Szerteágazó múltunk éltetői – húsvéti szokásaink eredetéről

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Különös volt az utóbbi időben megfigyelni, hogy miként menekülnek az emberek otthonról a húsvéti ünnep és a kapcsolódó szokások elől. Persze idén remélem mindenki otthon lesz. Még az is, aki szíve szerint locsolkodni indulna. Helyette azt javaslom, járjunk utána együtt a húsvéti ünnepnek.

Mára bevett gyakorlatnak számít, hogy egy-egy ünnep bemutatását azzal kezdik a szerzők, miként „telepedett rá” a keresztény hit a régi „pogány” szokásokra. Én magam nagyon ellene vagyok ennek a megközelítésnek. A szokások egymásra simulnak, hiszen

változnak a kultúrák, a vallások, a társadalom egésze egy élő dinamizmus.

Most különféle rétegeket keresünk, melyek valamilyen módon mind hozzájárultak a ma ismert ünnepkör kialakulásához.

A keresztény húsvét Jézus halálának és feltámadásának ünnepe az evangéliumi hagyomány szerint a zsidóság pászka (Peszáh) ünnepén történt, és egészen a niceai zsinatig ekkor is ünnepelték. A „kovásztalan kenyér” ünnepe az Egyiptomból való kivonulásra épülő hagyomány, de egyben az ószövetségi alapokon nyugvó egyik évkezdet, a szakrális év kezdete is. (Több régi kultúra is két évkezdettel számolt, a Nap emelkedő és ereszkedő járásának megfelelően.) Ezen ünnep egyik fő eleme a bárányáldozat, amely a bárányvérrel megjelölt egyiptomi ajtófélfákra utal, amelyek segítségével elkerülték a zsidó családok a tizedik isteni csapást, és amely akarva-akaratlan egybecseng Jézusnak, mint Isten bárányának áldozatával, aki magára vette a világ bűneit.

Az évkörnek ezen a szakaszán, közvetlenül a napéjegyenlőség után Rómában is jelentős ünnepet ültek, történetesen a szír Attisz halálának és feltámadásának (!) az ünnepét. A római szokások között megtaláljuk a körmenetekkel és zöldágas szokásokkal összevágó „tavaszi fa” körbehordozását, melyet önostorozó gyásznap, végül euforikus feltámadásünnep követett.

Ha a Magyarországon a legutóbbi időkig fennmaradó szokásokat nézzük, akkor megállapítható, hogy a keresztény egyház legjelentősebb ünnepéhez köthető szokások nagy része ugyanazokkal az analógiákkal működik, melyek

jóval a kereszténység előtt is jelen voltak minden emberi kultúrában.

Vegyük példaként a tojást, mely az egyik leggyakrabban használt életszimbólum sok kultúrában. Már az ókori Egyiptomban is a feltámadás szimbóluma volt, ahogy erről a Tutanhamon sírjában talált leletek is árulkodnak. Hogy mikortól nevezhetjük keresztény szimbólumnak, nem tudni. Akár annak tekintjük, akár nem, hazánkban a legrégebbi piros hímestojást egy honfoglalás ideje előtti avar női sírban találták meg. A húsvéti tojásos játékok között találjuk a nyárádmenti székely falvak tojásdobását, ahol elmondásuk szerint azért dobják fel a tojást az égre, mert az „első húsvétkor” Tündér Ilona madár alakban tojta meg a Napot, s a Holdat az égre. 

De épp így megfigyelhetjük az őselemek jelenlétét az ünnep során, így a tűz kioltásának és újragyújtásának a szokáselemét, a tűzzel való vízszentelést, mely a levegő elemet is megidézi, a vízzel való locsolást, a nagypénteki patakban való mosakodást, a földbe, mint bölcsőbe tevést, a zöld ággal való megcsapdosását a lányoknak, vagy bármelyik zöldágas szokást.

Mindig mosolygok magamban, mikor olyasmit hallok, hogy a Szent István vagy az egyház miként fosztotta meg népünket ősi hitétől. Hiszen minden ugyanabból a forrásból táplálkozik. A húsvéti szokások számomra azt mutatják, mennyire gazdag és sokrétű az emberiség kultúrája, és hogy táplálja is bármily szerteágazó gyökérzet, a mai napig élő és működő egésszé áll össze általunk. Hiszen

mi magunk vagyunk ennek a szerteágazó múltnak az éltetői.

Remélem, hogy az emberiség egésze megélheti és ünnepelheti hamarosan a természettel együtt a feltámadást.   

Nyitókép: Ebner, Fortepan

Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával. Éld át idén otthonról a húsvét csodáit, fedezd fel és próbáld ki velünk legszebb hagyományait! Magyarország, a csodák forrása!