Messzimama és A mama – ikonikus nagymamák, akikben egy dolog közös

Nem minden nagyszülő tudja igazán jól betölteni szerepét; van aki a földrajzi távolság miatt, más azért, mert nem érzi (még) alkalmasnak magát a feladatra, megint más egyszerűen nem tud jelen lenni a gyerek életében. De léteznek ma is igazi nagyszülők, akik mindentől függetlenül a lelküket is kiteszik az unokákért!

Az ikonikus Messzimamák

Ők azok, akik ritkán látják az unokákat, így aztán szinte mindegy, hogy felnyalábolva szállítják láthatásra a szülők a kicsiket, vagy a nagyszülők kerekednek fel: a találkozás örömteli egymásra csodálkozásból, rengeteg ölelésből, bújásból, csapongó kérdésekből és sok csacsogásból áll. Mikor találkoznak, a mamánál mindig friss abrosz kerül az asztalra és már délelőtt a sütőben készül a kedvenc almáspite (is), hogy mire megérkeznek az unokák, kész legyen minden óhajtott fogás. Ezektől (is) annyira szerethető a Messzimama.

A „Messzimama” sokat vágyakozik az unokák után, de azért nehéz eldönteni kívülről, hogy vajon az az unoka kedvesebb-e a szívének, akit csak ritkán ölelhet magához, vagy az (mert lehet vegyes is a felállás), akivel egy utcában lakik és naponta együtt ebédelnek. Eldönthetetlen, mégis érzékelhetően más a viszony, de egyértelműen mindkettőnek ugyanaz az alapja: a tántoríthatatlan szeretet.

Azt mindenképp be kell látnunk, hogy unokaként a Messzimamával könnyű, vagy legalábbis könnyebb feszültségmentes, jó viszonyt ápolni – kevesebb a súrlódás lehetősége, a találkozások rövidre szabott idejében. Ráadásul amikor a szülők is jelen vannak, viselkedni illik... Így aztán a Messzimama általában a kisunokák szebbik arcát látja, a jól neveltet, aki demonstratív kezet mos ebéd előtt, aki udvariasan válaszolgat a kérdésekre és nem hárítja a sorozat-öleléseket. Cserébe a vendégeskedés során mindig a kedvencét főzi a Messzimama és csak halkan sopánkodik, hogy már megint a mobilt nyomkodja a gyerek, de emiatt sem keveredik igazi konfliktusba az unokával –

azt a kevés időt nem neveléssel vagy kritikával akarja eltölteni, hanem kényeztetéssel.

A közeli, aki „csak” Mama

A közelben élő a mama (röviden szinte mindenhol: A mama) ezzel szemben mindent lát, a kópéságot is, és nem vevő a színpadra szánt, udvarias viselkedésre. A mama a legtöbbször anyapótlék is, aki belefolyik a család életébe, és nem kéthetente egyszer adhat ebédet az unokáknak, hanem akár naponta, vagy legalábbis hetente többször. Az unokák a nyakán lógnak, kieszik a hűtőt, felfordítják az egész lakást és sokszor az a legkisebb problémája A mamának, hogy rendesen mostak-e ebéd előtt kezet a kicsik vagy csak kutyafuttában. A mama nem mindig a kedvenc fogást rakja az asztalra, hanem azt és olyat, amit aznap (talán a saját munkája mellett) elő tudott varázsolni, de azért mégis jóízű, már csak azért is, mert ő maga főzi, és nem csak rutinja van a pikk-pakk főzésben, de nagy valószínűség szerint nem hódol extrém gasztronómia hóbortoknak, biztosan hozza azt, amit megszokhattunk. Amit főz, arról tudni lehet mi az, és javarészt ehető. A tapasztalatok szerint A mamánál mindig van mit enni, és van édesség is, aminek fogyasztását (eléggé el nem ítélhető módon) nem mindig köti a szülők orrára, akkor sem, ha tudja, a szülői házban más szokások járnak. 

Egy-két dologban egyértelműen megragadható az egyezés Messzimama és A mama között: a legtöbb esetben a gyereknevelést mindketten meghagyják a szülőknek. Csak szeretni akarnak, szülői felelősségvállalás nélkül, egyszerűen unokázni. Ez pedig megtörténhet, akármennyire is laknak a gyermektől. 

Én a magam részéről kívánom, hogy ez mindenkinek JÓL sikerüljön, akár közel akár távol élnek az unokák.

Nyitókép: Fortepan/ Nagy Zoltán