Ahol tényleg kibillen az idő – Szent Iván-éji utazás Zamárdi múltjába

Van egy település, aminek Szent Iván éjjelén megelevenedik a múltja. Ahol a a határkerülés ősi szokásával védik meg a lakosok – és odalátogatók – a városka békéjét. Ahol ezer évet járhatunk be néhány óra alatt fáklyákkal a kezünkben, az egyes korokhoz illő zenét játszó muzsikusokkal. Zamárdiban idén is részünk lehet az időutazásban!

„Reméljük, hogy a következő paralimpiára nálunk készülnek a versenyezők” – interjú Fenyvesi Zolival
Fenyvesi Zoltánt nagyon sokan ismerik a „Tiszta szívvel” című filmből, vagy épp a közösségi médiából. 2011-ben ismerte meg a SUHANJ! Alapítványt, ahova először handbike-ozni ment, később ugyanitt önkénteskedni kezdett. Idővel edző, majd kuratóriumi tag lett. Tavaly óta ő az alapítvány kommunikációs vezetője. A SUHANJ! edzőtermében az alapítvány munkájáról és az akadálymentesítés göröngyös útjáról kérdeztem. Beszélgetésünket olykor gyerekzsivaj szakította félbe, hiszen a SUHANJ Ukrajnából érkező gyerekeknek biztosít felügyeletet és programokat, önkéntes alapon. 
Ha megismerik egymást, talán nem lesz kedvük háborút robbantani: ilyen a gyerektábor, amely a jövőnkért van

Miért bántják egymást az emberek, miért vannak háborúk? – kérdezte egy kisgyerek az anyukájától nem sokkal a második világháború után. Az anyukát Doris Allennek hívták, pszichológus volt, és addig gondolkozott, hogy milyen választ is adhatna a gyermekének, míg végül megalapított egy olyan szervezetet, ami 1952 óta évi több tucat gyerektáborban köt össze különböző nemzetiségű gyerekeket. Neki köszönhetően 69 tagország 50 000 tagja küzd azért, hogy a felnövekvő generációk ne akarjanak háborúzni. Egy magyar táborvezetőt kértünk meg, hogy meséljen a tapasztalatairól.

„Úgy képzeltem, Magyarországon még bocskaiban sétálnak az utcán” – 56-os disszidensek leszármazottaival beszélgettünk

USA, Kanada, Argentína, Ausztrália… nagyon különböző országok, de abban hasonlítanak, hogy mind a négy országban nagyszámú magyar közösség él, amelynek tagjai rendületlenül őrzik a magyar kultúra szeretetét. Cserkészcsapatok, magyar templomok, magyar iskolák és néptánccsoportok segítik az egykori kivándorlók leszármazottait, hogy meg tudják őrizni magyar identitásukat. Négy fiatallal beszélgettem, akik egy-egy ilyen diaszpórában nőttek fel.

A megfestett tojásunk mi magunk vagyunk – egyéni és közösségi szinten is

A húsvét előtti hetekben sokan a mai napig gyűjtögetik a vöröshagyma héját, mások jó előre megveszik a tojásfestéket, előkészítik az írókát, vagy épp virágokat préselnek a tojásdíszítéshez. Vannak azonban, akik számára a tojásfestés több, mint évi 5-6 tojás kipingálása. Népi iparművészek alkotásaiból nyílt kiállítás, ahol több száz, művészi igényességgel elkészített tojást csodálhatunk meg.

Ilyenek is a magyarok: ami nem derül ki a közvélemény-kutatásokból
Még az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása előtt szerettem volna írni egy cikket arról, hogy igaz-e a sztereotípia a magyarokra jellemző általános pesszimizmusról, az áldozatszerepről, negativitásról – s ennek kapcsán arról is, miként vélekedünk mi, magyarok egy-egy népről, népcsoportról –, de ahogy kitört a háború, úgy éreztem, nem időszerű a téma, félretettem hát egy időre. Aztán a menekültválság fokozódni kezdett, én pedig mégis elővettem a magyarokra vonatkozó sztereotípiát, de már egészen mást írok le, mint amit akkor írtam volna.
Sümegi Püspöki Palota – egy kiállítás, ahol megelevenedik a püspök, a királynő és a bolond

Sümeg azon magyar városok közé tartozik, ahol valószínűleg nehéz a végére érni egy nap alatt minden látnivalónak, még akkor is, ha az ember a kellemes, tavaszi időben veszi nyakába a várost, nem pedig nyáron, amikor a kánikulában könnyű elcsábulni, hogy „néhány óra kultúra” után inkább a Balaton fele vegyük az irányt. Történelem-, irodalom- és művészettörténet-órával is felér egy sümegi kirándulás. Sőt, ha egész nap bírjuk szuflával, még egy combos tesiórát is elszámolhatunk magunknak vagy a gyerekeknek!

„Remélem, az operákra is kíváncsi lesz, aki ide betér” – sosem látott pompában nyit újra az Operaház
Építészek, festő-, textil-, fa-, szobrász- és lámparestaurátorok egész hada, kivitelező mesterek sokasága dolgozott azon, hogy az Operaház olyan pompában nyithasson újra, ami méltó az idén 138 éves épülethez. A „Sugárúti Palotában” sétálva, a sok aranytól káprázó szemmel beszélgettem Verebes Dóra vezető festőrestaurátorral rekonstrukcióról és retusálásról, aranyról és márványról, és arról, hogy kerültek diabolo lövedékek az auditórium falifestményébe.
Húshagyókedd van, torkos csütörtök lesz – de egyik sincs hamvazószerda nélkül
Zabálócsütörtök, kövér csütörtök, torkos csütörtök – valami rejtélyes oknál fogva az előbbi kettő főként néprajzi szövegekben, régi szokásokat taglaló írásokban jelenik meg, míg a torkos csütörtökre a Google-kereső oldalakon keresztül hozza a kisebb-nagyobb éttermek ajánlatait. Sőt, az éttermek jó részében már torkos napok néven szerepel, egészen vasárnapig torkoskodhatunk (zabálhatunk?) olcsóbban. Én pedig azt gondolom, ez az elgondolás elég sok sebből vérzik.