Jézus nem mondta, hogy ne vegyél ajándékot – interjú Didák testvérrel

Hogy lehet jól karácsonyozni keresztényként? A Bibliában olvashatjuk Márta és a testvére történetét, ami sokszor eszembe jut adventben. Eszerint mikor Jézus ellátogatott hozzájuk, Márta annyira figyelt, hogy kifogástalan legyen a vendéglátás, hogy éppen csak a vendéggel nem jutott ideje törődni. A testvére viszont semmit nem csinált, csak Jézusra figyelt, itta minden szavát. Ellentét van a bibliai testvérpár viselkedése között? Kit kellene követni?

Egyáltalán nincs ellentét, de Jézus intő szavai ráirányítják a lényegre a figyelmünket. Amikor Márta méltatlankodik, és Jézust kéri, hogy intse meg nővérét, aki nem segít neki, Jézus azt feleli: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, melyet nem vehetnek el tőle."

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus azt mondja, legyünk lusták az otthoni dolgainkban,

vagy visszatérve a témánkhoz, hogy ne vásároljunk ajándékot a szeretteinknek, és ne öltöztessük ünneplőbe a lakásunkat. De a kettő arányára megadja a zsinórmértéket.

A „Black Friday”, azaz a „fekete péntek” kifejezést 2013 óta ismerjük Magyarországon. Eredetileg a fogalom az amerikai hálaadás ünnepét követő első nyitvatartási napra, és az ezzel járó közlekedési káoszra utalt. Jelentése mára átalakult – nem hivatalosan Európában is ez a karácsonyi bevásárlószezon első napja. Ennek ellentételezéseként hívta életre a ferencesek barna ruhájára utaló Brown Friday, azaz a „barna péntek” mozgalmat?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy amellé hoztuk létre. Nincs azzal semmi baj, ha megajándékozzuk egymást, és ehhez kihasználjuk a kereskedők által kínált kedvezményeket. Mi arra gondoltunk, hogy mindeközben legyen egy pici mértékünk, és gondoljunk azokra is, akik rászorulnak a segítségünkre.

Mit jelent a Brown Friday elnevezés?

Kézenfekvő elnevezés volt. Mindenképpen szerettünk volna a keresztény értékek fényében válaszolni arra az őrült vásárlási lázra, amelybe mindannyian hajlamosak vagyunk beleesni az ünnepek közeledtével. A barna szín a szegénységet, az alázatosságot jelöli, tehát ebben áll az ellentét lényege. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy magunkra néztünk és kész volt a projekt.

A Brown Friday keretein belül arra hívunk mindenkit, hogy tegyen valami jót!

Ez lehet bármi: odaadhatom egy koldusnak az ebédemet, énekelhetek a kórházban az idős, egyedül maradt betegeknek, segíthetek szüleimnek, vagy nagyszüleimnek az ünnepi előkészületekben. A program nagyon fontos üzenete, hogy nem feltétlenül nekünk, ferenceseknek kell adományozni. Segíteni kell, ott és akkor, amikor van rá lehetőségünk. 

Természetesen a ferencesek támogatására is van lehetőség. Negyedik alkalommal fut az „egy tál – meleg étel rászorulóknak” kampányunk, amelyben, ahogyan azt a projekt neve is mutatja, nélkülözők ünnepi étkezésére gyűjtünk adományokat.  A programmal azt az üzenetet is szeretnénk közvetíteni, hogy akár ezer forint ráfordításával egy rászoruló ünnepi meleg ételét biztosíthatjuk. A Ferences Alapítványhoz az elmúlt években befolyó összegből az ország több pontján, sőt, Kárpátalján is tudunk segítséget nyújtani a hozzánk fordulóknak.

Maradjunk még egy kicsit a vásárlásnál. Nyilván szükségünk van materiális dolgokra a mindennapi életünkhöz, de hol húzódik a határ a szükség és a mértéktelenség között?

Elmesélek egy történetet: egy ferences rendtársam bement órát vásárolni egy boltba, és megkérdezték tőle, hogy milyen órát szeretne. Azt felelte, hogy majdnem a legolcsóbbat. Mire visszakérdeztek, hogy miért. Azt válaszolta: miért, a majdnem legolcsóbb nem mutatja az időt?

Itt azért már felmerül a minőség kérdése is…

Igen. Tudnunk kell a saját életünkben, hogy mi az igazán fontos. Például számomra a számítógép egy munkaeszköz. Nagyon sokat kell használnom, ezért itt nincs kompromisszum: megbízhatónak, jól működőnek kell lennie, az nem lehet, hogy évente lecseréljem. De például egy telefont, ha csak arra használom, hogy telefonáljak, és néha ránézzek az e-mailjeimre, akkor biztos, hogy nem a legdrágábbat kell vennem. Mindenki el tudja dönteni, hogy neki mi a fontos. 

A kereskedelmi marketing ezzel szemben arra épül, hogy eladjanak nekünk olyan dolgokat, amire lehet, hogy nincs szükségünk, de legyen kedvünk megvenni.

A mai fogyasztói társadalom a gyors cserélődésre épül. Régebben egy számítógép nyolc-tíz évig is elműködött, ma két-három év után úgy érezzük, le kell cserélnünk. Állítom, hogy az 1997-ben létrehozott szövegszerkesztő program tudásszintjén az emberek nagy többsége ma sem lép túl. Ugyanarra használjuk, mint akkoriban. Elvben tehát felesleges lenne megvenni és telepíteni az új verziókat, de a rendszer itt már kompatibilitási problémákat produkál: az új számítógéphez új program kell, és az új csatlakozó sem jó már a régi nyomtatóhoz…

Ezt én már gonoszságnak nevezem, mikor olyat akarnak rám erőszakolni, amit én nem akarok megtenni.

Másik példa: itt nálunk a ferences rendben a fa bútorok két-háromszáz évig is funkcionálnak. Tehát ha veszünk, nem azért veszünk tartós darabokat, mert gazdagok vagyunk, hanem pont az lenne luxus, ha ezeket állandóan cserélni kellene.

Ha már a pénzügyekről van szó; gazdagként hogyan lehet valaki hiteles keresztény? Jézus azért mondott olyanokat, hogy „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, vagy hogy „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába”.

Szerintem az a lényeg, hogy meg tudom-e osztani a javaimat másokkal, hogy nem tartom meg magamnak. A ferences rendben a szegénységi fogadalom nemcsak arról szól, hogy nincs magánvagyonunk, hanem a ragaszkodás hiányáról is.

A másik lényeges dolog, hogy

akármilyen jólétben élünk, a lemondást gyakorolnunk kell.

A hiányt meg kell élnünk, mert a hiánnyal való találkozás szembesít az élet valós kérdéseivel. Józan ésszel belátható, hogy ha mindig jóllakom, nem tudok szembesülni az étel értékével.

Az az izgalmas, hogy én azt látom, az élet valahol rákényszerít mindenkit a hiány megélésére. Lehet, hogy valaki gazdag, de nincsenek jó emberi kapcsolatai, vagy épp nem tud gyermeket nemzeni. Nehogy félreértsük, ezt ő nem büntetésként kapja a gazdagságáét cserébe, de

a pénz megléte vagy meg nem léte nem igazodási pont. A szegénység sokkal több annál, hogy van pénzem, vagy nincs.

Meggyőződésem, hogy a pénzt lehet jól használni. Lehet vele munkát és életet adni másoknak. Nem a mennyiség a lényeg, hanem, hogy hogyan tudom azt a társadalom, vagy a világ javára hasznosítani. A vagyon kötelez a jótékonykodásra, arra, hogy ne csak az én jólétemet szolgálja.

És elegendő, ha a feleslegből adunk? Nem álszentség, önámítás?

Szerintem nem. A kérdése mögött az rejlik, hogy van-e benne igazi áldozat. Szerintem itt megint csak nem a pénz és az ahhoz való saját viszonyom az irányadó, hanem, hogy van-e valós kapcsolatom azzal, akinek adok. Van erre is egy történetem. Még Szegeden szolgáltam, amikor egy lelkes és meglehetősen tehetős csapat több éven keresztül finanszírozta a hajléktalanok ellátását az ünnepekben. Küldték a pénzt, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek a feleslegükből adtak. Az egyik évben azonban úgy döntöttek, hogy maguk főzik meg az ételt. Beszélgettek a szegényekkel, az idejüket, a jókedvüket, a bátorításukat hozták el nekünk. A pénzügyi helyzetükben nem változott semmi, de egészen más hatással volt rájuk a személyes kapcsolat.