Skandináv anzix: milyenek a svédek – a sztereotípiákon túl?

Megcsörrent a párom telefonja az ősszel: Svédországból hívták. Tavaly majdnem egész évben kint dolgozott, most is azért keresték, hogy ha van ideje és kedve, szívesen látják. Más terveink voltak, Olaszországba készültünk néhány hétre, hónapra. A felmondási időszakom utolsó napjain dolgoztam, készítettük a lakóautónkat az útra. A megkeresés váratlanul ért bennünket, végül igent mondtunk. Megkérdeztük, elkísérhetem-e én is a páromat. A munkaadója rövid gondolkodás után igent mondott. Nem sokkal később már Stockholmban landolt a gépünk.

Sokfélét hallottam korábban a svédekről, meg általában a skandináv országokról. Többek között a barátságtalan időjárás és a hosszantartó sötétség jutott először az eszembe. Aztán sorjáztak az egyéb sztereotípiák: a távolságtartásuk, a jólét, az egyenjogúság; és persze a sötét erdőkben (vagy erdőszélen) játszódó krimik és thrillerek sem maradhatnak le a listáról. Az első benyomásaimat ezek mentén próbáltam (akarva-akaratlanul) kialakítani. Néhány hét nyilván kevés ahhoz, hogy megismerhessem közelebbről egy idegen ország kultúráját, szokásait, lakosainak életmódját. Meglehet, hogy tényleg olyanok a svédek, amilyeneknek én látom őket, de az is lehet, hogy mást se teszek, mintsem nap mint nap bizonyítékokat keresek az észak-európai népről korábban hallott előítéletek alátámasztására.

Az étel drágább, a fizetésük jóval több

Mégis, ami elsők között feltűnt, hogy nem sietnek. Mindenki türelmesen áll a pénztárnál a sorban. Nem szuszognak a nyakamba, nem tolnak a kocsijukkal, nem bosszankodnak, vagy legalábbis egyáltalán nem látszik rajtuk. Még akkor sem kell kapkodni, amikor a kifizetett árucikkeket pakolom: a pénztáros és a következő vásárló is türelmes, nincs sürgetés, nincs rosszalló tekintet. Egyáltalán nem érzem idegesnek magam, miután nagybevásárlást csináltam. Hacsak az árak miatt nem érezhetném, de ez is nézőpont kérdése. Az élelmiszer drágább, mint otthon. De ha figyelembe vesszük, hogy az emberek fizetése többszöröse az otthoninak, az alapélelmiszerek (tej 280 forint/liter, krumpli 370 forint /kiló) már-már nevetségesen olcsók. A teljes kiőrlésű, szeletelt kenyér, ami, jóllehet, otthoni viszonyok között csillagászati összeg – 1600 forintba kerül egy kiló – olyan finom, hogy egész nap csak azt enném. Lazacfilét 3500 forintos kilónkénti áron tudtunk venni a minap – ez például jóval kevesebb, mint otthon…

 

Fontos, hogy jól érezd magad

A fővárostól körülbelül fél órára lakunk, többször igénybe vettük már a tömegközlekedést. A buszon nem kell kapkodni a fel- és leszállásnál, a sofőrök meglehetősen türelmesek az utasokkal. Csak végszükség esetén ülnek egymás mellé ismeretlenek. És úgy tűnik, a svédek rajonganak a különböző gépekért, a gépesített, automatizált dolgokért – és karbantartják azokat. Praktikusan gondolkoznak, minden működik, és úgy működik, ahogy az valóban hasznos és észszerű. Jól élnek.

Tapasztalatunk szerint

a munkaadónak fontosabb, hogyan érzi magát a párom (vagy bármely másik dolgozó) munka közben,

mint az, hogy minél gyorsabban végezzen. Mégis haladnak, ha olykor egy kis csúszással is, de elvégzik a feladatot. Előfordul, hogy a hétvégéjük már pénteken elkezdődik – a svédek inkább túlóráznak hét közben, hogy a pénteket is szabaddá tegyék.

Alighanem minden svéd beszél angolul, a pénztárostól kezdve az árufeltöltőn keresztül a járókelőkig – legalábbis eddig bárki, akit megszólítottunk, kedvesen válaszolt. Távolságtartás ide vagy oda, a svédek segítőkészek: sosem éreztük, hogy le akarnának rázni, sokkal inkább mindent megtettek, hogy elérjük a célunkat, legyen szó egy termék megtalálásáról, a csatlakozás eléréséről vagy egyszerűen arról, hogy külföldiként el tudjunk igazodni egy számunkra idegen országban.

Kakát a fikához

 

A környezet mesebeli. Hatalmas fenyőerdők szegélyezik az utakat, a tenger pedig olyan pici öblökre tagolódik, hogy azt hihetné az ember, csak kisebb-nagyobb tavak mentén halad. Sétáltunk már Stockholm óvárosának macskaköves utcáin, megnéztük a palotát, kávéztunk a kikötőben.

Vicces, hogy a kávézást svédül úgy hívják, hogy „fika”,

a csokitortát pedig, amit kísérőként esznek, úgy rövidítik: „kaka”. És nagyon finom! Villámgyorsan megszerettem a svéd kávézás rituáléját...

A kisebb települések fából épített házai olyanok, mint a filmekben. Bordó, sárga és megannyi pasztell szín ihleti fotózásra a kirándulókat. Például ilyesmik:

 

 

 

 

Láttam már szarvast az erdőben, az őzek és a nyulak az erdő mentén bármelyik udvart kiválaszthatják az esti lakomához.

Talán nem mindegyik házat rendezték be ABBÓL az áruházból, de szinte biztos, hogy mindenkinek van ONNAN valamilyen bútor vagy lakberendezési tárgy az otthonában.

Érdekes, hogy függöny, ha egyáltalán van az ablakokon, akkor talán csak a hálószobában, egyébként nemigen látni sehol (hasonlót Hollandiában tapasztaltam). Viszont annál szívesebben tesznek lámpát az ablakokba (a sok sötét miatt különösen fontos számukra a fény), amelyeket később felváltanak a (karácsonyi) világító csillagok.

A romantikus hétvégi bolyongás könnyen fulladhat egy éttermi vacsorába – ez utóbbit még nem próbáltuk, de úgy hallottuk, meglehetősen drága mulatság. Kifejezetten szép őszünk volt itt, nagy erdei sétákkal, színes levelekkel, köddel és napsütéssel, no és persze az eső is esett. Csak az alkalmanként beköszönő, meglehetősen zord északi szél nem hiányzott.

Az elmúlt napokban pedig megérkezett a tél: az egyik reggel például hószállingózásra ébredtünk, és a hőmérséklet is egyre cudarabb odakint. A nappalok rövidülnek, ahogy otthon is – állítólag van olyan téli időszak, amikor csak 3-4 órán keresztül van „világos”. Mi ezt valószínűleg nem fogjuk megtapasztalni, de a karácsonyi fényeket és a Luca-ünnepet már nagyon várom!