Közkívánatra: Marcsi útvonala Valsuganában és a Garda-tó felé

Egy történet életre szóló tanulságokkal, nem csak bringásoknak.

Szükség van egyáltalán pedál és fék nélküli bringákra?

Múlt heti cikkünkben megosztottuk az örömhírt, miszerint az egészségünket és életminőségünket leginkább befolyásoló élettani tényező, a VO2max könnyen és látványosan fejleszthető, akár életünk kései szakaszában is. Most egy olyan módszerről lesz szó, amellyel szinte erőfeszítés nélkül növelhetjük edzettségünket. Létezhet ilyen egyáltalán?

„Lerántjuk a leplet az örök fiatalság titkáról…” kezdetű cikket bizonyára tucatnyit olvasott már mindenki, és mi sem áll távolabb tőlünk, mint beállni a sorba. A hirdetésekkel teletűzdelt szövegek dömpingjét látva az a benyomásunk támad, hogy élettartamunk vizsgálata már nem is az orvostudomány, hanem a marketing felségterületének számít. A felvetés persze minket sem hagy nyugodni, ezért a „kerékpározás-tudomány” kíváncsi kutatóiként utánajártunk, hogy létezik-e az örök fiatalság titka, és ha igen, akkor mit tartogat a bicajosok számára.

Ha civilizációnk újabban egy saját kapujára támadó, összezavarodott NB III-as focicsapat benyomását kelti is, és eligazodásunkhoz a világban egyre nehezebben találunk fogódzókat, van egy jó hírünk! Sőt, igazából egy sor jobbnál jobb hírünk van azoknak, akik már eljutottak az önreflexió és a probléma-felismerés „túraútvonalára”. Mi több, cserébe nincsenek rossz híreink, hacsak nem annyi: a jó hírek csak azokra vonatkoznak, akik veszik a fáradságot és rendszeresen egy kerékpár nyergébe pattannak.

A történészek hosszú és aprólékos kutatómunkával tárják fel múltunk valóságát, fejlődésünk évezredeinek mérföldköveit. Mégis elképzelhető lenne, hogy a sokat tárgyalt politikai és kulturális fordulatoknál messzebbre mutat egy kétkerekű jármű és egy frivol női ruhadarab megszületése?

Elsősorban olyan kerékpárfajtákra koncentrálunk, amelyek a kerékpározásban komolyabban elmélyülni vágyó hobbi- vagy újrakezdő bringásokat érdekelhetik.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – egy afro-amerikai férfi mondja ezt Ábelnek, a nyughatatlan székely pásztorlegénynek, aki a sors különös fordulatából éppen az Egyesült Államokban keresi önmagát és a lét értelmét Tamási Áron Ábel-trilógiájának utolsó fejezetében. A férfi éppen ördögűzésen esett át és Ábelre mély hatást gyakorolnak szavai: ekkor dönti el, hogy hazatér szülőföldjére, a Hargitára Bolhához, hűséges kutyájához. A legendás mondat bölcsességére sokan világítottak már rá, de talán senki nem tette még ezt egy kerékpáros szemével.

A görög mítoszok leghíresebbjében Oidipusz Thébához érve szemben találja magát a szfinx-szel, az oroszlántestű, emberfejű, szárnyas fenevaddal, aki rémuralma alatt tartja a várost. A szenvedéstől csak úgy menekülhetnek, ha valaki megfejti a szörnyeteg rejtvényét: mi az, ami reggel négy lábon jár, nappal kettőn, este pedig három lábon?