Tech

5 tipp, ha szeretnéd biztonságban tudni a személyes adataidat a Facebookon

 Néhány kattintással sokat tehetünk az adataink biztonságáért. 

Egy-két évtizeddel ezelőtt szinte elborzadva néztük az 1989-es Vissza a jövőbe 2-ben, ahogy Douglas Needles Martyval videotelefonál, és a beszélgetés közben a személyes adatai villannak fel a képernyőn, kezdve attól, hogy mi a lakcíme, egészen addig, hogy mi a hobbija és hogy a gyerekei hány évesek. Erre a jelenetre gondolok:

Azt talán sem a készítők, sem a nézők közül nem gondolta akkor senki, hogy néhány évtizeden belül nemhogy furcsának vagy ijesztőnek, de teljesen természetesnek vesszük majd, hogy ezeket az érzékeny személyes adatokat nemcsak a barátaink vagy ismerőseink, de vadidegenek orra alá is gond nélkül odatoljuk majd a Facebook segítségével, sőt, még arról is tájékoztatjuk a világot, hogy mikor melyik étteremben eszünk, milyen egészségügyi vagy anyagi problémáink vannak, vagy éppen kit szeretünk és kire vagyunk mérgesek.

Ezek az információk lájkok helyett pedig hozhatnak elég kemény helyzeteket is: gondoljunk bele, hogy például egy csaló mennyivel könnyebben tud a bizalmunkba férkőzni, ha a kezében vannak a boldog-boldogtalannal megosztott személyes adataink! Sőt, a Cambridge Analytica botrány azt is megmutatta, hogy a személyes adataink akár olyan cégekhez is kerülhetnek, ahol később illegális módon használhatják fel azokat.

Nézzünk 5 lépést, amivel elérhetjük, hogy minél kevesebb személyes adatot bízzunk a Facebookra (és rajta keresztül másokra)!

1. Nyilvános és nem nyilvános adatok beállítása

A Facebookot megnyitva menjünk a jobb fölső sarokban látható kis háromszögre, majd kattintsunk a „Beállítások és adatvédelem” menüpontra. Itt a legfelső, „személyes adatok védelme” menüpont alatt találunk egy olyan opciót, hogy „Néhány fontos adatvédelmi beállítás ellenőrzése”. Rákattintva a „Ki láthatja, hogy mit osztasz meg?” menüpontban beállíthatjuk, hogy a személyes adatainkat csak ismerőseink, vagy akár a profilunkra kattintó idegenek is láthatják-e. Ezek között az adatok között olyanok is szerepelhetnek, mint például a telefonszám vagy az emailcím – jobb, ha ezeket csak azok látják, akiknek személyesen megadtuk őket. Tartsuk észben, hogy még az ismerőseink között sem csak közeli barátok lehetnek, hanem akár olyanok is, akik marketingcélokra használhatják ezeket. Vagy akár rosszabbra.

2. Applikációk használata Facebookon keresztül

Kényelmes dolog a Facebookon keresztül belépni mindenféle applikációba és weboldalra – de ez nem jelenti azt, hogy olyan adatokat is meg kellene osztani velük, ami rossz kezekben köthet ki. A jobb fölső sarokban újra a „Beállítások” menüpontra kattintunk, ott pedig bal oldalon menjünk az „Alkalmazások és webhelyek”-re. Itt láthatjuk, hogy különböző oldalakkal, applikációkkal milyen személyes adatokat osztunk meg. Ha ezek közül van olyan, amit nem használunk, töröljük, de a többinél is lehetőségünk van beállítani („Részletek” menüpont), hogy mit osztunk meg velük magunkról. Minél kevesebbet, annál jobb.

3. Óvatosan a telefonos alkalmazással!

Az Apple termékeknél a telefonos applikáció kevés dolgot kap meg az operációs rendszertől, Android alatt viszont sok-sok jogosultsága lehet – akár sms-ekben vagy részletes híváslistában is kutakodhat, ha engedjük neki. A „Beállítások” menüben keressük meg az „Alkalmazások” opciót, válasszuk ki a Facebookot, görgessünk, míg meglátjuk az „Alkalmazásengedélyek”-et. Itt láthatjuk, hogy mihez adtunk az applikációnak hozzáférést. Mindegyik nélkül működik az app, és bár a „Helyadatokat”, valamint a „Tárhelyet” érdemes bekapcsolni, de a naptárhoz, a fényképezőgéphez, a mikrofonhoz, a névjegyekhez nem muszáj hozzáférnie, és az SMS- és telefonengedélyek is feleslegesek lehetnek. Ha videochatelni szeretnénk, akkor a fényképezőhöz és a mikrofonhoz azért meg kell adnunk a hozzáférést.

4. Tudatos böngészés

A Facebook figyeli, mit csinálunk az interneten – nemcsak a saját oldalain, hanem azokon is, ahol Like (Tetszik) gomb van beágyazva, és persze ott, ahová a Facebookon keresztül lépünk be. Az utóbbival sajnos nem tudunk sokat tenni (kivéve annyit, hogy nem Facebokkal lépünk be), de ha nem akarjuk, hogy a Facebook más oldalakon is kövessen minket, akkor használjuk például külön böngészőben.

5. Profiltörlés

Ha tényleg teljes biztonságban akarjuk tudni minden személyes adatunkat, akkor törölhetjük is a profilunkat – ezt manapság egyre többen teszik meg, de a helyzet az, hogy alternatívát (egyelőre) nem nagyon fogunk találni helyette. Viszont addig is megtehetjük, hogy legalább a legféltettebb titkainkat nem bízzuk rá bárkire.

Ajánljuk még:

Pornó korlátok nélkül: az AI egyik legnagyobb veszélye, amiről kevesen beszélnek

„Készíts gyönyörű, valósághű képeket, amelyeken meztelen nők szexelnek veled – a mesterséges intelligencián alapuló képszerkesztőnk ingyenesen elérhető” – hirdeti magáról az első weboldal, amit a kereső kiad, ha a mesterséges intelligencia és a pornó szókapcsolatra rákeresünk. Az pedig, hogy ezek a technológiák bárki számára elérhetők, nagyon sokféle módon károsíthatnak még bennünket.

 

Már követem az oldalt

X