A túlzott hajmosás árt a fejbőrnek – őszi hajápolás egy mesterfodrász szemével

Szép

A túlzott hajmosás árt a fejbőrnek – őszi hajápolás egy mesterfodrász szemével

A forró, száraz nyári hónapok számos szempontból próbára tették szervezetünk tűrőképességét, ezt testünk minden része megérezte. Éppen ezért a mostani időszakban nemcsak bőrünk védelmére és ápolására kell nagyobb figyelmet fordítanunk, hanem hajunk egészségére is, hiszen az ősz a feltöltődés, regenerálódás és erősödés évszaka hajszálaink számára is.

Hudák Eszter mesterfodrász számára sosem volt kérdés, hogy milyen hivatást választ magának: már egészen fiatalon elkezdett komolyan foglalkozni a fodrászat mesterségével. Tehetségével és tudásával már tanulóéveiben is kiemelkedett, számos hazai versenyen és több kategóriában is dobogós helyezést ért el, majd többször országos bajnok lett. Tíz éve szerzi tapasztalatait a legkülönfélébb területeken: a hajvágástól a menyasszonyi kontyokon át a hajfestésig minden területen kipróbálta magát. 2018-ban az egyik legjelesebb fodrászeseményen, a 60. Országos Bajnokságon két első helyezést is bezsebelt: női progresszív hajvágás és női felnőtt avantgarde kategóriában.

„Ősszel, a napsugárzás hónapokig tartó szárító hatása után beköszönt a hideg, a szeles és csapadékos időjárás, ami igencsak próbára teszi hajunk tűrőképességét. Ezért nagyon fontos, hogy egy hajmosás után se maradjon el az ápoló balzsam vagy pakolás használata. Ha van időnk és lehetőségünk rá, akkor érdemes hosszabb ideig fent hagyni ezeket a készítményeket, majd az alapos öblítés után még vizes állapotban plusz hajvégápoló olajat is használhatunk, amit száraz állapotban megismételhetünk” – Javasolja Hudák Eszter mesterfodrász, a pécsi Hudák Hairstyle alapítója és tulajdonosa. 

 

„Minden vendégemnek elmondom, hogy érdemes megfelelő figyelmet fordítani a mindennapi hajápolásra, hajunk egészségének megőrzésére. Mindig a hajunknak megfelelő terméket válasszunk, és figyeljünk oda fejbőrünk tisztán tartására! Érdemes a drogériákban kapható termékek helyett professzionális termékekre váltani, mert ugyan ezek drágábbak, de sokkal több hatóanyagot és vitamint tartalmaznak – hajunk hálás lesz érte.”

Személyre szabott módszerek

Eszter mindenkinek azt javasolja, hogy kérje ki fodrásza véleményét, és ne legyen rest beszélni hajproblémáiról, hiszen csak a teljes monitorozás után lehet kialakítani a legjobb kezelési és helyrehozatali technikát, a megfelelő termékek alkalmazásával. „Sokan azt hiszik, hogy a mennyiség határozza meg az eredményességet, és sajnos sokszor pont ezzel okozzák a problémát. Professzionális termékek esetén a kevesebb néha több elve a célravezetőbb, hiszen a túl sok ápoló és finish termék vagy a nem megfelelően kiöblített balzsam elnehezíti a hajat, a nem tisztaság érzését keltve. Ha pedig nem a hajszerkezetünknek megfelelő termékeket választjuk, akkor nemhogy javulást, de adott esetben inkább romlást érhetünk el hajunk egészségében.”

Nagyon fontos átgondolnunk és megértenünk, hogy a természetben minden mindennel összefügg, ezért nem eshetünk bele a látszat csapdáiba. Hogy mit jelent ez? „Fejbőrünk az évszakokhoz alkalmazkodva változik, ezért már akkor elkezd több faggyút termelni, amikor mi még nem érezzük az igazi időjárás-változást, a hideg beköszöntét. Nagy hibát követünk el akkor, ha a gyorsabb zsírosodást több hajmosással kívánjuk orvosolni – hiszen ez többet árt hajunknak, mint használ. Érdemes kitolnunk a két hajmosás között eltelt időt amennyire csak lehetséges, így elkerülhetjük, hogy hajvégeink idő előtt roncsolódjanak. A túlzott hajmosás árt a fejbőrnek is: minél többször zsírtalanítjuk a mosással, annál intenzívebb lesz a faggyútermelés.” 

Ahogy azt a szakértőtől megtudtam, az ősz egyik legfontosabb hajápolási tippje – amit senkinek sem szabad figyelmen kívül hagynia – a töredezett hajvégek eltávolítása. „A napsugarak által kiszívott és igénybevett haj nagyon sérülékeny, ezért érdemes még az ősz elején eltávolítani a legöregebb, leginkább roncsolódott hajvégeket. Akinek komolyabb problémája van, az havonta igénybe vehet egy mélyápoló keratinos kezelést is, jelentős javulást érhet el vele. És ne feledkezzünk meg a belső feltöltésről sem: érdemes olyan vitaminokat fogyasztanunk, amelyek elősegítik a hajhagymák egészségének megőrzését, a fejünk vérkeringését és immunrendszerünk megfelelő működését.”

Már régóta tudjuk, hogy a hidegben fejbőrünk hamar megfázik, ezért érdemes sapkával védenünk, főleg akkor, ha bőrünk az érzékenyebb típusok közé tartozik. A mesterfodrász arra is felhívja a figyelmet, hogy csak akkor szabad nekikezdenünk a hajmosásnak, ha lesz időnk megszárítani is, hiszen a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy vizes hajjal fekszünk le aludni. „A hűvösebb hónapokban nagyon hamar megfázhat a fejbőr, ami hajhulláshoz vagy bőrproblémák kialakulásához is vezethet, ezért minden alkalommal érdemes megszárítanunk frissen mosott hajunkat mielőtt lefekszünk vagy útnak indulunk. Ha pedig bekövetkezett a baj, akkor azonnal keressük meg a számunkra leghatásosabb hajszeszt, fejbőrápolót és belsőleg szedhető hajhullást mérséklő készítményeket, mert rövid idő alatt is komoly következményei lehetnek.”

Formázhatunk, de csak óvatosan!

Eszter az egészséges és erős hajkorona híve, ezért a formázást tekintve óvatosságra int bennünket: „Sok hölgy vendégem panaszkodik az őszi időjárás okozta kellemetlenségek miatt: a bekunkorodó, összeugró, szálló hajszálak és tincsek nem mindenkinek okoznak örömöt. Sokan azonnal drasztikus megoldásokhoz folyamodnak, azonban ez rengeteget árt a haj szerkezetének, akár nagymértékű hajvégtörést is eredményezhet. Én inkább a kíméletes, megfelelő távolságból történő szárítási technikát javaslom. Csak nagyon indokolt esetben alkalmaznék hajvasalót, lehetőleg azt is minél alacsonyabb hőmérsékleten! Kitűnő termékek léteznek már a piacon: hővédők, párataszítók, fixálók mind-mind segítenek bennünket abban, hogy a lehető legkisebb károsodás mellett alakíthassuk ki a nekünk leginkább tetsző frizurát.”

A mesterfodrásszal beszélgetve rádöbbentem, mennyire komplex és odafigyelést igénylő feladat hajunk megfelelő ápolása, és hány olyan fontos szabály van, amit hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Pedig érdemes lenne komolyabban vennünk fejbőrünk egészségét, hiszen a mában elkövetett hibák vagy hiányosságok a jövőben komolyabb fejfájást is okozhatnak nekünk: a hajhullás, töredezés, szárazság és kezelhetetlenség mind-mind olyan jelenségek, amelyek igencsak megkeseríthetik mindennapjainkat. Szánjunk egy kicsit több időt a megfelelő ápolási rutin kialakítására, és keressük meg a hajszerkezetünknek legmegfelelőbb technikákat és termékeket!

Ajánljuk még: