Király inkognitóban: egy budapesti ház elfeledett története

ZónánTúl

Király inkognitóban: egy budapesti ház elfeledett története

Sok házról tudjuk, másokról csak sejtjük, hogy érdekes sorsokat, emlékeket rejtenek falaik. Néha pedig egy egyszerű séta alatt jövünk rá, hogy nem várt épületek is kincseket rejthetnek. 

A budai Bartók Béla úton járunk. Szecessziós, eklektikus, de mindenképpen igényes bérházak sora, a virágos századelő óta egyik fő ütőere Budának. Az elmúlt évszázadban több néven volt ismert: 1920-ig Fehérvári út, 1920-1945-ig Horthy Miklós út, a háború után nyerte ma ismert nevét.

A 35-ös ház a Körtérhez esik közelebb, inkább az eklektikus tábort erősíti, kívülről semmi különös, simán elmennénk előtte anélkül, hogy kétszer is ránéznénk. Mégis érdemes bekukkantani, egészen kivételesen szép előtérbe léphet be a meglepett látogató.

A legszembetűnőbb részlet a mélykéken ragyogó csempe, ami úgy méter magasan keretezi a bejárati folyosót, majd kíséri az emeletekre a ház lakóit, legfelső harmadában kék-fehér kockás csík szolgál játékos díszként végig, a kékbe öltöztetett falakon. Ezen kívül

ezüstös szürke, neobarokkos vakolatdísz hivatott emelni a lépcsőházi előtér eleganciáját, a földön fekete-fehér, eredeti mozaik – az összkép kissé pasaréti hangulatot áraszt.

Tágas udvar túloldalán art deco-s vonalú hátsó lépcsősor vezet a virágos gangokhoz, és az onnan nyíló lakásokhoz. Egy szép, budai bérház 1914-ből, Nagy Izsó rajzasztaláról.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő házak

Pár évvel azután, hogy először írtam erről a házról, megkeresett egy úr Svájcból, és egy egészen elképesztő történetet osztott meg velem. Az ő dédnagymamája volt a házmester itt az első lakók beköltözésének évétől, 1915-től egészen a háborúig.

A családi legendárium gondosan őriz egy itt megtörtént, egészen mesébe illő jelenetet.

A hajdani házmester bokros teendői gondos ellátása érdekében bizony munkába állította kisunokáját is, vagyis olvasóm édesanyját, akinek kislányként az volt a feladata, hogy pihenő időkben, szombat és vasárnap délutánonként ő engedje be a ház lakóit és látogatóit, illetve igény szerint felkísérje őket lifttel a kívánt emeletekre.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő házak 

Történt egyszer, álmos vasárnap délután, hogy csengettek, a kislány ajtót nyitott, és a ház előtt egy igazi meglepetést talált. A kint várakozó urat mindenki ismerte, aki bármilyen, a két világháború közt megjelent újságot egyszer is kezébe vett. Magas, szikár, elegáns úriember, elmaradhatatlan kalap és szemüveg tartozott karakteres alakjához, és az európai híradásokban leginkább teniszütővel a kezében ismerhették. Játszott minden valamirevaló európai teniszversenyen, gyakorlatilag bárkivel, boldogan, lehetőleg párosban, és a hálónál, ami, lévén jóval magasabb volt kora átlagánál, biztos nem könnyítette meg teniszpartnerei életét. De nem is ezzel hívta fel magára a figyelmet. Hanem, hogy

ez az úr, aki magát legszívesebben csak Mr. G. néven szerette említeni és szólítani, „civilben”, becsületes „szakmáját” tekintve egy igazi, praktizáló európai uralkodó volt, konkrétan V. Gusztáv svéd király.

Ő kért bebocsátást az akkor épp Horthyról elnevezett budai főút álmos bérházába, ami azért volt bár meglepő, de mégsem teljesen hihetetlen, mert az egyetlen élő magyar ember, aki Mr. G-t valóban jól ismerte, Kehrling Béla, a két világháború közti Magyarország ünnepelt teniszjátékosa volt, aki egy időben itt lakott a házban, az első emeleten.

Kehrling olyan Isten adta sporttehetség lehetett, mint Hajós Alfréd: 1911 és 1933 közt egyszerre volt válogatott tenisz és asztalitenisz játékos, valamint a futball válogatott tagja, de színvonalasan jéghokizott, atletizált és golfozott is.

Teniszezett az 1912-es stockholmi olimpián, de nem ott, hanem a francia Riviérán játszott Mr. G-vel, éveken át, rendszeresen.

Egyik korabeli sajtóorgánum sem adott hírt a koronás látogató budai jelenlétéről, vagyis a felhajtást kerülő, szerény svéd király sikeresen cselezte ki a szemfüles pesti újságírókat, és abban bízott, magánjellegű villámlátogatásáról talán soha senki nem szerez tudomást. Amikor becsengetett a csendes, budai bérházba, az ajtót nyitó kis házmester segéd felajánlotta, felkíséri liften, de a magas, szikár úr ezt elutasította, és ruganyos léptekkel felszaladt az emeletre. A lépcsőn. Egy igazi király. Mint a mesében.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő házak 

Pár nappal a látogatás után Mr. G. egy zongorát küldött ajándékba teniszpartnerének, amit csörlővel kellett az emeletre felvinni. Összeszaladt a ház, mindenki a koronás látogató titkos látogatásáról beszélt. Aztán elsodorta a történelem a békeidők emlékét, de a házmester kisunokája a történetet örökre megőrizte, fiának továbbadta, aki, hogy megáldja az Isten az összes kezével, megtalált engem, hogy elmesélhessem a Mesélő Házak budai sétáin.

Forrás: itt és itt és itt és itt és itt és itt
Fotók: Szuhai Barbara / Mesélő házak

Ajánljuk még:

Alpok-Adria túraút: hófödte csúcsoktól az azúrkék tengerig – gyalogszerrel

Ausztria tetején, a Grossglockneren túrázva figyeltem fel először a táblára: Alpok-Adria Trail. Megdobbant a szívem, mert nincs is szebb annál, mint amikor a hegyek a tengerrel összeérnek. Akkor is, ha ez a találkozó a bakancsainknak köszönhető, vagyis a hófödte csúcsoktól indulva, az Isonzó völgyén kanyarogva, a Júliai-Alpokat átszelve Rilke lábnyománál pillantjuk meg az azúrkék tengert, és egy tisztelet-félkört téve neki, egészen Muggiáig követjük, Trieszten áthaladva. Mindezt természetesen gyalogszerrel.