Charlie Brooker angol író zseniális filmsorozatában, a Black Mirror-ban van egy rész (3. évad, 4. epizód), ami egy különleges számítógépes programot mutat be: a virtuális valóságba lépve a játékos San Junipero városában találhatja magát. Ez a hely valójában nem is egy város, hanem tucatnyi idősíkja ugyanannak a városnak, amelyek közül mi magunk választhatunk: abba a korszakba léphetünk be, ami éppen a legszimpatikusabb vagy a legérdekesebb a számunkra. Ugyanúgy mi választhatunk magunknak virtuális ruhát és testet is: megjegyzendő, hogy az emberek túlnyomó részben saját húszas éveik kinézetét választják, nem másoktól „lopnak” arcot és holmikat.
Az idősek, a súlyos betegek és ápolóik ingyenesen megkapják azt a lehetőséget az államtól, hogy heti öt órát tölthetnek San Junipero-ban, boldogabbá és élménydúsabbá téve életük utolsó, fájdalommal teli időszakát. Sőt, a film szerint, ha életükben aláírnak egy szerződést, akkor létrehoznak belőlük egy „másolt tudatot”, amit feltöltenek egy felhőprogramba, és az általuk választott Junipero-korszakban immár örökké élhetnek. A baj csak az, hogy ez nem a valódi tudatuk, s a másolat már nem tud semmit az eredetiről. Mégis,
sokmillióan választják a túlélésnek ezt a hamis illúzióját.
Felmerülhet a kérdés bennünk: hol tart most, 2020-ban a digitalizáció és az idősödés tudományának kapcsolata: milyen messze van tőlünk Junipero? Ha röviden kívánunk erre válaszolni, azt kell mondjam: nagyon messze, minimum húsz-harminc évre. Ha hosszabban, akkor át kell tekintenünk, mi az, ami már működik az idősödés lassításában és az idősek világának emberibbé tételében, például az egyre terjedő népbetegség, a demencia területén?
Azt mindannyian tudjuk, hogy az „időskor pestise”, a demencia esetében a gyógyszerek ma már képesek arra, hogy rendkívüli módon lelassítsák egyes agyi területek kiszáradását, tönkremenését. Ezen túl a stimuláció rengeteg módja ismert: a logikai-matematikai játékoktól a sportig, az olvasástól a naplóírásig, a fiatalkori környezet újraalkotásától a beszélő robotokig, amelyek nem hagyják a beteg figyelmét ellankadni.
De ez még mindig nagyon messze van Junipero-tól. Ha egy megállóval közelebb akarunk kerülni a képzeletbeli városhoz, tanulmányoznunk kell azokat a legújabb módszereket is, amelyek
az emberi agy egyes területeit immár digitálisan stimulálják.
Az Ohiói Egyetemen a 2010-es évek során fejlesztettek ki egy eljárást, amely ún. mély agyi stimulációt végez. Ennek a lényege az, hogy a homloklebenyt egy chippel folyamatosan stimulálják, s ezzel a normális működés közelébe hozzák fel, így a páciens mozgása, kommunikációja, problémamegoldó képessége jelentősen javul, önállósága fokozódik.
Rendkívüli áttörést jelent majd (a idősödés kapcsán és a demencia állapotjavításában is, ahogyan ezer más területen is), ha a tudomány a számítástechnikai fejlesztőkkel karöltve eljut végre arra a szintre, hogy egy átvivő eszközön, interface-en keresztül az agy működésével, hullámaival már nemcsak egyes művégtagokat és nagyon egyszerű számítógépes programokat lehet irányítani, hanem hatékonyan tudunk összetett számítógépes programokat, akár egész játékokat is használni.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen fantasztikus lesz, amikor a demens beteg már maga rendezi be azt a virtuális világot, amelyben játszani szeretne, s ott, a virtuális térben konzolok, billentyűzetek nélkül, pusztán az agyával old meg feladatokat. Ugyanígy elképzelhető, hogy a jövőben a gerontológus és a geriáter – ismervén betege diagnózisát, speciálisan arra az agyi területre fejleszt ki játékprogramot, ahol a probléma fennáll.
Ezektől egészen biztosan már nem vagyunk túl messze,
elképzelhetően a 2020-as évek végére már lesznek ilyen lehetőségei az emberiségnek.
Az azonban, hogy maga az emberi tudat lépjen át egy játékba, azaz közvetlenül maga legyen a virtuális játék szereplője, még csak a tudományos-fantasztikus filmekben létezik. A Black Mirror-sorozat 4. évadának első részében (USS Callister) már létezik az az Infinity nevű program, amelynek játékosai a saját tudatukat képesek áthelyezni a játék végtelen terébe, s ha a fizikai világban éppen megszólal egy telefon, vagy valaki csenget a kapuban, megállítják a játékot, és visszatérnek eredeti testükbe és valóságukba. Amennyiben ez a szint, a tudat „áttöltődése” megvalósul, az idősödő tudatot hihetetlenül változatosan és hatékonyan lehet stimulálni a programok révén, míg közben, a fizikai valóságban az adott ember egy ágyon vagy egy kényelmes fotelben fekszik – de ez még odébb van.
Akárhogyan és akármikor is valósul meg azonban az utazás San Junipero-ba, egy dologról nem szabad elfeledkezni: nagyon valószínű, hogy semmilyen program nincsen, amely teljesen le tudná állítani az agy és a test öregedését, bármilyen jövőbeni technika legfeljebb arra lehet képes, hogy rendkívüli módon lelassítsa. Ahogyan arra sem képes semmi, hogy az emberi tudatot megmentse attól a pillanattól, amikor az befejezi földi pályáját, s belép egy olyan világba, ahol már nem a tudomány, hanem a vallások az illetékesek…
Ajánljuk még:
„ÁTHAJTATTAM EGY TÍZTONNÁS TRAKTORT A LELKEMEN” – TANULJUNK MEG SEGÍTSÉGET KÉRNI!
„NEM FOGYATÉKOSSÁG, HANEM SZUPERERŐ” – MIÉRT KÁROS, AHOGY A BIPOLÁRIS ZAVARRÓL BESZÉLÜNK?
„BIZTOS VOLTAM BENNE, HOGY EZ AZ EGÉSZ MEG FOG HALNI A KEZEIM KÖZÖTT” – INTERJÚ AZ ÉV LEGSIKERESEBB VÁLLALKOZÓNŐJÉVEL
