Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek van olyan emléke, hogy kisiskoláskorban a tanárok vagy a diáktársak helytelenítenek, esetleg kinevetnek egy-egy olyan szófordulatot, amit a szüleinktől tanultunk. Ugye, mennyire rossz érzés, amikor a szeretett otthoni közeg szóhasználata egyszer csak negatív fényben jelenik meg? Azok a roma gyerekek, akik otthon romaniul (is) beszélnek, nap mint nap megtapasztalhatják ezt az iskolában, ahol – akár jó szándékból fakadóan – tiltják a cigány szavak használatát. Tiszavasváriban viszont egy különleges kezdeményezésnek köszönhetően nem kell lemondani a diákoknak az otthoni szóhasználatról, ráadásul emiatt egyre jobban tanulnak! Erről mesélt a projekt szakmai vezetője, Heltai János Imre egyetemi docens, illetve Kerekesné Lévai Erika, a Tiszavasvári Magiszter Általános Iskola igazgatója.

Már teljesen elfelejtettem, milyen lájkok, szívecskék, diszlájkok nélkül élni, furcsa volt hát az a hat óra Facebook nélkül. Neked feltűnt, hogy eltűnt, vagy nem vagy olyan függő, mint én?

Azt hiszem, a szuperhősös történeteknek az is az értelmük, hogy példaképeket állítsanak azok elé, akiknek a közvetlen környezetében nincsenek követendő példák. Én szerencsés vagyok, a szüleim és nagyszüleim is sok jó példát mutattak, ráadásul felnőttként megismertem egy igazi szuperhőst, akinek az életöröméből, kitartásából és tartásából sokat tanultam. Ő a párom anyukája.

Furcsa téma ez az intim szőrtelenítés. Higiéniás kérdés? A szexualitáshoz való hozzáállásunkat fejezi ki? Igényességen vagy divatkövetésen múlik? Azt hiszem, kicsit mindegyikhez van köze. Egy szabadszájú, kissé frivol barátnőm egyszer azt mondta: „a nuniszőrödből megmondom, mennyire szereted önmagad.” Egyetértek vele.

Augusztus 15-e körül merült fel először, hogy kéne írni az időhiányról. Emlékszem, azt mondtam, hogy a következő három napon nagyon elfoglalt vagyok, de aztán gyorsan megírom. Aztán számtalanszor neki akartam ülni, de mindig volt valami, amit még muszáj volt előtte elvégeznem, így az írást csak toltam magam előtt. Meg mertem volna rá esküdni, hogy semmi időm nem lett volna, de vajon tényleg így van? Nincs időm, vagy esetleg csak rosszul osztom be? Tőri Csaba karvezető, zenetanár, mentor segítségével kerestem a választ.

Nemrég a kedvenc bolhapiacomon egy nagy kupac ősrégi könyvet nézegettem, amit egy tíz év körüli kisfiú árult – nyilván, amíg a szülei elmentek valahova. A gyerek felnőtteskedően magabiztos arckifejezéssel vizsgálta a kutakodásomat, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy mennyibe kerülnek a könyvek, egy hozzáértő kereskedő hangsúlyával válaszolta: „kicsik kétszáz, nagyok ötszáz”. Bízom benne, hogy a következő összeállítás mindenkit meggyőz, hogy a könyvek értéke nem a hosszuktól függ: nagyszerű regényeket hoztam, amik mind rövidebbek 250 oldalnál.

Nyári hétvégéken időnként elmegyek családi táborokba arcot festeni, ami egyrészt kielégíti a változatosság iránti igényemet, másrészt ott előtérbe kerülhet az alkotó fantáziám. Ráadásként príma megfigyelőterep mind a gyerekek, mind pedig az őket kísérő (vagy sokszor magukkal vonszoló) szülők megfigyelése szempontjából is.

Amikor 25-e körül bediktálom a mérőóraállásokat, köztük az áramot is, sosem koncertélmények jutnak eszembe. Azaz csak eddig volt így, szombaton ugyanis eljutottam az MVM szervezte, Zenergia nevet viselő koncertre.

Mióta világ a világ, az idősebbek sokszor kezdik úgy a mondandójukat, hogy „bezzeg az én időmben…”. Ez sokszor azt (is) jelenti, hogy az idősebb korosztály már nem tud azonosulni a saját korábbi érzéseivel, már nem emlékszik, hogy annak idején miként reagált volna egyes helyzetekben, de az is tagadhatatlan, hogy a közelmúlt információáradata és a technológia folyamatos és rohamos fejlődése olyan változásokat hozott, amik miatt a mai gyerekek tényleg nagyon mások. Óvó nénik avattak be, ők hogy látják a mai 3-6 éveseket.

Előfordul, hogy az ember sírna egy jót, hiszen tudjuk, megkönnyebbüléssel jár, ha a könnyeinkkel együtt kiengedjük magunkból a felgyűlt érzelmeket, feszültségeket. A szívszorító drámák helyett most olyan filmeket gyűjtöttem össze, amelyek megríkattak ugyan, de nem azért, mert tragikus a tartalmuk: éppen arra világítanak rá, hogy annyi szépség van körülöttünk és saját magunkban is! Érdemes észrevenni a furcsa rokonban, a könnyen megbélyegezhető „rossz” gyerekekben, azokban, akik nehezen nyílnak meg, vagy azokban, akiket elsőre talán kinevetnénk. Filmajánlónk következik.

Az esküvős témájú filmek között két nagy kategória van: az egyikben az esküvő romantikus habos-babos köntösben látható, a másikban pedig a nagy napon csetlenek-botlanak a szereplők. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem az utóbbiak általában emlékezetesebbek. És így van ez a való élettel is: a tökéletes esküvőknél – ami általában úgyse jön össze – sokkal jobb az, ha történik valami olyan, amit aztán sokáig lehet emlegetni. Az ismerőseimet kérdeztem, az ő életük egyik legszebb napján milyen humoros események, bakik történtek, vagy mások esküvőjén milyen vicces helyzetbe futottak bele?

Tegnap fogtuk magunkat a párommal, és elindultunk Brnóba hajnalban, este pedig már ismét itthon hajtottuk nyugovóra a fejünket. Hiába csak pár óra erejéig szálltunk ki a mókuskerékből, úgy feltöltött minket, hogy biztosan csinálunk még hasonlót a jövőben. Mivel épp most költözködtünk, nem terveztünk „rendes” nyaralást, autó híján pedig olyan célpontot kellett kinéznünk, ahová vonattal is eljuthatunk. Elmondom nektek, miért éri meg szerintem egy ilyen rövidke külföldi út – azoknak, akik hasonló cipőben járnak, és mindenki másnak is!