónást. Ez utóbbi számontartása a háziasszony felelőssége volt.

 

A belső és külső takarítás mellett a húsvéti ételek és ruhanemű előkészítése volt a következő legnagyobb feladat. Legtöbb helyen ilyenkor kaptak új rend viseletet a gyermekek és fiatalok, akik a húsvéti misére vehették fel először új ruhájukat. Ez a szokás még a polgárosultabb vidékeken is elterjedt, és hagyománytisztelő családokban ma is él.

A nagyhét három legfontosabb napja a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtökön a harangok elnémulnak – Rómába mennek –, és csak a feltámadáskor szólalnak meg újra. Harangok helyett kereplőt használtak a szertartások alkalmával.

Zöldcsütörtök, nagyszombat

A szentírásbeli nagycsütörtöki események emlékére faluhelyen friss zöldekből készült ételeket ettek, például spenótot, sóskát, csalánt, ezért ezt a napot a paraszti kalendárium zöldcsütörtöknek is nevezi. Ekkor festjük a tojást, főzzük a sonkát, sülnek a kenyerek, kalácsok, sütemények, és ezen a napon szokták levágni a bárányt is, amit ugyancsak a kemencében sütnek meg. 

Sok helyütt szokás volt a nagycsütörtöki virrasztás, mellyel Jézus Olajfák-hegyén történő virrasztását idézte a néphagyomány. Ilyenkor az asszonyok kimentek a kálváriához, vagy a falu útszéli keresztjeinél virrasztottak és imádkoztak hajnalig. Egy hiedelem szerint nagycsütörtökön nem szabad aludni, mert attól egész évben aluszékony lesz az ember. A legények ilyenkor nagy lármát csaptak: a templomban a padokat verték, kereplővel zajongtak – ezt nevezik Pilátusverésnek –, majd a határban tüzet raktak és elégették Pilátust, a gonoszt jelképező szalmabábut – ez pedig a Pilátuségetés. Ez a szokás szorosan összefügg a farsangtemetéskor szokásos télűző hagyománnyal, a szalmabábu-égetéssel.

Fotó: Pixabay.com

Nagypéntek az év legszigorúbb böjti napja, amely a többi tiltónaptól eltérően még a gyermekeknek és az időseknek is kötelező önmegtartóztatást ír elő. Aki valóban betartotta a nagypénteki böjtöt, az délig semmit sem evett, utána is csak héjában sült krumplit, esetleg olajos, hagymás burgonyát. Ezen a napon eleve maximum csak három alkalommal szabad étkezni, és csak egyszer szabad jóllakni, de kitartóbb hívek napi egyszeri étkezéssel böjtölnek. A megtisztulás rituáléi a vallásos lelkület és a nagypénteki csendes áhítat mellett praktikus szokáscselekvésekben is megmutatkoztak. Egyes vidékeken a lányok rózsavizet vettek a patakból, amelyben rituális mosakodást végeztek, és nagy edényekkel haza is vittek a friss patakvízből a háziaknak. A megtisztulás féregűzéssel folytatódott: Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok! – szólt a mondás. Nagypénteken ugyanis nem volt szabad begyújtani a kályhákba, hiszen Jézus halálának emlékére minden tűz kialudt. Aki viszont megszegte a tilalmat, az megérdemelte, hogy a házát ellepjék a férgek.

A tűzgyújtási tilalom azt is jelentette, hogy nagyszombatig csak hideg ételt fogyasztottak. 

A nagyszombat a feltámadási szertartásra való felkészülés ideje: a víz- és tűzszentelés, valamint a húsvétvasárnap hajnali határkerülés előkészítése. A megszentelt vízből mindenki vitt haza, és minden háznál gyógyító, gonoszűző céllal tartottak egy üveggel belőle. A szentelt tűz parazsából az állatok vizébe tettek, így az megtisztítva megóvta őket a bajtól. Ez a szokás az igézés elleni rontáselhárítás praktikáinál is visszaköszön a szénnel vagy gyufával való vízvetés gyakorlatában. A szentelt szénből a földekre is vittek, és természetesen az otthoni tűzhely parazsát is ezzel hevítették fel nagyszombaton. Nagyszombat és húsvétvasárnap gyakorlatilag összenő, hiszen az éjféli feltámadás után következik a hajnali határkerülés, majd a reggeli ételszentelés. Az asszonyok kaláccsal, kenyérrel, sonkával, tojással és a sült bárány darabjaival megtöltött kosarakkal mentek a templomba, ahol a pap megáldotta az ennivalókat, csak ezután kerülhetett mindenből az ünnepi asztalra.

Gazdag és felemelő időszak a húsvétot előkészítő nagyböjt, melynek minden szokása, néphagyománya a józan paraszti észjárás tisztaságát, természetközelségét és istenfélő természetét tükrözi. A falu rendjét éppen ez a tiszta értékrend tartotta meg évszázadokon keresztül – minden érték, amit ebből átmentünk, csak javunkra válhat.

Nyitókép: Fortepan/ Bencze László

A cikk megjelenését a METRO támogatta