Az önsegítő könyvek humbugjain túl: ilyen az önszeretet rögös útján járni

A minap egy unalmas félórámban pörgettem a hírfolyamot azon a bizonyos közösségi oldalon, a szokásos posztok haladtak el egymás után. Ami valamiért feltűnt, hogy aznap három ismerősöm is – egymástól függetlenül – hasonló tartalmú cikket osztott meg az oldalán. Mindhárom azzal foglalkozott, hogy hogyan szerethetjük meg önmagunkat, s válhat ezáltal boldogabbá az életünk.

Az elsőt egy mozdulattal „továbbsodortam", a másodikál már lassítottam, a harmadiknál megálltam. Mivel jópár önfejlesztő és önsegítő cikket, könyvet olvastam már, hallgattam előadásokat, számomra cseppet sem meglepő módon először az jutott eszembe, hogy ez valamiféle jel lehet, valami vagy valaki üzenni akarhat nekem ezzel a három cikkel.

Elgondolkoztam, vajon mit szeretek vagy nem szeretek magamon, s az most tényleg olyan kardinális kérdés-e, hogy mindenképpen foglalkoznom kellene ezzel – nem mintha nem lenne fontos az ilyen kérdésekkel foglalkozni, sokkal inkább az a kérdés, hogy miért éppen most jött ez a jel…

Megnyitottam hát ezt a harmadikat. Aztán a másodikat, végül megkerestem az elsőt is. Mindhárom cikk többé-kevésbé kifejtve, pontokba szedve felsorolta, hogy mi mindent kell tennünk azért, hogy megszeressük önmagunkat. Például ilyesmiket:

• Fogadd el a testedet olyannak, amilyen.
• Bocsáss meg magadnak, ha hibázol.
• Bízz jobban önmagadban.
• Vigyázz a testi és lelki egészségedre.
• Fogadd el, hogy nem vagy tökéletes.
• Nézz szembe a félelmeiddel.
• Legyél olyan, amilyen lenni szeretnél.

És így tovább. Én pedig egyre idegesebb lettem.

Mert csalnak ezek az állítások. Igaznak tűnnek, hiszen csak úgy tudjuk megszeretni önmagunkat, ha elfogadjuk a külsőnket és a személyiségünket, ha felvállaljuk a véleményünket, ha tudatosan törekszünk arra, hogy minél jobban megismerjük és elfogadjuk önmagunkat és azt, hogy nem vagyunk tökéletesek. (Mi az, hogy tökéletes?)  De hogyan kezdjünk hozzá? Hogyan bocsássuk meg magunknak, ha hibázunk, vagy hogyan fogadjuk el a testünket? Ezt

nem lehet csak úgy kijelenteni, hogy „most megbocsátok magamnak”, vagy „mostantól elfogadom a külsőmet”,

ha valójában nem teszem, ha nincs mögötte valódi megbocsátás vagy elfogadás. Tény, hogy önmagunk szeretete elengedhetetlennek tűnik a személyiségünk fejlődéséhez, az álmaink beteljesüléséhez és az egészséges, boldog kapcsolatok kialakításához.

Valódi tanácsokat kerestem, amiket ki is próbáltam aztán

A szakemberek szerint kezdhetjük ott, hogy ugyanúgy bánunk önmagunkkal, mint azokkal, akik a legfontosabbak számunkra, akiket a legjobban szeretünk. Amilyen elnézőek és önzetlenek vagyunk hozzájuk, legyünk magunkkal is ugyanilyenek! Meglehetősen nehéz első lépés, de nem lehetetlen! Ha hibázunk, gondoljuk végig, hogy a párunknak megbocsátanánk-e hasonló hibát? Ha megtetszik egy pulóver – megvennénk-e egy szép ruhadarabot a gyerekünknek? Ha sikerül átfordítanunk az ilyen helyzeteket, talán közelebb kerülhetünk az elfogadáshoz, saját magunk szeretetéhez.

Sokszor tanácsolják, hogy írjunk listát arról, mi miatt szoktunk megbántódni, mik idegesítenek fel mások viselkedésében. Nekem az ilyen listaírás sosem jött össze. Amikor viszont elhatározom, hogy „mostantól nem engedem másoknak, hogy átlépjék a határaimat, megbántsanak, kiállok magamért”, szinte biztos, hogy eszembe jut az az ismerősöm, vagy az az élethelyzet, amikor úgy éreztem, észre sem vettek vagy kihasználtak (ezt már könnyebb listázni). Ha tudatosan figyelünk, hogy amikor hasonló „támadás” ér bennünket, megvédjük magunkat, az kétségtelenül növelheti az önbecsülésünket és az önbizalmunkat – higgyétek el, teszteltem...

Ha van egy kis szabadidőnk, találjuk ki, hogy mik azok a dolgok, amiket szívesen csinálunk, amikkel szívesen töltjük az időnket. Például szívesen sütünk-főzünk, kertészkedünk, vagy önkénteskedünk, esetleg a versírásban vagy a horgolásban leljük örömünket? Teremtsünk rá minél több időt és lehetőséget! A szakemberek szerint ez az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Minél többet foglalkozunk számunkra kedves dolgokkal, annál közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy boldogabbnak érezzük magunkat.

Szívesen vitatkoznék ezzel, de nem tudok: akármilyen bugyuta ötlet is, nekem bevált.

Igyekszem tudatosan megteremteni magam számára azt a bizonyos énidőt, még ha olykor bevonom a páromat is, mondjuk egy séta vagy kirándulás erejéig. Vagy beszélgetni hívom a barátnőmet. Bármit is tervezek, főleg az az önző motiváció (is) irányít, hogy jól érezzem magam. És örülök, amikor azt látom, hogy a másiknak is hasonlóan jól esik.