Tuti helyek, ahová nyugodt szívvel adományozhatsz

SZAKÁCSI ESZTER

Több mint egy évtizede teljesítjük a nagyszalontai Böjte-gyerekek karácsonyi levélben elküldött kívánságait a „Szalonta Angels” csoport tagjaival. Tucatnyian kezdtük, ma már több mint kétszázan vagyunk. Idén 55 gyerek kapja meg karácsonykor azt a játékot, korcsolyacipőt, távirányítós autót, könyvet, legót, pulóvert, bakancsot, játékbabát, amire vágyik, de ha az összes Böjte-árvaházat nézzük, több ezer gyerekről van szó.

Számomra az adakozás természetes dolog, nemcsak ünnepek alkalmával, de egész évben. Nemrég egy közösségi oldal kerületi csoportjában kért segítséget az egyik anyuka, aki „örökbefogadott” egy óvodát, és ennek a szinte nincstelen intézménynek, annak több mint száz lakójának gyűjtött adományokat. Küldtünk hát oda is mindenfélét. Az édesanya személyesen vitte le családjával a pár hét alatt összegyűlt, kisbusznyi csomagokat, mert számára is fontos a személyes kapcsolat. Én évek óta az ilyen átlátható történeteket, „kézzel fogható” segítőket keresem, mert örömmel tölt el, amikor pár nap múlva érkezik egy fotó vagy élménybeszámoló, hogy mi lett azzal a ruhával, játékkal és könyvvel, amit szülők tucatjai tettek össze számukra ismeretlen gyerekeknek. A napokban sem tétlenkedünk, több édesanyával közösen egy anyagilag nehéz helyzetben lévő és karanténba szorult koronavírusos ápolónőnek és két lányának szervezzük a bevásárlásokat. Sejtem, hogy így ünnepek előtt mindannyiunknak ezer felé áll a feje, de ők sokkal rosszabb helyzetben vannak, erőt ad hát a gondolat, hogy könnyíthetünk a nehéz helyzetükön.

Ha pedig szervezetet kellene kiemelnem, akkor mindig férjem kedvencét, a Csodalámpa Alapítványt választom.

LEHOCZKY RELLA

Magyarországon nincs igazán kultúrája az adományozásnak, még csak most kezdjük társadalmi szinten tanulni, hogyan is érdemes másoknak adni. Sajnos sokan még mindig azt gondolják, hogy a különböző alapítványok ingyenes szemétlerakóként működnek, és a nélkülözőnek jó lesz a szakadt, csorba, koszos vagy elromlott. Ezért is tartottuk szülőként fontosnak, hogy gyerekeinket pici koruktól kezdve bevonjuk az adományozás helyes folyamatába, hogy idővel nekik is természetessé váljon: nemcsak kapni, hanem bizony jót adni is jó. Minden évben többször közösen válogatjuk ki a nálunk már megunt, kinőtt, de más gyereknek még örömet szerző, ép és kifogástalan játékokat. Gyerekeim ma már nem lemondásként élik meg a szortírozást, hanem örülnek, hogy más gyerekek szívesen játszanak majd mellőzött tárgyaikkal. Ilyenkor a ruhákat is kiselejtezem, és a nekünk már kicsi, viszont szép és használható darabokkal együtt évek óta a Tündérpakk Alapítványnak viszem el. Vezetőjüket, Szomolányi Tímeát személyesen ismerem, hiszen évek óta közösen lepjük meg az állami gondozott gyerekeket december 6-án. A Tündérpakk adja a csomagokat, mi meg szaloncukrot, gyümölcsöt és magát a Mikulást. Tudom, hogy Timi és csapata valóban olyan családokhoz juttatja el csekélyke adományainkat, ahol hatalmas szükség van rá.

Idén férjemmel az Autisták Védőotthonát pénzadománnyal segítettük. Itt olyan autista felnőttek élnek a legnagyobb biztonságban, akikről családjuk már nem tud maximálisan gondoskodni. Az egyik legkedvesebb barátnőm kisfia autista, így kerültem közelebb ehhez a ügyhöz. Szerencsére egyre több szó esik autista gyerekekről, de ezzel az állapottal élő felnőtt társainkról még mindig alig. 2020-ban, a karantén alatt világossá vált, hogy a védőotthonnak szüksége van egy nagyobb épületre, hogy a bentlakóknak még kényelmesebb és szebb otthonuk lehessen. Csak egy parányi tégla vagyok ebben a csodás építkezésben, de tudjuk, hogy a tengerben is minden egyes csepp számít. A gyűjtés állásáról, az otthonban lakók hétköznapjairól az alapítvány Facebook-oldalán folyamatosan hírt adnak.

GÁLL ORSI

Már jónéhány hete eldöntöttem, hogy karácsony alkalmából két szervezetet fogok támogatni. Az egyik egy kulturális egyesület, a másik pedig egy, rászoruló gyermekeket támogató „egylet”.

Hogy miért is? Éppen elhangzik Don Vito Corleone emblematikus mondata: „Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit”. Néma csend a moziban, szélesvászon, aztán egyszer csak megérkeznek az előételek, majd a film bizonyos szakaszaiban további falatok és prosecco. Az Apolló moziban olasz ételekkel társították a nagy klasszikus vetítését. Felejthetetlen élmény, éppúgy, mint a francia filmek, vagy a Művészet templomai. Egy hely, ahol a falat Gebauer Ernő freskói díszítik, a „magaskultúra” szigete, mégis otthonos hely, ami időről időre visszahív. Eddig ők adtak, most kérnek: talán nem a kultúra hanyatlásától félünk most leginkább, de mire észbe kapunk, már túl késő lehet. Az Apolló túlélése tőled is függ. Ha teheted, támogasd kedvenc művész-filmszínházad fennmaradását. A kultúra általad él! Szeretném, ha a Covid után is lenne hol megnézni az igényes művészfilmeket.

A másik szívemhez közeli projekt a Nekem nincs ebédem, amiben rászoruló gyermekek támogatását tűzte zászlajára a Pécsi Jótékony Nőegylet. Évről évre gyűjtik az adományokat, és személyesen is ismerem a csoportot, mert néhány éve lehetőségem nyílt találkozni velük a Magyarok Kenyere programban, ahol a kis cipókért kapott adományokat gyűjtötték, hogy minél több gyermeknek juthasson meleg étel. Karácsonykor általában jótékonysági koncerttel nyitogatják a szíveket és a pénztárcákat, de az idei évben elmaradt az adománygyűjtő rendezvény, így csak az év végéig tudják fizetni a szegény sorsú gyermekek iskolai étkezését. Több mint száz kisgyermek most csak abban bízhat, hogy lesznek, akik rájuk is gondolnak. Úgy döntöttem, én köztük leszek. És a multi-tasking jegyében, miközben ezeket a sorokat írom, a netbankon keresztül indulnak az utalások, hogy a jelképes összegből ebéd legyen, mozi legyen, élet legyen, emberség legyen.

MISKOLCZI BOGI

Egykori szociológusként, önkéntesként, a társadalmi felelősségvállalás és összefogás támogatójaként az élet egyik alapkövének egymás segítését tartom. Az elmúlt években volt szerencsém több szervezetnél is végigkísérni az adományozás folyamatát, és nekem ez a személyes tapasztalat, az átélt és megélt dolgok erősítették meg a bizalmamat.

Emberek ezrei dolgoznak a szociális szférában teljes odaadással, elhivatottsággal egy olyan szakmában, amely rendkívüli mértékű megpróbáltatás elé állítja a lelket. Ezek az emberek minden erejükkel azon fáradoznak, hogy fényt gyújtsanak, reményt és hitet adjanak. Adomány formájában. Sokaknak ez anyagi forrásokat jelent. Én viszont amondó vagyok, hogy amennyiben valaki még nem bízik meg a rendszerben, adakozzon célzottan: élelmiszert, ruhát, gyerekeknek játékot, oktatási eszközöket. Vigye be maga az átvevőközpontokba, ismerkedjen meg a segítő csapat munkatársaival, és kérjen visszacsatolást az adományozásról. Ha pedig nincs lehetősége bevinni, adja olyannak, akiben megbízik, akinek bizalmat szavaz. Amikor először csatlakoztam a pécsi Gyermekjóléti Szolgálat és Központ adománygyűjtéséhez, én is csak gyerekcipőben jártam ebben a világban, de nem voltam rest kérdezni, részt venni és érdeklődni – ez pedig megalapozta a teljes bizalmat, próbáljátok csak ki!

GACSÁLYI SÁRA

Számomra a hitelességet emberek tudják garantálni: olyanok, akiket ismerek. Olyanok, akikről elhiszem, hogyha egy szervezetnél dolgoznak (esetleg vezetnek egyet), akkor ott nagy baj nem lehet.

Az egyházban vannak olyan gyülekezetvezetők, akikben abszolút bizalmam van. Hiszem, hogy ha rajtuk keresztül adok, az jó helyre jut. A legtöbb gyülekezetben tudja a vezető, kinél van leginkább szükség segítségre, ilyen módon „célzottan” is adhatunk, de nálunk rendszeresen tartanak gyűjtéseket különböző (határontúli) testvérgyülekezeteknek vagy egy-egy kiválasztott családnak is. Tudom, ha annak a kezébe adom, akiben bízom, akkor jó helyre juttatja – jobbra, mint ahova én magamtól tudnám.

Az egyházon kívül keresőknek pedig Gui Angélát tudom javasolni: számomra ő olyan hiteles ember, akinek nyugodt szívvel adok, és erre mást is nyugodt szívvel bíztatok.

Nyitókép: Aaron Lee / Unsplash

Ajánljuk még: