Vészhelyzetben ügyesen: amit mindenképp tanítsunk meg a kicsiknek

A napokban osztott meg egy döbbenetes hangfelvételt az OMSZ, ahol egy ötéves kislány telefonon kért segítséget eszméletlen édesanyja ellátásához. Elena ügyesen elmondta, mi a baj, hol van az anyukája, pontosan hol laknak. Ez a szívfacsaró történet példaként is szolgál a kisgyermekes szülőknek. A kislány anyukája már magánál volt, amikor kiérkezett hozzá a mentőegység, és később a meghatottságtól sírva hallgatta végig az ominózus telefonbeszélgetést. 

Akinek gyereke van, azt hiszem, mindenre gondol. És annak ellenkezőjére is. Szülőként pontosan tudjuk, hogy hamar megvan a baj, a legkisebb figyelmetlenség is tragédiához vezethet. Ilyenkor pánikba eshetünk, és nehéz cselekedni, pláne, ha fogalmunk sincs, mit is kéne tennünk. Anyaként volt már dolgom durván vérző, vágott sebbel, lázgörcs vagy elmaradt levegővétel miatti eszméletvesztéssel, sőt egy esetben újraélesztéssel is. Borzalmas élmény volt, de minden esetben, megőrizve a hidegvérem, tudtam segíteni, és már csak akkor borultam ki, amikor orvosok kezei között tudhattam a gyerekem. Még várandósan végeztem el egy csecsemő- és kisgyermek elsősegély-tanfolyamot, mert azonnal átvillant az agyamon, gyerekként én hányszor kötöttem ki a kórházban. Tudtam, hogy szülőként vészhelyzetben valamit muszáj lesz tennem, amíg meg nem érkezik a szakszerű segítség. 

De nemcsak gyerekeinkkel történhet baleset, hanem mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor mások lélekjelenlétére kell hagyatkoznunk. Például saját kisgyerekeinkére.  Épp ezért gondolom azt, hogy idejében meg kell őket tanítani szakszerű segítséget kérni úgy, hogy nem megijesztjük, sokkal inkább a nem várt helyzetekre készítjük fel a kicsiket. A férjemmel egészségesek vagyunk, de honnan tudjam, hogy egyszer nem esem össze a konyha padlóján, amikor épp nincs más felnőtt a házban? Ájulás, allergiás roham, egy vérrög, vagy egy durvább rosszullét, aminek nem vagyunk urai – ha nem beszélünk ezekről, akkor is létező problémákká válhatnak. Ha ez megtörténik, akár az életem is múlhat azon, mennyire talpraesettek a gyerekeim.

Magyarországon általánosan se az óvodai nevelés, sem pedig a tanterv részét nem képezi kötelező jelleggel az elsősegély – bár fantasztikus programok vannak, amik ennek hiányát igyekeznek betölteni. Nyilvánvaló ugyanis, a szülői tanításon kívül, az intézményes oktatás erőteljesen rásegítene arra, hogy a gyerekek fejébe korán bevésődjenek ezek az alapvető szabályok.

Idehaza az általános iskola felső tagozatában lehetőségük nyílik a diákoknak a tanórákon kívül elsősegély-szakkörre, amiből később az iskolák versenyeket is szerveznek egymás között. Egy kiskamasz – amennyiben a szükséges tudás birtokában van – a szakszerű segítség megérkezéséig el tud látni egy vérző sebet, egy csonttörést, vagy tudja, mit kell tenni egy ájulásnál. De fontos, hogy a kisebbeket mi magunk felvértezzük a megfelelő tudással. Mi is lenne ez?

A legfontosabb: legyen előre „betanult” forgatókönyv!

Két hat- és egy nyolcéves gyerek anyukája vagyok. Most már mindhárman tudják a telefonom kódját, képesek megtalálni az apukájuk, a közelben lakó barátaink telefonszámát. De be tudják ütni a mentők, a tűzoltók, a rendőrség vagy az általános segélyhívó (112) telefonszámát is. Tudják, hogy ezeknek a személyeknek el lehet mondani a pontos címűnket, és mire kiérkezik hozzánk a megfelelő egység, gyerekeim ki is tudják nekik nyitni az egyébként kulcsra zárt bejárati ajtót. Azt is elmondtam, hogy ha bármi baj történne velem vagy az apukájukkal, és nem találják a telefonunkat, akkor szaladjanak ki a házból, és minél több szomszédhoz kopogjanak be, hogy aztán egy általuk ismert felnőtt kérjen gyors segítséget.

Minden esetben fontos tényező az idő. Muszáj arra tanítanunk a gyerekeinket, hogy aktívan tegyenek valamit ahelyett, hogy sírdogálnak egy sarokban, hiszen óriási segítség lehet korábbi tanításunk! Az én gyerekeim nem rémültek meg akkor, amikor beavattam őket ezekbe a dolgokba – persze megkérdezték, hogy ugye nem fogunk meghalni?  Úgy érzem, bátran átbeszéltük, amit kell, és a gyerekeim helyesen járnának el, ha váratlan baj történne, és bízom benne, hogy nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is jelesre vizsgáznának, csakúgy, mint Elena. 

Szerintem négy-öt éves kortól feltételnül tudnia kell a gyereknek: 

• a saját teljes nevét
• a szülei nevét 
• a pontos lakcímüket (város, utca, házszám, lakás)
• mentő, tűzoltó, általános segélyhívó számát
• tudnia kell elmondani, mit lát (vérzik valaki, elájult, rángatózik stb.)
• kinyitni az ajtót, ha odaér a segítség
• azt, hogy mit kell tenni, ha tűz ütne ki a lakásban (menekülés, ismerős felnőtt keresése a szomszédban, egyenruhás embertől segítségkérés)

Felnőttként sem árt felfrissíteni, amit tudunk

Ugyan felnőttként megtanuljuk a jogosítvány megszerzése előtti elsősegély-tanfolyamon, hogyan is kell szakszerűen újraéleszteni, de ez korántsem jelenti azt, hogy élesben ugyanolyan magabiztosan helyt állunk, mint anno a műbabán. Nem minden felnőtt dolgozik egészségügyben, de lélekjelenlétünkkel bizony tudunk segíteni bajbajutott embertársainkon. 

Mit is kell tenni, ha nagy a baj? Először is azonnal hívj mentőt! Ez a legfontosabb. De ameddig kiérkezik, laikusként is van mit tenni, ebben pedig telefonon tudnak segíteni; utasítást, tanácsot adnak.

Amennyiben pedig újraélesztést kellene végezni, 60 másodperc alatt 100 mellkaskompresszióra van szükség, és ebben a Bee Gees Stayn alive című száma, Gloria Gaynor I will survive-ja, vagy Lady Gagától a Just dance támaszod lehet. Ezekben a slágerekben az a közös, hogy ritmusuk 100 Bpm.

A szakszerű utasítások szerint egész pontosan így kell eljárni: 

Akármilyen korban is vagyunk, a legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe, ne fagyjunk le. Bármi, amit meg tudunk tenni segítség lehet – vészhelyzetben hívjuk a mentőt, és az utasításukkal megegyezően igyekezzünk a legjobb tudásunk szerint segíteni. Életet menthet.