Szocio

„Nem fogyatékosság, hanem szupererő” – miért káros, ahogy a bipoláris zavarról beszélünk?

Kanye West neve valószínűleg azoknak is ismerősen cseng, akik zenei munkásságát kevésbé követik. Egyrészt mert ő Kim Kardashian férje és gyermekeinek apja, másrészt mert időről időre mond, tesz vagy posztol twitteren valami annyira elképesztőt, hogy mindenki megbotránkozik és szájára veszi őt. Harmadrészt pedig onnan is ismerhetjük, hogy nyíltan felvállalta: bipoláris zavarral diagnosztizálták. Ez utóbbit általában összefüggésbe is hozzák előbb említett viselkedésével. Kanye West közelmúltbeli botrányait azoknak is érdemes áttekinteni, akiket nem érdekelnek a celebhírek, mert a történtek valami sokkal fontosabbat mutatnak: rávilágítanak arra, mennyire nem tud mit kezdeni a társadalmunk a mentális betegségekkel.

Azoknak, akik az internet bulvárhírektől mentes szegletében élnek, egy kis Kanye West gyorstalpaló: az egyébként saját művészi teljesítménye által (is) legendásnak tartott zenész különösen termékeny volt az utolsó egy hónapban, már ha (a legnagyobb jóindulattal is) furcsának mondható megmozdulásait nézzük.

Július elején bejelentette, hogy indul az amerikai elnökségért, tíz napra rá visszalépett, majd mégis megtartotta kampányindító eseményét. Ezen golyóálló mellényben jelent meg és könnyek között vallott róla, hogy nejével majdnem elvetették első gyermeküket, majd kifejtette, hogy ellenzi az abortuszt, és bár szerinte legális kell maradjon a beavatkozás, ő pártolná, hogy minél több gyerek szülessen, ennek érdekében pedig mindenkinek, aki gyereket hoz a világra egymillió dollár juttatást adna. Csapongó beszédében ezen kívül megemlékezett még a rabszolgafelszabadítás ikonikus alakjáról, Harriet Tubmanről, aki West szerint nem szabadított fel rabszolgákat, csak elintézte, hogy más fehér embereknek dolgozzanak.

Sokan hecckampánynak minősítették akcióját, feltételezve, hogy valamilyen promóciós húzás áll a háttérben, azóta azonban se friss zenével, se új cipővel vagy kollekcióval nem állt elő West. Ellenben Twitteren többek között arról írt, hogy felesége be akarja záratni, az anyósa nem engedné a gyerekei közelébe és, hogy a Tűnj el! című horror az ő életéről szól.

A bejegyzéseket utólag eltávolította, később pedig egy újabb bejegyzésben köszönte meg nejének, hogy mellette áll. Kim Kardashian Instagram-sztoriban reagált férje botrányaira és kifejtette: megérti a Kanye-t kritizálókat, mivel közszereplőként valóban erős véleményt fogalmaz meg, ugyanakkor együttérzést és türelmet kér a nyilvánosságtól. „Ő egy briliáns, de nagyon bonyolult személyiség, akinek fekete bőrűként nemcsak a művészi munkájával járó nyomást kell kezelnie és az édesanyja elvesztését kell feldolgoznia, hanem a bipoláris zavarával járó izolációt is el kell viselnie” – állította. Hozzátette:

Kanye nem hagyja, hogy álmainak határt szabjon a betegsége, sőt, ez is hozzájárul a zsenialitásához.

De mi is az a bipoláris zavar és miért nagyon káros, hogy a mentálisan instabil celebek tetteit szórakoztató epizódokként tálalja a média?

„Gyűlölök bipoláris lenni, annyira jó” 

Ez az idézet Kanye West 2018-as ye című albuma borítóján olvasható, aminek kapcsán először beszélt bipoláris zavaráról. Többször kifejtette, hogy kivételesnek érzi magát miatta, hiszen más érintettekkel ellentétben ő Kanye Westnek született és kiírhatja magából albumok formájában a gondokat.

Egy évvel később David Lettermannak vallott arról, hogy a betegsége miatt sokszor „hiperparanoid” lesz mindennel és mindenkivel kapcsolatban – ez a beszélgetés ma is eléhető a Netflixen.

„Amikor nem szedem a gyógyszereimet, és felszállok, úgy érzem, hogy van egy erősebb kapcsolatom az univerzummal.

Ez egy egészségügyi kérdés, ami erős stigmával jár, és mindenki azt mond róla, amit akar, bárhogy megkülönböztethet. Olyan, mintha kibicsaklott volna az agyam. Ahogy kibicsaklik a bokád is. Ha valakinek kibicsaklik a bokája, azt nem erőltetik még tovább. Nálunk viszont, ha az agyunk eljut egy ilyen megbicsaklásig, az emberek mindent megtesznek, hogy rosszabb legyen” – fejtegette a sztár.

A szakmai oldal

A bipoláris zavar a köznyelvben  mániás depresszióként ismert, és ahogy a fenti idézetből is kiderül, jelenleg valóban gyógyszerrel (és terápiával) javallott a kezelése. Fontos kiemelni azonban, hogy kezelésről van szó, nem meggyógyításról, ugyanis

nem olyan, mint a nátha. Nem múlik el akkor sem, ha az érintettek betartanak minden előírást. Egy életre szól.

Világszerte milliók küzdenek bipoláris zavarral, a felnőtt népesség körülbelül 1-3 százalékát érinti. A legtöbb mentális betegséghez hasonlóan a bipoláris zavarnak is több változata van, nagyok lehetnek az egyéni eltérések a tünetek intenzitásában és mennyiségében.

Ahogy a neve is utal rá, a bipoláris zavarral élők a két véglet között mozognak és nem az egyszerű hangulatváltozások szinten. A depresszív időszakok mélységei közé mániás epizódok ékelődnek, amely időszakok túlmutatnak az általános örömérzeten. Olyan tünetek kísérik, mint az álmatlanság, a rohanó gondolatok, felgyorsult beszéd valamint a kockázatkereső, meggondolatlan cselekedetek. El lehet képzelni, hogy az érintetteken kívül ezek a periódusok a sokszor tehetetlen szeretteik számára is hihetetlenül nehezek.

DE: a diagnózis nem egyenlő valaki személyiségével – akkor sem, ha sztár az illető, akkor sem, ha nem az.

A mentális betegséggel való együttélést, megküzdést egyáltalán nem könnyíti meg a nyilvánosság.

A legtöbb ember jobban ismeri a pszichiátriai kórképekhez kapcsolódó sztereotípiákat, mint a tényeket.

A mentális problémákkal élő személyekhez sokszor tudattalanul is olyan előítéleteket társítunk, mint a megbízhatatlanság, szétesettség, veszélyesség. Ennek eredményeképpen pedig bármilyen pszichés betegség felvállalása teher. Ezen a helyzeten pedig nem segít, hogy a hírességek magánéletét hírértékűnek tekintjük. Márpedig a mentális betegségek nem válogatnak: lehetsz szegény vagy gazdag, magányos vagy családos, sőt akár tehetséges és híres is, ez önmagában nem véd meg. Ameddig pedig vannak mentálisan instabil celebek (és vannak), addig meg kellene tanulni a médiának kevésbé káros módon tálalni az eseményeket. Miért kell például minden logikátlan döntést és tettet, rögtön összekötni a mentális betegséggel, ha a személy, aki történetesen elkövette, bevallottan valamilyen pszichiátriai diagnózissal bír?

Kanye West Trump melletti kiállásától kezdve az elnökválasztáson való indulásán keresztül a családját érintő Twitter-posztjaiig minden a bipoláris zavara számlájára írható? Valószínűleg nem. Teljesen független tőle? Feltehetőleg nem, mint ahogy a művészetére, a dalaira is hatással van valamilyen mértékben a betegség.

Kissé képmutató, hogy miközben rajongunk a produktumokért, rögtön gyógyszeres kezelést és felelősségvállalást kiáltunk ugyanannak a folyamatnak egy másik „mellékterméke” kapcsán. Ráadásul nem kell mentálisan instabilnak lenni ahhoz, hogy impulzívan viselkedjünk, arról nem is beszélve, hogy rengeteg pszichiátriai kórképpel élő személy szabálykövető vagy visszafogott.

Leegyszerűsítő valakinek a diagnózisát összekeverni a személyiségével, amikor az csak egy sokoldalú identitás bár lényeges, de egyetlen darabkája.  

Az pedig már csak egy sokadlagos kérdés, hogy vajon miért fordítjuk szórakoztató epizódokká a hírességek legsötétebb pillanatait? Lehet, hogy végignézve pár celeb nyilvános összeomlását többnek érezzük magunkat? Elégedettebbek vagyunk a saját életünkkel, ha azt látjuk, hogy a gazdag és tökéletes hírességek, akiknek látszólag mindene megvan, tulajdonképpen „őrültek”. Nem tudom. De ha így van, ennek a hozzáállásnak ára is van. Az empátiánk. És a lehetőség, hogy jobban kezeljük a mentális egészség és betegség kérdését általában.

Ajánljuk még:

ALMOST BLUE: EGY KI NEM TELJESEDETT KARRIER SZOMORÚ TÖRTÉNETE
ÚJRAKEZDENI A LÁTHATÓ ÉS LÁTHATATLAN HATÁRÁN – MURAKAMI HARUKI: A KORMÁNYZÓ HALÁLA, KÖNYVAJÁNLÓ
A LEGNAGYOBB FEMINISTA, AKI NEM AKART EGYENJOGÚSÁGOT – MRS. AMERICA, SOROZATAJÁNLÓ

„Elfáradt a lelkem” – A depresszió pusztító lehet, de nem vagyunk fegyvertelenek
Évente világszerte 800 ezer ember vet véget az életének. Bár az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján Magyarország már nincs a tízes lista élvonalában, mert 2010 óta 30%-kal csökkent a százezer lakosra jutó befejezett öngyilkosságok száma, 2018-ban még mindig 1698-an fordultak saját maguk ellen. A napokban sokat hallunk, beszélünk itthon az öngyilkosságról, ami időről időre tragikus aktualitást nyer. Ugyanakkor éppen ezen alkalmakkor a depresszióról is érdemes lenne többet beszélnünk, ugyanis az öngyilkosságban elhunytak jelentős százaléka (56-87%) a végzetes döntés meghozatalakor depressziós epizódot él át. Mi történik ilyenkor egy ember lelkében? Ennek jártunk utána.