Otthon

Kirepedezett bőr és töredezett haj: ezt teheti veled a nagyon kemény víz

A reklámokban sokszor hallani, hogy a kemény víz tönkreteheti a háztartási gépeinket. De arról vajon miért nem hallani, hogy káros lehet a szervezetünkre is?

Fél éven keresztül laktam olyan helyen Svédországban, ahol nagyon kemény volt a víz. Ez persze csak utólag derült ki számomra. Akkor, amikor a fodrászom értetlenül állt a hátam mögött és tágra nyílt szemekkel kérdezte, hogy hová tűnt a hajam hossza? Szó szót követett, mire kisilabizáltuk, hogy a jelenség hátterében valószínűleg az átmeneti lakóhelyen található víz keménysége állhat. A száraz, töredezett hajam mellett ugyanis a bőröm is kicserepesedett, ami főleg a sarkamon vált kritikussá. Hiába használtam balzsamot, valamint sarokápoló, regeneráló és puhító krémet, mit sem ért egyik sem. Visszatérve a régi lakhelyemre néhány hét után szerencsére helyreállni látszik a hidratáltságom.

Lágy víz, kemény víz – mit is jelent ez?

A vízkeménység a vízben oldott ásványi anyagok mennyiségétől függ. A víz állandó keménységét a benne található szulfátok és kloridok adják, amelyek hő hatására sem válnak ki belőle. Ezek mellett a változó keménységet a kalcium-hidrogén-karbonát, valamint a magnézium-hidrogén-karbonát mennyisége okozza, ami forralással csökkenthető. Ez a kétféle keménység együttesen adja meg a víz összkeménységét.

A víz keménységét tehát a benne oldott kalcium- és magnéziumsók mennyisége befolyásolja. De hogyan állapíthatjuk meg mindenféle mérés nélkül, hogy a víz lágy vagy kemény? A tapasztalatok szerint a kemény víz jelei többek között a következők:

  • Miután megmossuk a kezünket, úgy érezhetjük, mintha egy vékony filmréteg maradna a bőrünkön. Ennek az lehet az oka, hogy a szappan a vízben lévő kalciummal reakcióba lép, és szappanhabot képez. Kemény víz esetén hosszabb ideig kell mosni, öblíteni a kezünket.
  • Pöttyösek maradnak a poharak, evőeszközök csöpögtetés után, vagy amikor kivesszük azokat a mosogatógépből. Ezt általában a kalcium-karbonát lerakódása okozza.
  • A ruhákon kisebb (ásványi anyag okozta) foltok maradhatnak a mosás után is. A kemény vízzel való mosás miatt a ruhák gyorsabban tönkremehetnek, elhasználódhatnak.
  • Alacsonyabb a víznyomás az otthonunkban: az ásványi anyagok lerakódása miatt csökkenhet a csövek átmérője, ami csökkenti a csapból kiáramló víz mennyiségét.

A lágy víz jellemzői:

  • „Normális” habzás mosás, mosogatás, kézmosás és fürdős közben.
  • Tiszta, foltmentes ruhák mosás után.
  • Erősebb, „normális” víznyomás az otthonunkban.
  • Esetleg enyhén érezhető lehet a nátriumos íz, de ez a legtöbb esetben észrevehetetlen.

A kemény víz okozta egészségügyi változások

Nem jár különösebben káros egészségügyi hatásokkal, ha kemény vizet iszunk. A kemény víz azonban (ahogyan az én esetemben is) hozzájárulhat a haj és a bőr fokozott kiszáradásához. A haj töredezetté, fénytelenné válhat, a bőr kirepedezhet. A kemény vízben lévő ásványi anyagok ráadásul megváltoztathatják a bőr pH-egyensúlyát, amely gyengítheti annak ellenállóképességét, így fokozottabban kitetté válik a különböző baktériumoknak, fertőzéseknek.

Az ekcémával küzdőknek különösen nagy problémákat okozhat a kemény víz.

Egyes kutatások szerint a vesekővel, valamint a csont- és érrendszeri betegségekkel is kapcsolatba hozható a kemény víz hosszútávú fogyasztása, de erre vonatkozóan nincs határozott álláspont.

Az ilyen víz fogyasztásának előnye, hogy nagy mennyiségben tartalmazhat magnéziumot és kalciumot, ami a szervezetünk számára hasznos.

Mi a helyzet a lágy vízzel? Ha egészséges étrendet követünk, amely révén megfelelő mennyiségű kalciumot és magnéziumot juttatunk a szervezetünkbe, akkor nincs különösebb egészségügyi kockázata annak, ha lágy vizet iszunk. Ha az otthonunkban régi vízcsövek vannak, érdemes azokat átvizsgálni, kicserélni, mert a lágy víz kimoshatja az ólmot a vízcsövek belsejéből, ha az nem volt annak idején megfelelően kezelve. A lágy víz használata egyébként előnyösebb a már említett okok miatt: egyszerűbb és hatékonyabb vele mosdás és a mosás, mosogatás. Mivel kevesebb vizet használunk, anyagilag is jobban járhatunk vele.

Vízlágyítás otthon, avagy mit tehetünk a vízkő ellen?

Reklámokból ismerős lehet a vízlágyító használatának fontossága, hogy hosszabb ideig működjön jól a mosógépünk. A vízkő más háztartási gépen is megjelenhet, aminek az eltávolítására érdemes odafigyelni, hiszen a gépek élettartalma jelentősen lerövidülhet a vízkövesedés miatt. A kávéfőző, vízforraló és a zuhanyok, csapok alkatrészeinek tisztításakor jó barátunk az ecet! Egy-egy pohárka ecetbe áztassuk be éjszakára az alkatrészt, vízforraló és kávéfőző esetén pedig időről időre víz helyett ecettel indítsuk el a programot – majd többszöri vizes átmosás után – a gépet újra használhatjuk is, immár vízkőmentesen.

A háztartási vízlágyítókban egyébként az az egyik elterjedt megoldás, hogy a kalciumot és a magnéziumot nátriumra cserélik. Ez mosáshoz, vasaláshoz tökéletes, emberi fogyasztásra viszont nem ajánlott!

Forralással a változó keménység ugyancsak csökkenthető. Elterjedt a fordított ozmózis elvén működő (RO) szűrők használata is, amivel gyakorlatilag 0 keménységű vizet készíthetünk. Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy a vízlágyító, vízszűrő berendezéseket is tisztítani kell, karban kell tartani!

 

Már követem az oldalt

X