Hogy lehet jól karácsonyozni keresztényként? A Bibliában olvashatjuk Márta és a testvére történetét, ami sokszor eszembe jut adventben. Eszerint mikor Jézus ellátogatott hozzájuk, Márta annyira figyelt, hogy kifogástalan legyen a vendéglátás, hogy éppen csak a vendéggel nem jutott ideje törődni. A testvére viszont semmit nem csinált, csak Jézusra figyelt, itta minden szavát. Ellentét van a bibliai testvérpár viselkedése között? Kit kellene követni?
Egyáltalán nincs ellentét, de Jézus intő szavai ráirányítják a lényegre a figyelmünket. Amikor Márta méltatlankodik, és Jézust kéri, hogy intse meg nővérét, aki nem segít neki, Jézus azt feleli: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, melyet nem vehetnek el tőle."
Ez nem azt jelenti, hogy Jézus azt mondja, legyünk lusták az otthoni dolgainkban,
vagy visszatérve a témánkhoz, hogy ne vásároljunk ajándékot a szeretteinknek, és ne öltöztessük ünneplőbe a lakásunkat. De a kettő arányára megadja a zsinórmértéket.
A „Black Friday”, azaz a „fekete péntek” kifejezést 2013 óta ismerjük Magyarországon. Eredetileg a fogalom az amerikai hálaadás ünnepét követő első nyitvatartási napra, és az ezzel járó közlekedési káoszra utalt. Jelentése mára átalakult – nem hivatalosan Európában is ez a karácsonyi bevásárlószezon első napja. Ennek ellentételezéseként hívta életre a ferencesek barna ruhájára utaló Brown Friday, azaz a „barna péntek” mozgalmat?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy amellé hoztuk létre. Nincs azzal semmi baj, ha megajándékozzuk egymást, és ehhez kihasználjuk a kereskedők által kínált kedvezményeket. Mi arra gondoltunk, hogy mindeközben legyen egy pici mértékünk, és gondoljunk azokra is, akik rászorulnak a segítségünkre.
Mit jelent a Brown Friday elnevezés?
Kézenfekvő elnevezés volt. Mindenképpen szerettünk volna a keresztény értékek fényében válaszolni arra az őrült vásárlási lázra, amelybe mindannyian hajlamosak vagyunk beleesni az ünnepek közeledtével. A barna szín a szegénységet, az alázatosságot jelöli, tehát ebben áll az ellentét lényege. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy magunkra néztünk és kész volt a projekt.
A Brown Friday keretein belül arra hívunk mindenkit, hogy tegyen valami jót!
Ez lehet bármi: odaadhatom egy koldusnak az ebédemet, énekelhetek a kórházban az idős, egyedül maradt betegeknek, segíthetek szüleimnek, vagy nagyszüleimnek az ünnepi előkészületekben. A program nagyon fontos üzenete, hogy nem feltétlenül nekünk, ferenceseknek kell adományozni. Segíteni kell, ott és akkor, amikor van rá lehetőségünk.
![](/data/articles/106/1064/article-106455/_MG_6588_fit_1060x10000.jpg?key=8551e179d38cd6359d1810238b83c6d9)
Természetesen a ferencesek támogatására is van lehetőség. Negyedik alkalommal fut az „egy tál – meleg étel rászorulóknak” kampányunk, amelyben, ahogyan azt a projekt neve is mutatja, nélkülözők ünnepi étkezésére gyűjtünk adományokat. A programmal azt az üzenetet is szeretnénk közvetíteni, hogy akár ezer forint ráfordításával egy rászoruló ünnepi meleg ételét biztosíthatjuk. A Ferences Alapítványhoz az elmúlt években befolyó összegből az ország több pontján, sőt, Kárpátalján is tudunk segítséget nyújtani a hozzánk fordulóknak.
Maradjunk még egy kicsit a vásárlásnál. Nyilván szükségünk van materiális dolgokra a mindennapi életünkhöz, de hol húzódik a határ a szükség és a mértéktelenség között?
Elmesélek egy történetet: egy ferences rendtársam bement órát vásárolni egy boltba, és megkérdezték tőle, hogy milyen órát szeretne. Azt felelte, hogy majdnem a legolcsóbbat. Mire visszakérdeztek, hogy miért. Azt válaszolta: miért, a majdnem legolcsóbb nem mutatja az időt?
Itt azért már felmerül a minőség kérdése is…
Igen. Tudnunk kell a saját életünkben, hogy mi az igazán fontos. Például számomra a számítógép egy munkaeszköz. Nagyon sokat kell használnom, ezért itt nincs kompromisszum: megbízhatónak, jól működőnek kell lennie, az nem lehet, hogy évente lecseréljem. De például egy telefont, ha csak arra használom, hogy telefonáljak, és néha ránézzek az e-mailjeimre, akkor biztos, hogy nem a legdrágábbat kell vennem. Mindenki el tudja dönteni, hogy neki mi a fontos.
A kereskedelmi marketing ezzel szemben arra épül, hogy eladjanak nekünk olyan dolgokat, amire lehet, hogy nincs szükségünk, de legyen kedvünk megvenni.
A mai fogyasztói társadalom a gyors cserélődésre épül. Régebben egy számítógép nyolc-tíz évig is elműködött, ma két-három év után úgy érezzük, le kell cserélnünk. Állítom, hogy az 1997-ben létrehozott szövegszerkesztő program tudásszintjén az emberek nagy többsége ma sem lép túl. Ugyanarra használjuk, mint akkoriban. Elvben tehát felesleges lenne megvenni és telepíteni az új verziókat, de a rendszer itt már kompatibilitási problémákat produkál: az új számítógéphez új program kell, és az új csatlakozó sem jó már a régi nyomtatóhoz…
Ezt én már gonoszságnak nevezem, mikor olyat akarnak rám erőszakolni, amit én nem akarok megtenni.
Másik példa: itt nálunk a ferences rendben a fa bútorok két-háromszáz évig is funkcionálnak. Tehát ha veszünk, nem azért veszünk tartós darabokat, mert gazdagok vagyunk, hanem pont az lenne luxus, ha ezeket állandóan cserélni kellene.
Ha már a pénzügyekről van szó; gazdagként hogyan lehet valaki hiteles keresztény? Jézus azért mondott olyanokat, hogy „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, vagy hogy „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába”.
Szerintem az a lényeg, hogy meg tudom-e osztani a javaimat másokkal, hogy nem tartom meg magamnak. A ferences rendben a szegénységi fogadalom nemcsak arról szól, hogy nincs magánvagyonunk, hanem a ragaszkodás hiányáról is.
A másik lényeges dolog, hogy
akármilyen jólétben élünk, a lemondást gyakorolnunk kell.
A hiányt meg kell élnünk, mert a hiánnyal való találkozás szembesít az élet valós kérdéseivel. Józan ésszel belátható, hogy ha mindig jóllakom, nem tudok szembesülni az étel értékével.
![](/data/articles/106/1064/article-106455/_MG_6645_fit_1060x10000.jpg?key=8dbb35568e922f408af16f7f7da2cac5)
Az az izgalmas, hogy én azt látom, az élet valahol rákényszerít mindenkit a hiány megélésére. Lehet, hogy valaki gazdag, de nincsenek jó emberi kapcsolatai, vagy épp nem tud gyermeket nemzeni. Nehogy félreértsük, ezt ő nem büntetésként kapja a gazdagságáét cserébe, de
a pénz megléte vagy meg nem léte nem igazodási pont. A szegénység sokkal több annál, hogy van pénzem, vagy nincs.
Meggyőződésem, hogy a pénzt lehet jól használni. Lehet vele munkát és életet adni másoknak. Nem a mennyiség a lényeg, hanem, hogy hogyan tudom azt a társadalom, vagy a világ javára hasznosítani. A vagyon kötelez a jótékonykodásra, arra, hogy ne csak az én jólétemet szolgálja.
És elegendő, ha a feleslegből adunk? Nem álszentség, önámítás?
Szerintem nem. A kérdése mögött az rejlik, hogy van-e benne igazi áldozat. Szerintem itt megint csak nem a pénz és az ahhoz való saját viszonyom az irányadó, hanem, hogy van-e valós kapcsolatom azzal, akinek adok. Van erre is egy történetem. Még Szegeden szolgáltam, amikor egy lelkes és meglehetősen tehetős csapat több éven keresztül finanszírozta a hajléktalanok ellátását az ünnepekben. Küldték a pénzt, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek a feleslegükből adtak. Az egyik évben azonban úgy döntöttek, hogy maguk főzik meg az ételt. Beszélgettek a szegényekkel, az idejüket, a jókedvüket, a bátorításukat hozták el nekünk. A pénzügyi helyzetükben nem változott semmi, de egészen más hatással volt rájuk a személyes kapcsolat.
Ajánljuk még: