A strandon nincs filter: nemcsak a test, a lélek is ruhátlan

Szép

A strandon nincs filter: nemcsak a test, a lélek is ruhátlan

Ezer fok van, dől rólam a víz, körülöttem tengernyi ember, jobbára hazám fiai. Ruhátlanok szinte, ahogy én is, falatnyi bikinik, apró tangák villantanak ezt azt, meg testesebb fürdődresszek is felbukkannak, de azok se takarnak sokat.

Nyár van, ajándék ez a néhány forró nap, tombol a kánikula, nyüzsög az élet. Élvezem. Pár hónapja remélni se mertem ezt a helyzetet, féltem, hogy egy szűk lakásban rekedve kell túlélni a nyarat, erre tessék, másokkal együtt „meztelenkedem” itt a parton. A hátam mögött büfésziget, előtte hosszú a sor, sült hal, sült kolbász, lángos illatát hozza felém a szél. Itthon vagyok.

Nézem az embereket és zsibong a szívem. Senki se tökéletes, de mindenki szép. Élet izzik a vörös, forró köveken, hasal a parton, lubickol a vízben, egyszerre visít vagy száz gyerek.

Én úgy látom, itt és most mindenki levetkőzte gátlásait: itt nincs mit palástolni, és ha valaki úgy érezné, kellene, akkor sincs mivel. Itt a parton nincs filter, nincs mivel takarni a ráncokat, a narancsbőrt, striákat, a gyűrődő hurkákat. Mindenki pont azt mutatja, amilyen. Ezen a napon. Ha néha látok is egy-egy idétlen domborítást, „mellet ki-hasat be” mutatványt, a következő percben annak se marad nyoma. Nem lehet behúzott hassal loholni a gyerek után, pucsító fenékkel labdázni, mellet kitolva dinnyét lékelni a családnak. Az élet természetesre csiszolja azt, ami mű.

A strand nem viseli jól a megjátszást,

napfényre kerül minden takargatott testi titok, és én ettől boldog vagyok.

Örömmel látom a valóságot. Mert a valóság, az szép. Csak a valóság szép. Ahogy a veríték alácsurog, eltűnik két kis hurka között; egy anyuka a babáját eteti, rá figyel, eszébe se jut a gyűrődés, törli a verítéket meg a baba szájáról a tejet. Gyönyörű jelenet.

Egy idősebb hölgy óvatosan mászik a lépcsőn a vízbe: combja mint a karfiol, rücskös. Rücskösen is szép. Belemártja a lábujjait a vízbe, belelép, érzi a vizet, belehasal, mint egy gyerek, élvezi. Pancsol. Gyönyörű jelenet.

Valaki lángost hoz, kőre lép, felkapja a lábát, sziszegve ugrál, apró melle megremeg. Gyönyörű jelenet.

Egy lány sétál előttem, vékony a dereka, de feneke, combja nagy, térde vastag. Egy fiú mellé hasal egy törölközőre, csókot váltanak. Gyönyörű jelenet.

Egy testes apuka körül sok gyerek, labdáznak a vízben, néha egyiket másikat felkapja, vízbe dobja, puszit kapnak egymás után, csimpaszkodnak az apjukra – „engem is, engem is, engem is” – kántálják. Gyönyörű jelenet.

Két nő ül a vízben, csak deréktól fölfelé látszanak. Bikiniben vannak. Nyúzott a mellük, látszik, hogy valaha szoptattak, derekuk vastag, beszélgetnek, néha hangosan nevetnek valamin. Rég túl vannak azon, hogy mellük, derekuk, testük miatt aggódjanak. Élnek test-elvárásoktól szabadon. Boldogan. Gyönyörű jelenet.

Egy csapat bringás teker felém, a legelsőnek óriási az orra, a másiknak túl vékony a lába, a harmadik meg – látom, ahogy leszáll a bringáról –  kicsit biceg. Egész nap tekertek, kicsit lehűtik magukat a vízben. Ők hárman jó barátok. Önfeledten fröcskölik a vizet. Gyönyörű jelenet.

Nagy család érkezik, négy gyerek. Bőrük mint a tej, arcuk csupa szeplő, az anya csupa aggodalom. Keni a gyerekek bőrét, keni a naptejet a lábfejre, az ujjak közé, a fülüket se hagyja ki. Az apuka meg bekeni az anyát. A fülét se hagyja ki. Együtt mennek a vízbe, előttük a sok gyerek. Gyönyörű jelenet.

Nézem az embereket. Mindenki él. Azt mutatja, amilyen, mert itt nincs, nem lehet titok. Foltok és ráncok, vékony és vastag, gyűrt és meggyötört. Itt megereszkedett, ott kiugrik, szőrös és szőrtelen. Mindegyik szép. Sőt, csodaszép. Egyetlen percre, egy vakuvillanásra, higgyétek el nekem.

Ajánljuk még:

ÉN MÁR KEDVES VAGYOK MAGAMHOZ. AKKOR TE MIÉRT NEM?
A TESTSZÉGYENÍTÉS KORÁT ÉLJÜK, ÉS ÉN UNOM, DE NAGYON
LÉTEZIK, HOGY ÖSZTÖNÖSEN VEGA A GYEREKEM?

 
X
Már követem az oldalt