Közös fészek, külön kassza – Normális, ha el vagyunk számoltatva egy párkapcsolatban?

Ennek oka kereshető a párkapcsolatok törékenységében is, és abban is, hogy ugyan gyorsan megtörténik az összeköltözés, de nem volt atombiztos az elköteleződés. Sem oda, sem vissza. Van, aki azért ragaszkodik a teljes gazdasági autonómiához, mert megtapasztalta már, milyen káoszt tud hozni, ha nem tisztázottak a pénzügyi kérdések a kapcsolatban, vagy milyen harcokat kell vívni a szétköltözésnél. Mert bizony elég nehéz bizonyítani, hogy ki mennyit tett le az asztalra. Ki vette a sört, ki vette a fogkefét.

Generációfüggetlenül is érvényes lehet az, hogy egy friss összeköltözésnél az egyik legfontosabb annak tisztázása, hogy ki hogyan képzeli a közös élet anyagi rendezését. Mert kell egy rendező elv, ami mindkét fél számára megnyugtató és biztonságos, és ami által nem kell napi szinten egymás felé fillérre pontosan elszámolni.

Mert van olyan is, amikor a napi bevásárló blokk fölött összehajolnak a felek, és mehet a vita arról, hogy az egyik miért vásárolt annyira drága sampont vagy a másik miért vett már megint horgászbotot magának.

Mindenképp kellemetlen helyzeteket hozhat az is, ha a többet kereső fél jóval nagyobb lábon él, minőségibb ételeket ehet, többször beül ide-oda a barátaival, vagy eljuthat olyan helyekre is, ahova a másik nem tudja elkísérni, mert nincs rá (saját) pénze. Egy idő után az is lehet kínos, hogy a másik pénzén engedheti csak meg magának a számára „luxus” dolgokat és élményeket, vagy

a módosabb társ érezheti úgy egy idő után, hogy nem szeretné a másikat ilyen módon támogatni.

Pedig ott van ugye a szerelem, meg a kapcsolat, meg hogy jó együtt lenni (örökkön-örökké a másikkal), de hogyan lehet az anyagi részét is jól csinálni? Még akkor is okozhat bonyodalmat a gyakorlatban ennek viszonylag elfogadható kivitelezése, ha nincs nagy eltérés a lehetőségekben.

A legműködőképesebb lehet (de ez sem szentírás), egy közös pénzügyi alap létrehozása. Néhány éve már nincs lehetőség közös számlanyitásra, így a pár valamelyik tagjának érdemes egy olyan számlát nyitnia, amire mindketten a hónap elején megegyezés szerint raknak egy adott összeget, amelyből aztán költhetnek – de kizárólag közös érdek szerinti termékekre. Vagyis amikor közösen mennek el bevásárolni, akkor arról a számláról költenek, illetve az a fél is azt a kártyát húzza elő, aki rendszerint intézi a háztartással kapcsolatos bevásárlásokat. 

Ezzel a módszerrel elkerülhető a napi szintű elszámolás, de csakis abban az esetben, ha azt is tisztázzák előre, melyek azok a termékek, amik a közös listára kerülhetnek. Valamint az is egyezség kérdése, hogy egy bizonyos élelmiszer megvásárlása luxusnak számít vagy sem, vagyis húznak-e „minőségi” határt is. 

Nézzünk egy gyakorlati példát: adott egy fiatal pár, a lány óvónő, a fiú frissen végzett építész. A fiú pont kétszer annyit keres, mint a lány, de mindketten hétköznapi családból érkeztek a kapcsolatba, egyikük sem élt soha luxusba. A különbség annyi, hogy a lány egy kicsit gyakorlatiasabb, jobban tud bánni a pénzzel, jobban megnézi a boltban a termékek árát. A fiú eddig legfeljebb magának vásárolt személyes igényei, hobbija, kedvtelései vagy szükségletei szerint.

Összeköltözés után azonban egy háztartás működését kell mindkettőjüknek finanszírozni. A lány az, aki a gyakorlatban ezt el is végzi – jellemzően ő vásárolja be a szükséges dolgokat, olykor közösen csapnak nagybevásárlást. Albérletben élnek, így nem merül fel az a kérdés, hogy a saját lakással rendelkező fél esetleg helyzeti előnyt élvez. Mert ilyen helyzet is előfordulhat.

Ők lehet, hogy hónap elején teljesen egyforma összeget (akkor is, ha a fiú többet keres) tettek be a közös számlára, vagy arányaiban lehet egy kicsivel magasabb a többet kereső fél befizetése, de egyértelműen az az egészséges, ha nem csak ő állja a közös költségeket. Az se szül jó érzéseket a közös élet során viszont, ha a kevesebbet kereső félnek a közös költségek okán egyetlen szabadon elkölthető fillérje sem marad, mert akkor ő nem tudja megélni a pénzügyi szabadságot.

A pár az arányosított befizetés mellett voksolt, a fiú így huszonöt százalékkal többet tesz a közösbe.

Ezért a lánynak is marad szabadon elkölthető pénze, és a fiú sem úgy éli meg, hogy minden költséget neki kell állnia.

A tapasztalatok szerint ezeket a dolgokat érdemes közös költségre, a közös alapból megvásárolni, a közösen megfizetett lakbér és rezsi után. Ők is így tesznek.

• Élelmiszer – (Sokat segíthet egy havi-heti beosztású „étlap”, mert a mentén ezeket lehet tisztázni, az is kiderülhet, hogy ki mit szeret, mihez ragaszkodik mindenáron. Náluk ez jól működik, heti egy-egy luxus belefér, mindkét fél elfogadó e tekintetben. Viszont alap, hogy nem élnek vissza ezzel az engedménnyel és az is alap, hogy bíznak egymásban.)
• Takarítószerek 
• Pipereszerek 
• Rokonoknak, barátoknak szánt ajándék
• A közös étkezések, amikor nincs kedvük főzni, de bekapnának valamit egy gyorsétteremben vagy kifőzdében illetve az ételrendelések (ha az közös megegyezéssel történt)
• A közös otthon fejlesztésére szükséges tárgyak megvásárlása – például venni kell egy új zuhanyfüggönyt vagy néhány borospoharat.

Saját költségre megy:

• Személyes higiéniás szerek, ha egyik-másik fél ragaszkodik egy bizonyos termékhez, és az borsos áron érhető csak el. Ide tartozik az illatszer, parfüm, hajfesték, sminkszerek is.
• Ruhanemű, cipő
• A másik félnek szánt ajándék
• Könyv
• Sporteszközök
• Kondibérlet
• Kulturális élmény/színházjegy, színházbérlet (ha az nem közös szórakozás)
• Saját hobbihoz szükséges termékek/eszközök
• egészségügyi kiadások
• Saját barátokkal való találkozás költségei – ha beülnek valahova enni, borozni, vagy másokkal kiruccannak.

Megegyezés kérdése:

• Gyógyszerek – az általánosan használt gyógyszerek, például a lázcsillapító, az rendszerint a közös alapból megy, a fogamzásgátlót is közösen fizetik, de a csak az egyik fél által használt gyógyszert (allergiagyógyszer) a fiú magának állja.
• Egészségügyi kiadások (ha azt a kevesebbet kereső fél nem tudja magának finanszírozni és a másik besegít)
• Tankolás (náluk érdekes a helyzet, mert a lányé az autó, de a fenntartásához szükséges a fiú segítsége, a fiú tankol gyakrabban)
• Közös programok költségei – felesben/meghívásos alapon. Idetartozik a kirándulás, nyaralás, mozi is. Az étterembe való beülésnél számít, hogy közös döntéssel csak úgy beülnek valahova (mert akkor az a közös alapból megy), de ha meghívja egyik a másikat, akkor az saját költség.

A fenti felsorolásból is látszik, hogy ezer dologra kell és érdemes is ügyelni az együttélés során és ráadásul mindezt úgy kell megvalósítani, hogy ne érezzük görcsösnek a másik figyelmét, ne legyen éles hangú számonkérés vagy elszámoltatás. Hogy úgy legyen igazságos teherviselés, hogy az ne forduljon filléreskedő vitába. Ne legyen az egyik végletesen kiszolgáltatott, a másik meg ne érezze úgy, hogy kihasználják. Sok szeretet szükséges mindehhez, elfogadás, békére törekvés. De talán leginkább az, hogy a saját egészséges érdekvédelem mellett soha ne felejtsük el, miért is vagyunk a másik ember mellett. Mert szeretjük, mert jót akarunk neki és mert fontos nekünk a társunk fizikai és mentális jólléte. Az pedig nem valósulhat meg akkor, ha folyton hátrányt szenved, ha kérnie kell, ha azért marad le közös programokról, mert azt nem tudja saját magának finanszírozni. És akkor is borul az egyensúly, ha a többet kereső fél úgy érzi, fölényt élvezhet, vagy ha a másik visszaél nagyvonalúságával.