Minél régebben történt valami, annál egyszerűbb eltávolítani magunktól, semleges tényként kezelni, hogy valaha megtörtént, de azáltal, hogy a mindennapi életünk részét képezik a hozzájuk fűződő szokások, a múlt pillanatai a jelenünk részévé válnak. És időről időre felszólítanak: gondoljuk át, mit jelent nekünk ma egy-egy ünnep! Mit jelent például a déli harangszó, ami mindennap felcsendül? A válaszig egészen 565 évet kell visszamenni a múltban.

Néhány éve úgy alakult, hogy egy rövid időre beköltöztem a nagyszüleim lakásába. Nagyapám akkoriban már rég nem élt, nagymamám pedig egy idősek otthonába költözött – ahol ma is lakik. Amikor csak a vasárnapi ebédekre mentünk oda, tényként fogadtam, hogy mindenhol van valami a házban, és ez nem is nagyon zavart. Hozzájuk tartozott az ismerős káosz. Aztán beköltözni kicsit más volt. Érdekes volt szembesülni a gyűjtögetés megható és ijesztő részével, kidobni rengeteg mindent, amik, ha igazán feleslegesek is, mégiscsak fél évszázad alatt gyűltek össze.

A kétezres évek elején az akkor már bőven hatvan fölött járó apai nagyszüleim eladták kétszobás lakásukat és a vidéki hétvégiházat, hogy hozzánk közel, a főváros egyik külső kerületében vegyenek telket, ahol az évek alatt felépítettek – sok munkálatot tényleg a nagyapám végzett – egy igencsak nagy családi házat. Emlékszem, amikor néhány évvel később, kiskamaszként forgattam a szemem, és csak remélem, hogy nem adtam hangot a véleményemnek: minek két öregnek egy ekkora ház??? Ennek a „feleslegesen nagy” háznak köszönhetően nekem és a testvéremnek is lehetőségünk van harmincéves korunk előtt saját lakásba költözni, amiért nem tudok elég hálás lenni.

A béranyaság csodálatos, mert bebizonyítja, hogy mi mindenre képes a mai orvostudomány. A béranyaság nagyszerű, mert értékes emberek születnek általa. A béranyaság ugyanakkor ijesztő, mert pénzben mérhetővé tesz egy életet. És szörnyű, mert általa nők ezreit alázzák meg. Ki ad rá választ, merre billenjen a mérleg nyelve? Úgy tekintsünk rá, mint korunk csodálatos lehetőségére vagy egy olyan intézményre, amit, bár lehetővé tesz a tudomány, mégis helyesebb tiltani?

Egy-egy társadalmi jelenségről, lelki folyamatról hosszú elemzést, vaskos köteteket lehet írni, mégis: egy fotó jobban, konkrétabban és hitelesebben mondja el helyettünk a történetet. Így történt ez most is, egy brazil ápolónőnek, Lidiane Melonak hála.