A tavasz végeztével indul az őrült logisztika: mégis mi legyen a gyerekkel a nyári szünet alatt? A járvány miatt ez elmúlt három hónap is megterhelő volt a szülőknek, ugyanis sokaknak ekkor kellett kivenni a szabadságukat, valamint az online oktatásból a részüket. Az iskolák és az óvodák idén hosszabb ideig tartanak nyitva, biztosítva ezzel a gyermekfelügyeletet, és megkönnyítve ezzel rengeteg szülő életét. Se szeri, se száma a fizetős napközis, ottalvós táboroknak, és valóban kiváló a felhozatal, ám nem mindenki teheti meg, hogy csupán öt napra kifizet harminc-negyvenezer forintot, testvérek esetében akár ennek többszörösét is.
Mert amíg nem muszáj, kulcsot senki nem akar akasztani gyermeke nyakába.
Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert évek óta nyaranta tudok kevesebb munkát vállalni, így vidékre költözöm a gyerekeinkkel, és augusztus végéig nem is foglalkozunk se sulival, se ovival. Tudom, hogy kiváltságos állapot ez, meg is becsülöm rendesen. Persze ennek is ára van, amit sokan nem látnak. De nem panaszkodom, mert imádjuk ezeket a közös nyarakat, szépségeivel és nehézségeivel együtt! A többség viszont korántsincs könnyű helyzetben – számtalan édesanyával és édesapával váltottam szót az elmúlt hetekben, akik rendre azt mesélték, hogy idén nyáron még nagyobb fejtörést okoz: mi legyen a gyerekekkel?
A szülők nyáron sem állnak meg
Dóri egy óvodás kisfiú és egy alsó tagozatos kislány édesanyja. Férjével január óta gyűjtöget a különböző nyári táborokra, ám az online oktatás kezdetekor ennek jó része technikai eszközökre ment el. A kisebbik gyermek szinte egész nyáron az óvodai ügyeletbe kényszerül, ugyanis Dórinak és férjének csak két-két hét szabadságot engedélyeztek a munkahelyükön.
„Őszintén mondom, hogy egyelőre fogalmunk sincs, miként oldjuk ezt meg. Eddig sem voltunk könnyű helyzetben, de valahogy mindig jól sikerültek a nyarak, viszont a járvány miatt nincs elég szabadságunk. Férjem szülei már nem élnek, az enyémek pedig sajnos nem kívánnak részt venni az unokák életében. Nagy szívfájdalom ez nekem, és a mai napig nem tudtam feldolgozni, hogy a szüleimet ennyire hidegen hagyja, mi történik velünk. Húsz percre lakunk egymástól, és évente háromszor-négyszer találkozunk ünnepekkor. A gyerekeim egy óránál többet még nem töltöttek a nagyinál és a papánál. Egyedül pedig még egy percet sem. Sosem nyitottam kérésre a szám, sosem támaszkodtam bébiszitterként a szüleimre. De évente egy-két hét iszonyatosan hiányzik nekem és a gyerekeimnek is. Viszont úgy érzem, a szüleimnek tökéletesen megfelel az, ha nyaranként elmegyünk együtt fagyizni az unokáikkal”, meséli megrendülten Dóri, aki sosem gondolta volna, hogy ennyire nem kap segítséget a szüleitől.
Kisfia négy hetet leszámítva végig óvodába jár majd, iskolás lánya pedig – ameddig lehetséges – iskolai ügyeletre megy, valamint két hét táborra fizették be. Ennyire futotta a családi kasszából. A család idén nem utazik közös nyaralásra, mert se idejük, se pénzük nem lesz rá.
„Amíg én vagy a férjem szabadságon leszünk, addig megpróbáljuk a gyerekeinknek felhőtlenné varázsolni a megérdemelt vakációjukat. Egynapos kirándulásokat szervezünk, végiglátogatjuk a budapesti játszótereket, talán strandra is kimerészkedünk, és élvezzük, ha épp mind a négyen együtt lehetünk. Sajnos a férjemmel kettesben évek óta nem pihentem, pedig mindkettőnkre ráférne az igazi láblógatás, és hiszem, hogy minden házasságnak szüksége lenne évente néhány nap gyermekmentes romantikára”, mesélt terveiről az édesanya, aki összeállt szintén gyerekes barátnőjével, akivel kölcsönösen segítik egymást. Öt napot Dóri vállalt két saját, és barátnője két gyerekével, ezt követően pedig egy hétre cserélnek.
Próbaidő kontra szabadság
Tímea hat éve elvált, egyedül neveli harmadikos lányát. A karantén második hetében elvesztette munkáját, de nemrég talált egy másikat, ahol éppen próbaidős, így három hónapig egyetlen szabadnapot sem kaphatna.
„Most még annak örülök, hogy munka nélkül ki tudtuk húzni a járványt a tartalékaimból. Természetesen nyárra is vannak terveim, de egyelőre csak bízom benne, hogy meg is valósulnak. Kislányom, Aletta kétszer egy hétre vidékre utazik apai nagyszüleihez. Az én anyukám is besegít a nyárba, viszont még ő is aktív munkavállaló, így az unokázásra neki is szabadságot kell kivennie. De nagyon szoros a lányommal a kapcsolata, mindig szívesen tölti vele az idejét,” avat be Tímea, akinek új főnöke próbaidő alatt is kiadott némi szabadságot.
„Aletta egy könyv- és egy lovastáborba megy. Utóbbi elég drága volt, de nagyon vágyott már rá. Megérdemli. Munka után minden nap rohanok majd érte, mert egyelőre nem szeretnénk, ha ott is aludna. Szerencsére az iskola is tart nyári foglalkozásokat, amelyekre beírattam, mert másként lehetetlenség megoldani 10-11 hetet. Egyeztettem egy barátnője anyukájával, így Aletta nem lesz egyedül az iskolában sem, szívesen találkozik nyáron is az osztálytársaival. Kettesben is tervezek egy belföldi kiruccanást, de erre még egyelőre nincs meg a keret. Ha mégsem jönne össze, akkor sem szomorodom el: én most annak örülök a legjobban, hogy valamelyest túljutottunk a járványon, és végre együtt lehetek egy kicsit a lányommal, mindenféle kötelezettség nélkül.”
Azt hiszem, kijelenthetjük: ez a nyár mindenkinek nehezebb lesz az eddigieknél. De talán nem is az a fontos, hogy mennyi, hanem hogy milyen időt töltünk együtt gyerekeinkkel.
Minőségi időnek számít persze egy tíznapos tengerparti utazás, ha azt valóban közösen éljük meg, és ugyanennyire értékes az az idő, amit itthon fagyizással, kavicsdobálással, csillagfényes beszélgetésekkel, kirándulásokkal színezünk, miközben minden mást igyekszünk félretenni, és végig fogjuk gyerekeink kezét, figyeljük szavukat.
Ajánljuk még:
A NYÁR NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL: ÍGY NYARALJ OTTHON!
ONLINE OKTATÁS – VISZLÁT, MI SZERETTÜNK!
APRÓ SZERTARTÁSAINK, MELYEK ÖSSZETARTJÁK A CSALÁDOT
Nem a munka láthatatlan, hanem a nők, akik elvégzik azt
Borítókép: Lehoczky Rella
