A párkapcsolatok egyik legfontosabb alapköve a bizalom, ez nem vitás, ezért is olyan kényes téma, hogy szabad-e szaglászni a másik után: megnézhetjük-e az üzeneteit, a híváslistáját, ellenőrizhetjük-e, hogy igazat mondott nekünk vagy sem. Bár egyértelműnek tűnik a válasz, valahogy mégsem olyan könnyű kimondani, hogy „nem”.
Talán mert mindannyiunknak megfordult már a fejében, hogy „csak egy kicsit” beleolvas a párja üzenetébe. Többen esetleg meg is tették. Jó pár évvel ezelőtt az egyik munkatársam azt mondta erre, hogy miért ne, ő rendszeresen elolvassa a férje üzeneteit. Nem biztos benne, de szerinte a férfi is tud róla, és ha így van, nem zavarja. Mégsem győzött meg bennünket, többieket arról, hogy ez helyes, hiszen a kíváncsiság egy dolog, de mi a helyzet a magasztos hangon olyan sokat emlegetett bizalommal? Nem beszélve az úgynevezett „levéltitokról”, ami ebben az esetben is érvényes.
Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ő akkor olvasott bele a barátja beszélgetéseibe, amikor „volt egy furcsa megérzése”. Mint mesélte,
a gyomrában érzett valami kavargó, émelyítő érzést, amiből tudta, hogy a férfi nem mond igazat, vagy legalábbis elhallgat valamit.
A következő adandó alkalommal belenézett a telefonjába, és végigfutotta, kikkel beszélgetett. Majd, már a saját mobilján megnézte a profilokat, és azok alapján kiszűrt egyet – a vele folytatott beszélgetésbe bele is olvasott, amikor a párja éppen tusolt. És megnyugodott. Bár a lány egy régebbi ex-barátnő volt, a beszélgetés ártalmatlannak bizonyult. A barátnőm nem árulta el a tettét, és egyáltalán nem bánta meg, szerinte ezzel megmagyarázhatatlan módon megnőtt részéről a férfi felé irányuló bizalma, és azóta nem érez különösebb késztetést a dolog megismétlésére. Ezek alapján pedig olyan könnyű lenne azt mondani, hogy akkor végülis beleolvashatunk a párunk magánlevelezésébe, hiszen jól is elsülhet a dolog…
Csakhogy ez a kérdés sajnos nem ilyen egyszerű. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a másik utáni kémkedésre a féltékenység és bizalmatlanság viszi rá az embert, no és persze a birtoklás, a másik feletti hatalom iránti vágy is ott bujkál a háttérben. De miért nem bízunk a másikban? Adott rá okot korábban? Előfordult, hogy hazudott? Hogy megcsalt? Esetleg saját magunkban vagyunk bizonytalanok? Nem hisszük, hogy elég jók vagyunk a párunkhoz? És ha már úgy döntünk, hogy kémkedünk:
vajon felkészültünk-e arra (fel lehet-e készülni arra), hogy esetleg valóban megtaláljuk a bizonyítékot, a megcsalásra utaló jelet, amitől annyira rettegtünk?
Egyszer olvastam egy tanulmányt, amiben azt írták, hogy természetünkből fakadóan kíváncsiak vagyunk, és ha hiányérztünk van a kapcsolatunkban, ha még nem is tudatosult bennünk, de úgy érezzük, hogy valami nincs rendben kettőnk között, attól bizonytalannak érezhetjük magunkat, amire az egyik reakció lehet a másik utáni szaglászás, például az üzenetek a „lecsekkolása” – s ha nem találunk semmit, megnyugtathatjuk magunkat, erősödhet tőle az önbizalmunk (biztos?), és a kapcsolatunkat is erősebbnek érezhetjük (de vajon a párunk is így gondolná, ha megtudná, mit tettünk?).
Ennél azonban sokkal jobb lépésnek tűnik egy őszinte beszélgetés. Ha felvetjük a kétségeinket. Félelmetesnek tűnő lépés, amely egy valószínűleg kellemetlen beszélgetést készít elő, de mégis sokkal célravezetőbb és igazabb, mint bűnöző módjára a tilosban járni, és remegő kézzel keresgélni a beérkező üzenetek között…
Azt mondják, hogy még a párkapcsolatban is fontos, hogy mindkét félnek meglegyen a saját élete. Ide tartozik többek között az is, hogy a másik nem köteles beszámolni minden egyes beszélgetésről vagy csetelésről, amit az ismerőseivel folytat (bárki is legyen az az ismerős), ha azt nem tartja fontosnak. Nekünk pedig hinnünk és bíznunk kell benne, ahogy feltehetően ő is hisz nekünk, bízik bennünk. Ez a bizalom azonban nem jön csak úgy, egyik napról a másikra, idő kell, hogy kialakuljon – magyarázta egyszer az egyik férfi ismerősöm. Elárulta, hogy neki nincs jelszó a telefonján. Előfordul, hogy egyik-másik női ismerősével olykor flörtölget egy kicsit, de erről már a kapcsolatuk elején tájékoztatta a barátnőjét. Szerinte ilyesmit mindenki csinál, csak legfeljebb nem vallja be. Azt nem tudja, hogy a lány megnézte-e valaha az üzeneteit, de reméli, hogy nem.
Úgy hiszi, a lehetőség, hogy bármikor megnézhetik egymás beszélgetéseit, már eleve bizalmat mutat a másik felé. Szerinte ez a szabadsággal kevert bizalom fontosabb, mint az, hogy meg is tegyék. Mivel nem tilos, talán már nem is olyan érdekes…
Ajánljuk még:
KARANTÉN – A KÖZÖS „RABLÉT”, AMELY KOMOLY KIHÍVÁS ELÉ ÁLLÍTHATJA A PÁRKAPCSOLATOKAT
BÚJJ, BÚJJ ZÖLD ÁG – AVAGY RÉGEN TÉNYLEG MINDEN A SZEXRŐL SZÓLT?
SZERETHETÜNK BÁRKIT IS IGAZÁN? MEGOSZTÓ GONDOLATOK A HÁZASSÁGRÓL
Kell nekünk az ingyen pornó? Szexualitás karantén idején és azon túl
