Vicsorrá torzul az álpozitív mosoly, a kedvességgel dolgozni viszont megtérül

Vannak azok az emberek, akik könnyed természetességgel képesek a kedvességre – mindig csodálattal nézem őket. Ők azok, akik őszinte mosollyal és segítő szándékkal kérdeznek vagy hallgatnak, mert tudják, hogy az értő jelenlét olykor sokkal többet ér, mint bármi más.

Nem tartozom közéjük.

Nekem sajnos nem jön ilyen könnyed természetességgel a kedvesség, pontosabban nem mindig. Hiszen olyan könnyűnek tűnik kedvesnek lenni… Sokszor mondták régen: mosolyogj, és a mosoly visszaköszön. Tényleg?

És ha nem őszinte az én mosolyom sem, vajon mit kapok viszont? Ha tettetem a mosolyt, nem vicsor lesz belőle?

Mert kedvesnek lenni nem mindig egyszerű, és az álpozitív hozzáállás, amihez ragaszkodva kötelesség mosolygósnak és kedvesnek lenni, nem tűnik királyi útnak egy jobb élet felé.

Szerintem csak az az ember tud őszintén kedves lenni másokkal, aki jóban van önmagával, aki saját magával is kedves. Aki tudatos, aki képes megnyílni mások előtt, aki meri közelebb engedni magához az embereket. S akinek mindez természetes könnyedséggel megy anélkül, hogy plusz energiát kellene belefektetnie.

Ti hány ilyen embert ismertek?

Tudatos választás

Az, hogy valaki rosszkedvű, mert nem sikerült valamit elintéznie vagy lemaradt egy számára fontos dologról, még nem ok arra, hogy bunkó legyen másokkal. A helyzetet felismerni, észrevenni, hogy olyasvalakit bántunk, aki valójában nem tehet az állapotunkról, tudatosságot igényel, amire talán egyre többen képesek vagyunk, ám ehhez figyelem, türelem és akarat kell – munka, nem magától értetődő reflex. 

Szerencsére mindig van esély arra, hogy kedvesek legyünk egymáshoz. Akármilyen a kedvünk, semmi mást nem kell tennünk, minthogy megengedjük önmagunknak a kedvességet. Engedjük meg a partnerünknek, hogy kihozza belőlünk a kedvességet. Engedjük, hogy elmúljon a rossz, és ne ragaszkodjunk a magunk sérelmeihez. 

Ha felismerjük, hogy azért vagyunk morcosak a kollégákkal vagy akár az ismeretlen boltossal, mert nem aludtuk ki magunkat, már jó úton járunk. Ha pedig képesek vagyunk ilyenkor megálljt parancsolni a bennünk tomboló indulatoknak, és hagyjuk magunkat lenyugodni, valóban megváltozhat a hangulatunk,

így már igazi kedvességre is képesek lehetünk, mert a lelkünk és a tetteink összhangba kerülnek. 

Ne várjuk magunktól, hogy a legnagyobb indulatban az első mondatunk már őszinte kedvességtől csengjen, de ha felismertük, hogy baj van, már a semlegesen udvariasság is jobb, mintha lekezelően bánnánk valakivel. S ha a másik reakciója hasonló, esetleg valóban kedves, dönthetünk: megmaradunk a semleges udvariasságnál, mert az tűnik egyszerűbbnek, ahhoz kevesebb energiára van szükségünk, vagy hagyjuk magunkat belevinni egy olyan helyzetbe, ahol egymást erősítve leszünk kedvesek.

Erőszakkal, akarattal nehéz kedvessé válni, sokkal célravezetőbbnek tűnik, ha tudatosan hagyjuk magunkat belesodródni.  Abban a pillanatban, amikor rajtakapjuk magunkat, hogy „most nem voltunk kedvesek” vagy „most nem vagyunk kedves hangulatban, sőt”, még az első kellemetlenkedő félmondat után is visszaléphetünk egyet. Miért is kellene, hogy elrontsuk más napját is? 

Engedjük meg önmagunknak, hogy kedvesek legyünk. Ha mégsem megy, mert nincs annyi energiánk, mert a másik nem partner, mert neki éppen mi vagyunk azok, akin levezeti a negatív élményeit, akkor is van választásunk. Vagy belemegyünk és ugyanolyan bunkón viselkedünk, vagy törekszünk, hogy megőrizzük pozitív hangulatunkat. És innentől kezdve az ő döntése, hogy beleragad a negativitás mocsarába, vagy hagyja magát a segítségünkkel kihúzni onnan.

Jót tenni jó

Segíteni a másiknak is kedves dolog – különösen, ha nem kötelességből, hanem szívességből tesszük. Persze úgy, hogy nem várunk cserébe semmit. Önzetlenül adni valamit, ami nekünk van (idő, energia vagy egy kinőtt télikabát) számunkra talán semmit sem jelent. Annak, akinek adjuk, viszont valószínűleg annál sokkal többet. A mi lelkünknek pedig az érzés jelent majd sokat, hogy valódi segítséget adtunk valakinek, akinek arra szüksége volt. Ez a fajta segítségnyújtás is hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb kedvünk, jobb napunk legyen.

Kezdjük kisebb lépésekkel – az ünnepek közeledtével rengeteg lehetőség nyílik jótékonykodni, önkénteskedni.

Ennél nagyobb ajándékot talán nem is adhatnánk másnak – és önmagunknak.

November 13-a világszerte a kedvesség napja. Megünneplését 1997-ben a japán Apró Kedvesség Mozgalom kezdeményezte, majd világméretűvé vált „World Kidness Movement” néven. A kedvesség világnapját 1998 óta világszerte ünneplik. A szervezők célja az, hogy előhívják az emberekből a kedves viselkedést, amelytől mindenkinek élvezhetőbbé válhat az élete. Csatlakozni pedig cseppet sem nehéz: kezdjük egy nagy levegővel, jelenlevő tudatossággal és odafigyeléssel.

A mosoly meg majd magától megérkezik, és továbbadni, ahogyan az ölelést is: menő.