Hasznos vagy káros? – Képzeletbeli barátok szerepe a gyermekek életében

Pszicho

Hasznos vagy káros? – Képzeletbeli barátok szerepe a gyermekek életében

Egy gyermek fantáziája egész világot teremthet, amelyet kedve szerint alakíthat. Betöltheti azt tárgyakkal, eseményekkel, akár élőlényekkel is, és igen: gyakran megesik, hogy a fantáziája teremt számára csodás barátot.

Azt, hogy a gyerekek fantáziája határtalan – képzeletben bármi lehet bármi és számukra teljesen kézzelfogható minden mintha-helyzet –, miközben pontosan tudják, hol van a határ a valóság és a képzelet között, a saját gyerekkori emlékeimen felül egy egészen közeli példán értettem meg.

Van a rokonságunkban egy mára már felnőtt, tisztes családapa, aki hároméves kora körül nagyon szeretett járműveket vezetni. Az ő képzelete egy pillanat alatt varázsolta át a lakás bútorait ilyen-olyan eszközzé. Vonattá, teherautóvá, akár hajóvá is. Különösen szeretett egy bizonyos öblös fotelt, ahol egy fakanál és egy régi mosógép fedelének segítségével (sebváltó és kormány) hosszú utazásokat ejtett meg – gondolatban. Három ugyanolyan fotel is volt a család nappalijában, de a kisfiú egy bizonyos fotelt vett rendszerint birtokba.

Történt egy alkalommal, hogy egy ismerős látogatott el hozzájuk. A szülők hellyel kínálták, de alig ült volna le, a kisfiú rászólt, hogy ne tegye, mert az a fotel a kamionja. Amikor egy másik fotelt választott, ott meg azért szólt, mert az a fotel éppen a vonatot jelképezte számára, oda se ülhetett a vendég. Amikor végül megkérdezte tőle az ismerős, hogy mégis, akkor hova ülhet, ahol nem zavar, a kisfiú nagy szemekkel nézett rá, miközben rámutatott a harmadik fotelra és azt mondta: hát oda, az egy fotel. Nem látod?!

Ugyanez a kisfiú, nagyjából ugyanebben az időben egy barátot is teremtett a maga számára, akit természetesen csak ő látott, de tiszteletben kellett tartani a családtagoknak, ha nem akartak feszültséget. A barát csak a lakás falain belül létezett, onnan soha nem tette ki a lábát, de hónapokon át hűségesen várta haza a kisfiút az óvodából. Meghallgatott mindent (és igen jó hallgatóságnak bizonyult), és párbeszédekben is részt vett. Ahogy bonyolult és elmélyült játéktevékenységekben is teljes értékű partner volt a kisfiú számára. Azzal a baráttal lehetett a legerősebb, legmagasabb tornyot építeni, vele lehetett terveket egyeztetni (most tegyünk úgy, mintha…. most te leszek a főnök, most állj ide). A kisfiú soha nem kérdezte meg az édesanyját, hogy mit szól a baráthoz, számára

természetes volt az is, hogy az anyukája nem teszi szóvá a láthatatlan barátot.

Elfogadja annak létezését és nem próbálja szárnyát szegni a teremtő képzeletnek.

Aztán ahogy jött a barát, egyszer csak elveszett, de hogy mikor, váratlanul, vagy lépésről lépésre távolodott, az kideríthetetlen maradt. A barát ugyanis ritkán nyilvánult meg kifelé, a vele való kapcsolódás aktív játékban és a vele zajló párbeszédekben volt tetten érhető.

A szülők se nem erősítették a láthatatlan kisfiúval való barátságot (mert egy hasonló korú kisfiúról volt szó), se nem támadták. Ha mégis szóba került, akkor úgy tettek, ahogy a gyerek azt megkívánta: maguk is barátsággal. De az anyuka nem rakott magától még egy terítéket az asztalra, hogy a láthatatlan barát is reggelizzen velük (csak ha a gyermeke ezt igényelte) és nem mondta soha, hogy hajrá, hajrá, pakoljatok össze a barátoddal.

Tisztelettel és elfogadással közelítettek a helyzethez és nagyon helyes volt ez a megközelítés, hiszen nagyon sokat kapott a gyerek attól a képzeletbeli kisfiútól, attól a baráttól: megértést, elfogadást, az érzelmekről való kommunikálás bátorságát, energiával teli kreativitást, a képzelet fejlődését. És természetesen hosszú, nyugalommal teli órákat, ahol azt látták, hogy olyan tartalmas, elmélyült játékba merül a gyerek, ahol szemmel láthatóan jól érzi magát.

Jó néhány évtizeddel korábban azonban nem volt ennyire egyértelműen tiszta a kép a képzeletbeli barátokat illetően, a múlt század harmincas éveiben még inkább negatív jelenségként definiálták és azt tanácsolták a szülőknek, hogy vessenek véget a képzeletbeli barátságnak. A hatvanas évektől változott csak a helyzet és fedezték fel a gyermek fejlődésére pozitív értékeit és hatásait a fantázia teremtette barátoknak.

Igen gyakori jelenségről van egyébként szó, a  2-10 év közötti gyerekek körülbelül egyharmada teremt önmaga számára hosszabb-rövidebb ideig élő barátokat, ez a szám hétéves korig magasabbra kúszik,

akár a gyerekek 65%-a is ápolhat kapcsolatot fantáziabaráttal.

De azt is tudni kell, hogy a szülők egy jelentős hányada nem ismerheti meg  gyermeke képzeletbeli barátját, sokszor azért, mert a kisgyerek titokban tartja annak létezését, vagy ha a szülőknek mégis feltűnik egy-egy különös helyzet vagy párbeszéd, akkor letagadja – olykor éppen azért, mert nem volt egyértelműen pozitív a szülő első-váratlan reakciója, amikor mégis belefutott a jelenségbe, így tart a reakcióktól. Máskor nem feltétlenül óvatosságból, inkább azért, mert a képzeletbeli baráttal való kapcsolat kétszemélyes, és számára az a komfortos, ha arra más nem lát rá.

De ki is az a képzelt barát?

Egyrészről egy láthatatlan, csak a gyermek képzeletében létező lény (lehet ember, állat, akár egy kiskutya, mesefigura is), amely bármikor előhívható, de megjelenésének általában vannak szabályai – ahogy az a fenti példában is –, sok esetben a láthatatlan barát az otthon falai között marad, de ez sem törvényszerű. Vannak gyerekek, akik a számukra félelmet vagy szorongást keltő helyzetekben, helyszíneken is előhívják a nekik erőt, megnyugtatást hozó barátot, például utazásoknál vagy akár egészségügyi kezelések alkalmával.

De egy másik megközelítés szerint képzeletbeli barátként tekinthetünk azokra a fizikai síkon megjelenő, jelenlévő tárgyakra (játékfigurákra) is, amelyek a gyermeki képzeletben életre kelnek, mert abban a formában rájuk nem vonatkoznak a fizika törvényszerűségei, bármire képesek, emberi tulajdonságokkal, de akár varázserővel is bírhatnak. A lényeg, hogy egy olyan fantázia által teremtett vagy megszemélyesítés során „életre kelt” lény, akinek szerepe óriási: őszinte, megmásíthatatlan szeretettel és elfogadással vesz részt a gyermek életében. Pontosan addig, amíg neki erre szüksége van.

Szülőként nem kell félni a képzelt barát megjelenése miatt, higgyük el, nem az a barát lesz az állandó és az egyetlen barát majd gyermekünk életében, nem fog a jelenség miatt elszigetelődni a társaktól, sőt egy láthatatlan barát segítheti azoknak az interakcióknak a gyakorlását, amelyek segíthetik a gyereket a valódi társas kapcsolatokban párhuzamosan és később is. Attól sem kell félni, hogy a képzelt világban „rekednek” a kicsik, hiszen pontosan látható, hogy magabiztosan járnak azon a keskeny pallón, amely a realitást és a fantáziavilágot összeköti.

Ajánljuk még:

Érzelmekből ötös, avagy az érzelmi intelligencia rejtelmei

Mára már egyértelmű, hogy rengetegféle intelligenciáról beszélhetünk. Az érzelmi intelligencia, vagy más néven érzelmi tudás pedig az egyik legfontosabb és leghasznosabb az ember számára. Nézzük meg, mit adhat nekünk az érzelmi intelligencia!