A történelem minden viharát túlélte, de az emberi pusztítást már nem

ZónánTúl

A történelem minden viharát túlélte, de az emberi pusztítást már nem

A Munkácsy Mihály utca ma is oázis a terézvárosi kőrengetegben. Árnyas fák kísérik a Podmaniczky utcától az Epreskert északi szélén át a Benczúr utcáig, mindkét oldalán a viharos huszadik századot is túlélt, egy rég letűnt fénykort idéző villák szegélyezik, és adnak kisvárosi hangulatot egy dübörgő főváros közepén. Az utca, és így a környék leghíresebb háza legutóbbi felújítása óta világos sárga színben pompázik: a Szondi utca sarkán álló, messziről látszó tömböt a szakirodalom Sonnenberg-házként említi.

A század elején laktak itt persze híres, és kevésbé híres, de érdekes emberek. Például a két háború közti magyar könyvkiadás oszlopa, a Singer és Wolfner Irodalmi Részvénytársaság egyik alapítója, Singer Sándor itt lakott valamelyik szép lakásban az 1916-os lakcímjegyzék szerint.

Itt élt továbbá dr. Egri István okleveles gépészmérnök, az Egri és Fia üzlet tulajdonosa, ahogy hirdetésük a Magyar Építőművészet 1928-as évjárat 9-es számában több helyen is olvasható. Otthona berendezését a briliáns tehetségű Kozma Lajossal terveztette meg, olyan szép volt, hogy minden vendéget körbevezettek, hogy még a mellékhelységet is megcsodálhassák. Dr. Egri tervezte többek között a Hajós Alfréd jegyezte margitszigeti Sportuszoda gépészetét, és neki volt a legkülönösebb levélpapír-fejléce a városban. Történt ugyanis valamikor 1940-ben, hogy Rottenbiller utcai irodájába bekopogott Scheiber Hugó festő, hóna alatt eladásra szánt festményekkel.

 

A modern stílus azonban nem felelt meg a konzervatív mérnök úr ízlésének, de elküldeni sem akarta a látványosan pénz- és megrendelőhiányban szenvedő művészt, ezért felkérte, tervezze meg tervezőirodájának grafikai arculatát. Ettől kezdve az Egri és Fia központi fűtés, vízvezeték és csatornázás tervezésére szakosodott irodája a Scheiber Hugó tervezte levélpapíron levelezett és tervezett, ezzel is hirdetve saját, és grafikusa munkájának páratlan színvonalát. A közös munka 1940-1952-ig tartott, amikor is az okos és előrelátó mérnök úr, megelőzendő a várható államosítást, felszámolta nagymúltú irodáját.

De vissza a történet kezdetéhez, a gyönyörű házhoz.

Építésének éve 1904, a megrendelő bizonyos Sonnenberg Imre kereskedő, a tervező a virágos századelő ünnepelt, a szecesszió jegyében dolgozó építésze, Kőrössy Albert Kálmán.

A ház eredtileg magasföldszint plusz kétszintesnek épült, a legalsó szinten egy, összesen nagyjából hatszáz négyzetméteres, évtizedekig az építtető tulajdonos családjának használatában lévő lakással, és még két emelettel, szintenként kettő, egyenként háromszáz négyzetméteres lakrészekkel. A földszinti lakáshoz egy, a kert felé nyitott, körülbelül hatvan négyzetméteres veranda épült, az emeleti lakásoknak szintén az árnyas platánok felé néznek kisebb teraszai. Az alagsorban teljes belmagassággal, nagy ablakokkal épültek műhelyeknek, boltoknak alkalmas utcai, illetve udvari pincék, amiktől mindig is magasabbnak tűnt a ház.

 A homlokzat díszítésére a tervező a szecesszió teljes készlettárát felhasználta:

virágos vakolatdíszek, beléjük faragott „áldással”: „Itt nyújt az élet örömet, fájdalmat, tövist és rózsát”, üvegmozaikokkal, homokkő angyalokkal, hullámzó oromzattal, és a lépcsőházat és a homlokzatot egyaránt ünneplőbe öltöztető színes, Róth Miksa-féle ablakokkal, amik igazán különlegessé varázsolták a Sonnenberg-ház Epreskertre néző oldalát.

 
Szuhai Barbara

Csodájára jártak építésétől kezdve, túlélt mindent, háborút, ostromot, az utána következő, keserves évtizedeket, a gond később jött: 1957-ben a ház stílusától és arányaitól teljesen idegen harmadik szinttel házgyári hangulatúvá silányították az összképet, majd az IKV hatalmas pusztítást végzett.

1970 az ominózus év, amikor a gyászos emlékű állami ingatlankezelő felújítás címszó alatt szabályosan megtámadta a házat. Minden díszt levertek róla, a hullámos pártázatot le- és szétverték. De nem is biztos, hogy ez volt a legfájdalmasabb lépésük. Inkább a színes, maratott, virágmintás lépcsőházi ablakok tönkretétele.

 

A második emelet magasságában, a homlokzat közepén lévő ovális ablaktáblát az utcára kilökték, és mert az nem tört össze megfelelő hatékonysággal az aszfalton, a teljes brigád levonult, és munkáscsizmáikkal – nem csak szimbolikusan – darabokra törték a pótolhatatlan szecessziós mestermunkát. A virágmintás ablakok helyére narancssárga drótüveg került.


Most, ötven évvel a felújításnak álcázott példátlan pusztítás után egy agilis lakóközösség nemes célt tűzött maga elé:

nemcsak felújítanák híres házukat, hanem visszaállítanák az 1970-es ámokfutást megelőző állapotokat.

Nincs könnyű dolguk, hiszen mára nagyrészt kihalt szakmák ritka képviselőit kell megnyerniük, és nem utolsósorban a kivételesen magas költségeket társasházként előteremteniük. Az elveszett ablakokról csak rajzok állnak rendelkezésre, a stílusidegen legfelső szint elbontása pedig már nem lehetséges, de legalább a habos-szecessziós lépcsőházat félbevágó, házgyári lépcsőt lehet majd kiváltani egy, a műemléki környezetet kevésbé megbontó megoldással.

 
Szuhai Barbara

Minden elismerésem a civil kezdeményezésé, szívből kívánok nekik sok sikert. Sok ilyen közösségre volna még szükség Pesten, hogy visszakaphassa a város fénykorában nyert eleganciáját.

Fotók: Szuhai Barbara / Mesélő Házak
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és Építőművészek Ybl és Lechner korában, Terc Kiadó Budapest 2015

Ajánljuk még: 

VÉNUSZ VILLÁJA A VÁROSLIGETNÉL: A MAGYAR SZECESSZIÓ IDŐTÁLLÓ JELKÉPE
KIRÁLY INKOGNITÓBAN: EGY BUDAPESTI HÁZ ELFELEDETT TÖRTÉNETE
PRÉDIKÁLÓSZÉK-KILÁTÓ: A HELY, AHONNAN A DUNAKANYAR LEGSZEBB PANORÁMÁJÁT LÁTHATOD

Budapest rejtett kincse: az Aradi utca száztíz éves csodáját kár lenne kihagyni
Az Aradi utca nem a szépségéről híres. A hatodik kerületi kőrengetegben húzódik, épp egy sarokkal az Andrássy úttól, amitől épp egy világ választja el. A nagyobb pénzeket mozgató beruházások megbízhatóan elkerülik ezt a városrészt, a kora hetvenes évekbeli rendőrségi épület szolidaritásból együtt rogyadozik az évszázados szomszédokkal.