Áll egy fügefa a hálószoba ablaka előtt. Évről-évre hatalmasra nő, hűs árnyékot adva ezzel a legnagyobb nyári kánikulában is a szobának. No meg a kutyánknak, aki órákat heverészik alatta délutánonként, mert alighanem az az udvar egyik legkellemesebb kuckója. Az elmúlt években egyszer fordult elő, hogy a téli fagy kifogott a fügefán, egy évvel később azonban ismét régi erejében pompázott. Ilyenkor termés is van rajta bőven. Fügés sütemények, aszalt füge vagy fügelekvár készül belőle.
Nemcsak a mi egyik kedvencünk ez a hatalmas fa. A madarak is szívesen töltik az időt a nagy levelek rejtekében. Öt évvel ezelőtt minden hajnalban egy fülemüle dala ébresztett bennünket. Romantikusan hangzik, és eleinte úgy is fogadtam, lelkesen meséltem róla a barátainknak, néhány hét elteltével azonban már nem volt mindig őszinte a mosolyom, amikor szóba került a fülemüle hajnali dala, de kétségtelenül emlékezetes élményt szerzett számunkra. Elmúlt a nyár, a kismadár is elhagyott bennünket. A következő évben hiába vártam, nem tért vissza.
Felfedezték viszont a fügefát a verebek. Különösen az idén csicsergett sok veréb az udvarunkon. Nagy zajt képesek csapni ezek a pici madarak, a nappali csiripelés azonban egyáltalán nem zavart. Egy-kettő mindig szívesen töltötte az idejét a fügefa fel-le hintázó ágain. Megszoktuk, megkedveltük őket – bár a kutyánk szívesen kerget mindenféle szárnyas jószágot, idővel ő is hozzászokott a jelenlétükhöz. Olyannyira, hogy már az sem zavarta, amikor a tálja szélére repülve ittak néhány kortyot a vizéből. Elfogadóan nézte a madarakat, majd nagyot sóhajtva sziesztázott tovább, vagy átsétált valamelyik nagyobb fa kellemesen huzatos árnyékába.
Az idei nyarunk különösen színes volt madártanilag.
A fecskék minden évben visszajárnak, az utcai felsővezetékeken tartanak rövid megbeszéléseket – mostanában alighanem a közelgő vándorlás a téma. És ritkán egy fakopáncs is feltűnik, amint épp az út túloldalán álló villanypózna „törzsét” kopácsolja. Egy feketerigó pedig rendszeres vendég volt az udvarukon: szívesen szállt le a fűbe, ott kutatva elemózsia után. S bár a kutya az ő jelenlétét is megszokta, azért néha felé szaladt, mintegy jelezve, hogy belépett az ő birodalmába.
Bár meglepően barátságosak és közvetlenek voltak a kismadarak, mégsem az ő jelenlétük volt a legérdekesebb az idei nyáron. Figyelmesek lettünk ugyanis egy furcsa, ismeretlen és meglehetősen bosszantó madárhangra augusztusban. Különböző időpontokban, de minden éjszaka megszólalt, és világosodás előtt rendre eltűnt. A fügefa jótékony rejteke miatt a sötétben nem láttam, milyen új vendég látogatott el hozzánk. Napokig csak annyit tudtunk róla, hogy nagyon hangos, a fülünk számára bántó a hangja, és hogy éjszaka aktív, nappal hírét sem halljuk.
Történt egyszer, hogy éjfél után értünk haza. A barátainknál voltunk egy amolyan utolsó, nyár végi bográcsozáson. És akkor megláttam: kitárt szárnyakkal repült el felettünk. Egy bagoly. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen
két bagolytanya mindenki számára ismeretes a városban.
Az már inkább érdekes volt, hogy ez az egy miért szokott oda a környékünkre. Mint később megtudtam, ez a fajta egy éjszakai vadász, a rovarok mellett többek között kisebb testű emlősökkel és madarakkal is táplálkozik. Ekkor állt össze a fejemben, mi történhetett. A szomszédunkban ugyanis mindig vannak házi szárnyasok, mostanában kacsa, liba és pulyka nevelkedik az udvarukon, és kiscsirkék is szaladgálnak ott. Pont akkorák, hogy a kuvik még el tudja kapni azokat. Mondjuk úgy, szabadtartásban vannak, estére zárják be őket, de előfordul, hogy megfeledkeznek erről. Valószínűleg ezt fedezte fel a bagoly – elcsíptem ugyanis egy beszélgetést, amikor a kiscsirkéket számolva hármat nem találtak. Biztos voltam benne, hogy a bagoly volt a tettes. (Lehet, hogy miatta bujkálnak mostanában a verebek?)
Nem sokkal később a teraszon beszélgettünk sötétedéskor, amikor újra megmutatta magát a vendégünk. Egy melléképület tetejére szállt le, és ha nem is meredten, de a szomszéd udvart fürkészte. Két perc telhetett el, amikor egyszeriben fölröppent, és lecsapott. Úgy láttam, sikertelenül. De így is érdekes volt kifigyelni az akciót. Hiába szóltunk a szomszédnak, vagy nem hiszi, vagy nem érdekli őt a dolog. Az ő döntésük. Mi mindenesetre jól szórakozunk: amikor eszünkbe jut, esténként kiülünk „bagolylesre”. Új programot találtunk az elmúló nyár végére…
Így készíts tökéletes madárodút!
Leona, a főnixszé lett városi galamb – Mese a madarak és fák napjára
