A Facebook a kapcsolatokra épül és ezernyi lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük önmagunkat. Egészen olyan (már nevében is), mint egy képeskönyv: beszámolhatunk az életünkről olyan gyakorisággal és olyan mélységgel, ahogyan az nekünk tetszik.
Mostanra a reggelizésről való fotóposztolás, a mindennapokról való szóbeli beszámolók, a névjegyben beállított elvégzett tanulmányok listázása, a könyvajánlók és a történet funkció mellett a profilképünk segítségével is állást foglalhatunk bizonyos kérdésekben. Látszólag ezzel véleményt alkothatunk, megmutathatjuk, milyenek vagyunk, mi számít nekünk. Látszólag. Mert ha belegondolunk, a képkeretek és azok gyakori váltogatása igen félrevezető: egy-egy képcsere egy-egy identitás-kocka a nagy kirakósunkban csupán, ami inkább rólunk szól, mintsem a támogatni kívánt nemes ügyről.
A Facebook részéről okos döntés volt, hogy ezt a funkciót a profilképpel egyesítették. Így röviden és tömören, a másik bejegyzéseinek olvasása nélkül, mindenféle kifejtés és párbeszéd nélkül hirdethetünk szinte bármit. Megmutathatjuk: az identitásunkhoz szorosan kapcsolódó ügyről van szó.
Persze minden ilyen képkeret ad egyfajta közösségtudatot is. Lehet, hogy barátaink és ismerőseink között találunk „rokonlelkeket”, akiknek látszólag ugyanaz fontos, mint nekünk. A valahova tartozás pedig mámorítóan jó érzés, az egyik alapszükségletünk. Egy ilyen képkeretnek hála elkönyveljük, hogy nem vagyunk egyedül a világban a véleményünkkel.
Ugyanakkor ez a képkeretek nagy hibája is: adnak egy ál-elégedettségérzetet, hiszen
tevőlegesen nem segítettünk az ügyön, a lelkünk mégis megnyugodhat, mintha...
Úgy érezhetjük, hogy tettünk valamit, aminek kézzelfogható eredménye van. Ez pont elég lehet arra, hogy elcsendesítsük a lelkiismeretünket, és abba a hitbe ringassuk magunkat, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. Úgy érezhetjük, hogy kontrolláljuk a helyzetet, holott közel sem. Legtöbbször ugyanis a valódi változás esélyét a fizikális jelenlét és a kézzelfogható tettek adhatják; ha valóban támogatunk egy ügyet anyagilag, munkánkkal, ha beszélgetünk róla ismerőseinkkel, ha formáljuk a környezetünket. Vajon képes erre egy profilkép-keret cseréje?
Ha fontos neked egy ügy, az az első és legfontosabb, hogy tegyél érte valamit, ami túlmutat a mai ember által piedesztálra emelt virtuális közösségi téren. És talán, amikor beálltál segíteni, akár munkával, önkéntességgel, a jelenléteddel vagy bármilyen valós, offline módon, akkor már nem is tűnik olyan fontosnak naponta cserélni a képkereteket. Lehet, hogy annyira magával ragad a valóság, hogy nem fog érdekelni, ki mit lát vagy gondol rólad egy képkeret alapján. És lehet, hogy mások számára is többet nyom a latba a véleményed akkor, ha valóban van mögötte fedezet; tettek, szavak, igazi jelenlét.
Mert ha ezeket felváltjuk egy-egy képkerettel, egyre kevesebbet teszünk majd a környezetünkért, azért, ami fontos nekünk.
Ajánljuk még:
5 TIPP, HA SZERETNÉD BIZTONSÁGBAN TUDNI A SZEMÉLYES ADATAIDAT A FACEBOOKON
A NŐK JOGA FONTOS, DE A VILÁG BONYOLULTABB ANNÁL, HOGY CSAK AZOKRA FIGYELJÜNK
A FACEBOOKON KÍVÜL NINCS ÉLET. VAGY CSAK OTT KEZDŐDIK IGAZÁN?
„Online térben a gyerek funkcionális felnőtt, úgy is kell viselkednie” – mikor, hogyan és mennyit kütyüzzenek?
Evés közben mesét néző óvodás, naphosszat a telefonon lógó kiskamasz, bezárkózó gamer gimis: megszokott látvány a legtöbb családnál. Minek köszönhető mindez, és mit tehetünk szülőként, hogy a gyerek életében megfelelő helyre kerüljön a technológia? Erről kérdeztük Tóth Dániel pszichológust.
„Online térben a gyerek funkcionális felnőtt, úgy is kell viselkednie” – mikor, hogyan és mennyit kütyüzzenek?
Evés közben mesét néző óvodás, naphosszat a telefonon lógó kiskamasz, bezárkózó gamer gimis: megszokott látvány a legtöbb családnál. Minek köszönhető mindez, és mit tehetünk szülőként, hogy a gyerek életében megfelelő helyre kerüljön a technológia? Erről kérdeztük Tóth Dániel pszichológust.
