- „Mit csinálsz, ha látod, hogy az utcán fekszik valaki?
- Kiabálok, hogy segítség!
- Aztán mit csinálsz?
- Megvizsgálom a légzést és mentőt hívok.
- Mi a mentők száma?
- 112.
- És hogyan kell életet menteni?
- 30 nyomás, 2 befújás.”
A pécsi Belvárosi Óvodában a Kutya és a Maci csoport nagycsoportosai fejből mondják és illusztrálják a tennivalókat. Ők már részt vettek az életmentő tanfolyamon. Az óvónők azt mondják, a napi játékokban is visszatérnek az újraélesztési szituációk, stabil oldalfekvésbe helyezik egymást. Sőt, a tanfolyam végén hazaviszik az élményt, többnyire az egész családot „újraélesztik”. „Sokszor a szülők jelentkeznek, hogy őket is érdekli egy ilyen oktatás, annyira meggyőző a gyerek. Arról nem is beszélve, hogy ezek a gyerekek már nem ijednek meg, ha valaki rosszul lesz, azonnal segítenek, vagy segítséget hívnak” – meséli Bácsalmásy Petra, a Belvárosi Óvoda pedagógusa.
Tényleg kell ez egy ovisnak?
Furcsának hathat, hogy óvodásokkal beszélünk rosszullétről, halálról, újraélesztésről, de a kisgyerekkorban megteremtett alapokra nagy szükség van, ha újraélesztésről beszélünk. Ezzel szemben manapság a legtöbb ember a jogosítvány megszerzésekor találkozik először (és gyakran utoljára is) az elsősegélynyújtási ismeretekkel, vizsga után hamar elillan a tudás, így a többség valójában nem áll készen a sikeres segítségnyújtásra baj esetén – derül ki Bánfai Bálint szavaiból, aki már 2011-ben mentőtiszthallgatóként az életmentéssel foglalkozott szakdolgozatában. Ekkoriban beleásta magát a szakirodalomba és kutatásokat is végzett, majd arra jutott, hogy már kisgyerekkorban érdemes segítségnyújtási ismereteket átadni.
„Nagycsoportos óvodásoknak mutattunk elsősegélynyújtási alapokat, súlyos vérzés elállítását, égési sérülés ellátását, nyílt sebek kezelésének módját, ájult beteg ellátását, és mindez nagyon jól sikerült. Azóta folyamatosan foglalkozom a témakörrel, a disszertációm témája is ez volt: 120 ovist és 600 általános iskolást vontunk be, megnéztük, mit tudnak direkt okítás nélkül, aztán egy 3 alkalomból álló képzés után felmértük, idővel mit tudnak a hallottakból felidézni. Azt tapasztaltuk, hogy ha évente egyszer felelevenítjük a tanultakat, akkor olyan fiatalok kerülhetnek ki az iskolapadból, így olyan társadalmat építhetünk, ahol sokkal nagyobb arányban tudnak segíteni a bajbajutottaknak, mint most” – meséli Bálint.
Arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e a gyerekeket, esetleg a szülőket, hogy ilyen fiatal korban szembesülnek a halállal, a szakember azt mondja, az eddigi tapasztalatok és a nemzetközi szakirodalom is azt támasztja alá, hogy
ez a téma nem traumatizálja a gyerekeket.
Persze előfordul, hogy a szülők vagy a pedagógusok előzetesen korainak tartják, sőt van, hogy csak hosszas egyeztetés után sikerül bejutni egy-egy intézménybe, de ha tesznek egy próbát, utána rendszeresen visszahívják a csapatot.
„A pozitív hatás elérése érdekében nagyon fontos, hogy miként szólítjuk meg a résztvevőket. Olyan módszereket kell választanunk az ismeretek átadására, mely megfelel az adott korcsoport értelmi és érzelmi szintjének, így viszonylag jól kivédhetők a negatív hatások. Rendszeresen egyeztetünk pedagógusokkal és gyermekpszichológusokkal is. Az időben elkezdett érzékenyítés a cél” – teszi hozzá Bálint. A gyakorlatban játékos formában kezdik el átadni a tudást az óvodáskorban, akik így, idővel egyre többet látva a világból össze tudják majd rakni a teljes képet. A szakember szerint ugyanakkor tévhit, hogy a gyerekek ezen programokon ismerkednének meg a segítségnyújtást igénylő helyzetekkel, hiszen ezek folyamatosan körülveszik őket. „Szinte nincs olyan téma, melyre ne kapnánk számos saját példát, tapasztalatot, melyből kiderül, hogy bennük is felmerül az igény a segítségnyújtásra.”
A statisztikai eredmények és gyakorlat egymást támogató igazságai hívták életre a hivatalos kezdeményezést, amiben kiskortól kezdve tanítani tudják az életmentés, segítségnyújtás alapjait. A Kids Save Lives nevű kezdeményezés 2015-ben indult, és jelentőségét jól mutatja, hogy olyan nemzetközi szervezetet tudhat maga mögött, mint az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. Fő céljuk, hogy a lehető legtöbb emberhez jussanak el az újraélesztéssel kapcsolatos legfontosabb információk és ehhez a tudományos hátteret is biztosítják.
Eddig több mint kétezer óvodást és iskolást vontak be programjukba.
Természetesen a projekt munkatársai sem gondolják, hogy ezentúl négyévesek veszik át a profi életmentők feladatait, alapgondolatuk csupán az, hogy a gyerekek legkésőbb 12 éves koruktól heti két órában tanulják meg az újraélesztés alapjait. „Az elmúlt két évben jónéhány visszajelzést kaptunk, hogy az általunk oktatott ovisok és iskolások többször sikerrel segítettek a családban, amikor egy szülő, nagyszülő, rosszul lett, balesetet szenvedett. A gyerekek megkezdték a segítségnyújtást, vagy szóltak egy felnőttnek, és diktálták a tennivalókat, tudták, hogyan kell hívni a mentőt.”
A gyerekek bevonása az élet ezen szegmensébe is nem újkeletű gondolat, az előző évezredben is bevett volt már a skandináv országokban. Norvégiában például a ’60-as években felmerült, hogy a gyereknek is megtanítsák az elsősegélynyújtás alapjait, és mára „kutatások bizonyítják, hogy ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az újraélesztés oktatására, jóval nagyobb a túlélés aránya.
Míg itthon tízből ketten segítenek, északon tízből nyolcan.”
A téma valamennyiünket érint, hiszen bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy segítségre van szükségünk, vagy tőlünk várják a segítséget. Azt pedig, ami segíthet egy-egy ilyen kritikus helyzetben, nem lehet elég korán megtanítani…
Nyitókép: Kids Save Lives in Hungary
Ajánljuk még:
„A SZOCIÁLIS MUNKA NEM ARRÓL SZÓL, HOGY KÖNNYES SZEMMEL SEGÍTÜNK A BAJBAJUTOTTAKON!”
„ENGEM A DIAGNÓZIS FELVÉRTEZETT AZZAL A TUDÁSSAL, HOGY NEM VAGYOK ROSSZ ANYA” – ÉLET EGY AUTISTA GYEREKKEL
MATRIARCHÁLIS TÁRSADALMAK: JÓ AZ, HA A NŐK IRÁNYÍTANAK?
