Intim szőrtelenítés régen és ma – vágni vagy nem vágni, ez itt a kérdés

Szép

Intim szőrtelenítés régen és ma – vágni vagy nem vágni, ez itt a kérdés

Furcsa téma ez az intim szőrtelenítés. Higiéniás kérdés? A szexualitáshoz való hozzáállásunkat fejezi ki? Igényességen vagy divatkövetésen múlik? Azt hiszem, kicsit mindegyikhez van köze. Egy szabadszájú, kissé frivol barátnőm egyszer azt mondta: „a nuniszőrödből megmondom, mennyire szereted önmagad.” Egyetértek vele.

Kiszely István antropológiai könyveiből több is volt a szüleim polcán, és én – hogy, hogy nem – ezekből egyetlen fejezetre emlékszem csupán élénken: arra, amelyik a nemi szervek szőrtelenítését és díszítését taglalta. Eszerint már akkor is éreztem, hogy ez egyfajta tabu, erről nem lehet olyan nyíltan csevegni a barátnőkkel (de, lehet, de erre jóval később jöttem rá, és azt hiszem, jól van ez így). Talán éreztem azt is, hogy az odalenti ügyeink nem teljesen olyan szerepet töltenek be, mint egyéb testrészünk tisztán, ápoltan tartása.

A leírt szokások arról is tanúskodtak, hogy hozzám hasonlóan a tárgyalt kultúrák képviselőit is izgatta a dolog. S ami azt illeti, az antropológus érdeklődését is felkeltette a sok szokás. Aprócska emlékem egyértelmű bizonyítéka tehát, hogy a kérdés változatos helyeken és korokban mindig is izgatta az emberek fantáziáját.

Okkal létezik!

Az emberi szőrzet nagy része mára elveszítette a funkcióját, de a korábbi evolúciós szakaszokban igenis volt szerepe. Általánosságban jóval kevésbé vagyunk bundásak, mint ősanyáink, ősapáink, de a mai napig funkcióval bíró szőrök – haj, szemöldök, szempilla, orrszőr, stb – úgy tűnik, nem terveznek kikopni a következő néhány millió évben.

A szeméremtáji szőrzet létezésének egyik oka a baktériumok, kórokozók távoltartása a nemi szervektől, illetve a szőrszálakon megtapadnak a feromonok is, amik elvileg nagy szerepet játszanak a csábításban. Arra nincs pontos adat, hogy mennyire fontos a feromonok szerepe az emberi párválasztásban. Az biztos, hogy a főemlősök szerelmi életét nagyban meghatározza, de úgy tűnik, az intim szőrtelenítés bennünket nem gátol meg abban, hogy szerelembe essünk – egy tanulmány szerint ugyanis

az angol nőknek közel 80, míg a férfiaknak az 50 százaléka szőrteleníti magát az intim területeken.

A mai középkorú és idősebb generáció tagjai – legalábbis, akiket én megkérdeztem – nemtől függetlenül csak legyintettek „áh, a mi időnkben ez még nem volt divat”. Ebből a mondatból pedig kénytelen vagyok a még szócskát kihúzni. A szőrtelenítés nem a „hanyatló nyugat ópiuma”!

Szőrtörténet röviden


Ha végignézünk a történelmen, vagy kitekintünk a Magyarországon és Európán kívül eső kultúrákra, láthatjuk, hogy nagyon sokféle motivációtól vezetve nagyon sokféleképpen tekintettek és tekintenek a mai napig a szeméremtájék szőrzetére.

Minden kultúráról elmondható, hogy a szexualitással, nőiességgel/férfiassággal, termékenységgel, néhol a vallással és persze a szépségideállal hozható összefüggésbe, hogy mi az elképzelés az intim szőrtelenítésről.

Az ókori egyiptomiaknál, görögöknél és a rómaiak köreiben is kerülendő volt a szőr, lehetőleg az egész testen. A manuális (csipesz, vagy ha nem volt, két kagyló is betölthette ezt a szerepet) módszereken kívül a kémiát is bevetették.

Rómában például piócát főztek, abból készítettek szőrtelenítőkrémet.

Divat volt az égetés (ehhez nem kell az ókorig visszamennünk, nagyanyám is így szabadult meg a karszőrtől) bár ez az intim testrészeken túl kockázatos lett volna. Kleopátra valószínűleg a ma is népszerű cukorgyantával varázsolta simára a bőrét.

A Szunna az iszlám szokásjogi gyakorlata, Mohamed próféta tettei, életfelfogása, a mindennapi élet szokásainak, jó és rossz példáinak gyűjteménye. A Korán mellett ez alkotja az iszlám teológia alapját, ezért elsőre meglepő lehet, hogy konkrét véleménnyel van az intim szőrtelenítésről. Egészen pontosan tisztátalannak tartja azt a felnőttet, aki hónalján és nemi szerve tájékán meghagyja a szőrzetet. Ez a felfogás aztán a többi iszlám hatás alatt lévő területen is elterjedt.

A természeti népeknél is mindig van szerepe az intim szőrzetnek. Sok, egész más területen élő népnél (volt) szokás, hogy szőrszálaikból készítettek szerelmi főzetet, vagy más mágikus módon próbálták magukhoz kötni a kiszemeltet a szőr segítségével.

Talán nincs is olyan kultúra, ami a szőr meglétét vagy hiányát ne kötné valamilyen előjellel az erkölcsösség témaköréhez.

Az európai zsidó-keresztény kultúrkör sem volt soha közömbös a szőr-kérdésben. Gondoljunk csak Jákobra és Ézsaura: őket is a szőrösség-szőrtelenség különbözteti meg, s bár érezzük, hogy Jákob sem egy „matyóhímzés”, mégis az értelmezések őt tartják tisztább jellemnek, követendő példának, szemben az állatias, szőrös, ösztöneinek élő Ézsauval.

Az egész későbbi európai kultúrkörön végigvonul az ösztönösség kérdése a témát illetően, s vele a kettősség: a szőrtelenség a művészetekben egyet jelentett egyfajta tisztasággal, erkölcsösséggel, míg a természetes fanszőrzetet ábrázoló képeket mindig is pornográfnak értelmezték, gyakran tiltották is. S hogy ebben mi az ellentmondás?  Aki igazán szűzies, az valószínűleg pont nem az intim szőrtelenítéssel lesz elfoglalva, talán eszébe sem jut, hogy szüksége lenne rá.

Ráadásul az ellentmondásokat még az is tetézi, hogy művészeti alkotásokon ábrázolt tisztaság ide vagy oda, mégiscsak észrevették a vallási és politikai vezetők, hogy az odalenti szőrtelenítés a szexuális kívánatosság növelését is célozza.  Medici Katalin állítólag rendeletet is hozott az intim szőrtelenítés betiltásáról (arról, hogy ezt miként ellenőrizték, sajnos nem találtam információt, de nem lettem volna HR-es a szőrellenőrzők állásinterjúján). Ez a nézet annyiban a mai napig él, hogy sokan épp a vallási puritanizmus okán hagyják meg a természetes szőrzetet.

Az is valószínűsíthető, hogy csak bizonyos társadalmi rétegek engedhették meg maguknak, hogy egyáltalán foglalkozzanak a szőrtelenítés bármilyen módjával, hiszen egyrészt drága, másrészt időigényes mulatság volt egészen a Gillette 1895-ös biztonsági borotvájának szabadalmáig.

Férfikérdés

Az ókori és a keleti kultúrákkal szemben arról nem szól a fáma, hogy az utóbbi 1000 év Európájában mi volt a férfiak felé az elvárás. Olybá tűnik, a szőrdivat egészen az utóbbi évtizedekig az arcra korlátozódott az urak esetében.

Nemrég hallottam, hogy egy ismerősöm 16 éves fiát piszkálják és kinevetik, mert nem borotválja magát odalent. Ez kissé meglepett. Felcseperedő nőként azt tudtam, hogy minket, nőket mind a férfiak, mind a nőtársak előszeretettel pátyolgatnak etéren, és adnak javaslatokat, mit is kéne tenni (ráadásul ironikus módon jellemzően abban az életkorban, amikor a szexuális élet még várat magára), de azt hittem, ez a problémakör nem érinti a fiúkat, férfiakat.

Általánosságban elmondható, hogy ha bárkinek a testalkatát, haját, szőrét, kislábujját, akármilyen testi adottságát pellengérre állítják és bántó megjegyzéseket fűznek hozzá, az body shaming, azaz testszégyenítés. Felnőttkorban sem ritka, mégis az áldozatok általában pont a serdülők, akik nem elég, hogy alig tudják követni saját testük változásait, máris kapják az elvárásokat: ilyennek/olyannak kell(ene) lenned! Gyakran ezt két oldalról is megélhetik:

talán akit az iskolában a szőrössége miatt csúfolnak, otthon azért kap szidást, mert erkölcstelennek vélik a szőrtelenítést.

Az elmúlt évtizedekben sokan rájöttek, hogy a testünkhöz fűződő divatirányzatok elég jelentős része tulajdonképpen helyettünk hoz döntéseket. Például azt mondják, hogy a szőrtelen a szép, és mi megvesszük a borotvát, vagy eljárunk gyantáztatni (nem kis fájdalommal jár!) hogy megfeleljünk ennek a divatnak, holott talán teher, talán nem is érezzük magunkat jobban tőle. 

Egy szabadszájú, kissé frivol barátnőm egyszer azt mondta: „a nuniszőrödből megmondom, mennyire szereted önmagad.” Komolyan mondom, hogy egyetértek vele: no, nem mintha lenne egy objektív mérce: szőrtelenítesz=szereted magad, meghagyod=nem szereted magad (vagy épp fordítva...). Közel sem ilyen egyszerű a képlet, de fenntartom, legyen szó férfiakról vagy nőkről: a te döntésed, hogyan, de szeresd a saját tested, gondoskodj róla, és ne csak azokról a részeiről, amit nap mint nap látnak, hanem arról is, amit akár csak te ismersz. Hiszen végső soron az a lényeg, hogy a saját szőrünkben jól érezzük magunkat! Vagy nem így szól a mondás?

 

forrás: Hankó Ildikó–Kiszely István: Szokatlan szokások. Testdíszítések és más biológiai és társadalmi furcsaságok; Püski, Bp., 2007

Ajánljuk még: