„Forró parázsra nem lehet házat építeni” – párkapcsolati egyszeregy

SZPSZ

„Forró parázsra nem lehet házat építeni” – párkapcsolati egyszeregy

Régóta tudom, hogy a rajongást, a szerelem forró lüktetését nem lehet egy életen át fenntartani a kapcsolatokban.

Nem lehet mindig forradalmat tartani, zászlót lobogtatni a szerelemben. Az egekig érő szenvedély mentén nem lelünk nyugalmat, ott nem lesz élhető rend. Forró parázsra nem lehet házat építeni.

Figyelem a közelemben élő párokat: látom, melyik kapcsolat éppen milyen fázisban tart. Az is tisztán látható, a kapcsolatba a felek közül ki fáradt el nagyon, kinél hűlt ki a láng. Ki akarja jobban (vagy mindenáron) a kapcsolatot. Az is látszik, melyik viszony életképes, melyik ígéretes... és melyik lépeget a teljes megsemmisülés felé.

Egyszerre izgalmas és riasztó megfigyelésekre teszek szert, de annál tapasztaltabb vagyok, hogy a legkisebb mértékben is jelezzek ide vagy oda, szóljak, hogy lehet, nem megfelelő az irány. Nem mondom senkinek, hogy „ezt talán nem kellett volna mondanod”, vagy: „szerintem engedj kicsit”. Ahogy azt sem: „na most fogd meg a kezét, de gyorsan…”

Nem vagyok párkapcsolati tanácsadó, ha direktben nem kérnek tanácsot, akkor nem adok tippeket. Néha még akkor is kibújok a feladat alól, ha konkrétan nekem szegezik a kérdést. Mert tévedhetek is. Olyankor inkább azt tanácsolom, hogy a saját érzéseire figyeljen és a másik reakcióira. Az majd elárulja, jó-e az irány.

De azért figyelek, és örülök annak nagyon, ha gyönyörű kapcsolatot látok. Van egy ilyen, nem messze tőlem. Nemrég kezdődött a kapcsolódás, még rózsaszín ködben úsznak a felek. De a köd mögött is látszik a valódi érdeklődés. Van tapintat, és jövőbe mutatnak a mindennapi gyakorlatok is. Például az, hogy egy nehéz nap után is meleg vacsorával várják egymást. Hogy egyiket is, másikat is jobban érdekli, hogyan érzi magát a másik, milyen érzések születnek benne, mint az, hogy újra beszólt az ex, és az fenyegető is lehet. Őszinte kommunikáció zajlik életük minden frontján, nyitott könyv a két fél egymásnak. Nem titkokra, nem hazugságokra építik a lehetséges közös jövőt, hanem egymás elfogadására.

Egy másik párnál is gyorsan zajlott az összeboronálódás. Hamar eljegyzés, hamar esküvő, hamar gyerek. Minden csodás. Mégsem az, vagy nem teljesen, de azért van remény. Csak éppen úgy kötöttek szövetséget, hogy nem önmagukat adták. Mindkettő többet mutatott annál, amennyit hosszú távon adni tud, és ugyan mindketten értékes és csodás emberek, de azt a fényt, amit a másik felé világítottak, egy életen át ragyogtatni nem lehet. Úgy kötöttek szövetséget, hogy nem ismerték meg a másik gyengeségeit. Erre mostanában, a közös asztal fölött ébrednek csak rá, egyik is, másik is csalódik ezért-azért kicsit. Hangos a szóváltás, még nem hangosabb a gyereksírásnál, de lassan talán túlharsogja azt. Repedések futnak végig a zománcon, ha nem is pattant még le a máz nagyon, azért már óvatosan kell bánni mindennel. Szavakkal, ígéretekkel, tettekkel, idővel.

Egy harmadik párnál aligha van remény. Az egyik vészesen lehagyta a másikat, vissza se fordul, hogy ott liheg-e a nyomában társa. Már nem érdekli a közös út, tör előre. A másik meg elfáradt nagyon, már nem is szalad. Nem mondja ki, de már várja, mikor szakad el a kötelék. Nincsenek közös tervek, nincs közös vacsora, ellobbant rég a gyertyafény romantikája.

Aztán van olyan is, ahol igazából nem illik egymáshoz a kettő. Mégis van passzolás, mintha pont ott tört volna el az egyik, ahol, ahova a másik sérülése igazodni tud. Fájnak itt is, ott is. De balzsam a másik jelenléte. Nem faragnak közös terveket, mégis egyfelé visz az útjuk, egy tálból cseresznyéznek és közös a párna a fejük alatt. Nem ígérgetnek, nem kérnek számon, nem mondják, hogy örökké. Azt mondják, ez nem szerelem, de ha egymásra néznek, mégis fényes a szemük. És ideig-óráig ennek is oka, célja lehet.

Ajánljuk még: