9 tipp a szülőknek, ha a gyerek csúnyán beszél vagy agresszív

Család

9 tipp a szülőknek, ha a gyerek csúnyán beszél vagy agresszív

A legtöbb szülő megdöbben, amikor csemetéjét először csúnyán beszélni hallja, ha pedig kifejezetten a szülőnek szánja a gorombaságot, az elképedés még nagyobb lesz. De hogy kerül a csúnya szó egy kisgyerek „szájába”, szókincsébe? És miért érzi úgy, hogy a magához vett szavakkal, kifejezésekkel, gondolatokkal agresszív módon vagdalkozhat?

Érdemes különbséget tenni a tudatos agresszió – amikor ismeri a gyerek a szó jelentését, szándékosan és tudatosan, sőt célzottan használja, és aközött, amikor valahonnan felcsíp egy otromba kifejezést és azt csak úgy elejti – rendszerint olyan helyen, ahol igazi meghökkenést vált ki és zavarba hozza a szülőket vagy a hallgatóságot. Olyankor mindenki csak csóválja a fejét, hiszen „védett nyelvi környezetben” is elsajátíthat a gyerek olyan szavakat, amelyek bombaként pottyannak esetleg egy családi beszélgetés kellős közepébe. Ez utóbbi szituáció is lehet rém kellemetlen, és van vele a szülőnek dolga, de az igazi problémát a tudatos-arrogáns gyermeki kommunikáció okozza, amikor nemcsak csúnya szavak ismétléséről, hanem verbális bántalmazásról van szó.

Az első kérdés azonban az, hol tanulják a gyerekek a csúnya szavakat, főleg ha a szülők száján még véletlenül se csúsznak ki ilyen kifejezések, amikor nem része se a nagyon szűk, se a tágabb rokoni szótárnak az adott szó, a gyerek mégis ismeri.

Tegyük a szívünkre a kezünket, legtöbbször fel sem merül bennünk, hogy esetleg mégis éppen mi voltunk azok, akik elfeledkeztünk a gyerek jelenlétéről (és a fogadalomról, hogy mi aztán soha nem fogunk csúnyán beszélni előtte), és végülis csak minket utánoz a gyerek? Mert az első lehetséges nyom nem más: akár tőlünk is hallhatta.

Ha azonban tudjuk, hogy soha nem használunk csúnya szavakat és valódi az önkontroll ezen a területen, akkor sem kezeskedhetünk a rokonság többi tagjának a gyerek nyelvi fegyelméért. Lehet valamely nagyszülő, nagybácsi engedett el egy gyerek fülének nem való kifejezést,

vagy a séta alatt, egy boltban csípte el és próbálgatja az ízét és hangzását – jelentéstartalomtól függetlenül. 

Ilyenkor mondjuk el a kicsinek, hogy ez egy olyan szó, amit a családban nem használunk azért, mert otromba, esetleg egy egyébként nagyon szép dolgot csúfít el. A legtöbbször tényleg elég az indulat nélküli figyelmeztetés és magyarázat, és a csúnya beszéd alább hagy. Fontos továbbá, hogy ne bagatellizáljuk el a helyzetet, és főleg ne legyen humor tárgya a gyermeki elszólás. Ne nevessünk rajta, mert ha erre ráérez a gyermek, óhatatlanul újra meg újra bedobja majd a kifejezést – hiszen, ha a felnőttek reakciója pozitív (nevetés), akkor keresi majd a lehetőséget, hogy ezt a pozitív reakciót újra és újra előhívja.

Saját tapasztalatból is tudom, hogy nehéz megállni elmosolyodás nélkül, amikor egy gyerektől teljesen idegen, hozzá semmilyen módon nem köthető kifejezés csúszik ki kicsi kis szájából. 

A gyermek közvetlen környezetének elszólásain túl van azonban egy másik forrás, ahonnan beülhet a gyerekek fülébe a csúnya szó: ez pedig az aktív online jelenlét, esetleg rádió, televízió használata. A szülői kontroll nélküli televíziózás, az internet (okostelefon, tablet, számítógépek) használata során a gyerekek akadályok nélkül találkozhatnak olyan kifejezésekkel, amelyek tartalma és üzenete problémás lehet.

Azonban nem csupán otromba szavakat sajátíthatnak el ilyenkor, hanem viselkedésmintákat is

– a csúnya szavakon felül agresszív magatartást és olyan rossz megoldási kulcsokat is, amik gyorsan beépülnek a gyerekek eszköztárába.

A harmadik gyanús helyszín a gyermekközösség lehet. A legtöbb esetben akkor rukkolnak elő a kicsik a családi kultúrától idegen szavakkal, magatartással, amikor közösségbe kerülnek és más környezetben nevelkedő gyerekekkel találkoznak, akikkel szókincset cserélnek, és akik új mintákat mutatnak nekik. 

Ameddig ezek használata nem tudatos, – egyszerűen csak megmutatja, miket hallott – beszéljünk otthon a jelenségről és a felvett modorról őszintén.

Ha esetleg tudatossá válik a csúnya szavak használata és célzottan használja őket elégedetlenség kifejezésére, vagy azt tapasztaljuk, hogy a gyerek viselkedése ijesztően megváltozott, kiabál velünk, földhöz vág dolgokat és közben káromkodik, akkor szólaljon meg a vészcsengő. A közösségi mintakövetés mellett mindez olyan feszültségekről is árulkodhat a gyerekben, amik utat keresnek maguknak:

a csúnya kifejezések és a tombolás célzott használata a szelep.

Olykor azért is viselkedik így egy gyermek, hogy a szülőt „megfélemlítse” vagy sakkban tartsa, esetleg zsarolja – elég hamar célt is érnek ezzel, a szülők egy része nem szívesen szembesül a gyerek ezen oldalával és kapitulál. Enged a gyereknek – hogy mielőbb véget érjen a kínos, esetleg ijedelmet keltő szituáció. Ilyenkor azonban csak megerősíti a gyerek agresszív kommunikációját és viselkedését.

Mit tehet a szülő ezekben a helyzetekben?

  1. A személyes példánál nincs fontosabb: viselkedjünk és kommunikáljunk következetesen úgy, ahogy szeretnénk, hogy a gyermek is kommunikáljon. Keressük meg viselkedésének okát, ha azokat érzelmi feszültségek okozzák, tanítsuk meg érzelmei helyes kifejezésére.
  2. Legyen szigorú szülői kontroll az internet és a televízió használata során időkorláttal és nagyon szenzitív szűrők beiktatásával, ami nem enged át agresszív tartalmakat.
  3. Alkossunk szabályokat, amelyek a család minden tagjára kötelező érvényűek és azokat tartsuk, tartassuk is be.
  4. Ne sajnáljuk az időt a csúnya szavak tartalmának (a gyermek életkorának megfelelő) magyarázatára.
  5. Ne reagáljunk agresszióra agresszióval, az csak ront a helyzeten.
  6. Maradjunk következetesek, ha annak ellenére is csúnyán beszél, hogy erre mi többször felhívtuk a figyelmét – akkor kísérje valamilyen megvonás az újabb figyelemfelhívást (ami soha nem lehet szeretet vagy kommunikáció megvonása), de megtilthatjuk, hogy a csemete átmenjen a barátjához, vagy okoseszközt használjon. 
  7. Ne szégyenítsük meg a gyereket, ne beszéljük róla az ő jelenlétében harmadik személyben, ne legyen téma a családban, ne engedjük, hogy kollektív szörnyülködés tárgya legyen a viselkedése, kommunikációja a rokonság körében. 
  8. A gyermek viselkedését minősítsük és ne a gyereket. Vagyis ne címkézzünk és ne éljünk kétes értékű jóslatokkal: „Egy árokparton végzed, ha így beszélsz, így viselkedsz!”
  9. Legyen mindennapos eszköz a dicséret – a pozitív megerősítés ugyanis ebben a helyzetben is aranyat ér.

Ajánljuk még: 

ÜVÖLTÉS, A NEVELÉS KUDARCA – KÉRLEK, HA LEHET, NE ORDÍTS A GYEREKKEL
MESSZIMAMA ÉS A MAMA – IKONIKUS NAGYMAMÁK,