
A halételek Magyarországon hosszú ideig leginkább csak karácsony környékén kerültek az asztalra, pedig a hazai vizek gazdagsága ennél jóval többet kínál. Az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampány célja, hogy megmutassa, mennyi lehetőség rejlik a friss, magyar halban, és hogy a hal nem ünnepi luxus, hanem a modern, egészségtudatos konyha természetes része.

A ponty, a harcsa és a magyar ünnepi hagyomány
Kevés olyan étel van, amelynek illatára azonnal felidézzük a karácsonyt: a halászlé biztosan közéjük tartozik. A legtöbb családban pontyból vagy afrikai harcsából készül – nem véletlenül. Ezek a halfajták nemcsak ízletesek és könnyen variálhatók, de biztos és friss hazai forrásból elérhetőek. A magyar halgazdaságokból szinte „a tóból az asztalra” érkezik az alapanyag, hosszú utazás nélkül, így az alapanyagok valóban megőrzik frissességüket.
A friss, hazai halhús igazi táplálékbomba: könnyen emészthető fehérjéket, A-, D- és B-vitaminokat, vasat, jódot, szelént, cinket tartalmaz, és ami talán a legfontosabb: az oly sokat emlegetett omega-3 zsírsavakat. Ezek támogatják a szív és az érrendszer egészségét, a szem működését, sőt még az alvásminőségre is hatással lehetnek, mert befolyásolhatják a melatonin termelést, ami pozitív hatással lehet az alvásra. A táplálkozási ajánlások szerint hetente két-három alkalommal jó lenne halat fogyasztani, de legalább hetente 30 dekagrammot, tehát bőven túl a karácsonyi szezonon.

A Kapj rá! kampány idén országszerte jelen lesz: több mint egy tucat fővárosi és vidéki rendezvényen találkozhatunk látványkonyhákkal, kóstolókkal, inspiráló receptekkel. A program célja, hogy minél többen megérezzék: a halas fogások nem bonyolultak, nem „exkluzívak” – viszont egészségesek, frissek és életet hoznak az ünnepi asztalra.
A hal finom, gyorsan elkészíthető és igazán sokszínű alapanyag. Lehet belőle klasszikus halászlé, könnyed, skandináv stílusú fogás, vagy éppen modern bisztróétel – és mindegyiknek megvan a maga helye az ünnepben. Az ünnepi időszak pedig remek alkalom arra is, hogy új halas fogásokat próbáljunk ki.
A hagyományos ünnepi fogások között ott van a rántott hal, a sült pontyszelet, a harcsapaprikás vagy a hagymás, füstölt ízekkel gazdagon rétegzett halászlé. Ezek a fogások generációk óta kísérik a magyar karácsonyt.
Íme néhány receptötlet Marcsitól és az egy.hu kínálatából:
https://egy.hu/receptek/harcsapaprikas-turos-csuszaval-117998
https://egy.hu/receptek/korhely-halaszle-batyuval-114137
https://egy.hu/receptek/ponty-ceviche-113647
https://egy.hu/receptek/pontyteperto-es-ropogos-pontyfarok-109813
https://egy.hu/receptek/bajai-halaszle-borbas-marcsi-receptje-alapjan-110419
https://egy.hu/receptek/gombas-harcsapaprikas-108281
A cikk megjelenése az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg, az Agrármarketing Centrum Kft. közreműködésével.

















