Rám többé senki se mondja, hogy paraszt!

Megosztó

Rám többé senki se mondja, hogy paraszt!

 A mai napig bántja a fülem, s olvasni is igen rosszul esik, ahogyan „parasztozzák” egymást az emberek. Hát énrám ne mondja senki, hogy paraszt… mert az igen nagy sértés a régi parasztokra nézve. Én csak szeretnék az, vagy legalábbis olyan lenni. Mit tudok én hozzájuk képest a világ egészéről, és főleg mennyivel járulok hozzá az élethez? Alig valamicskét. Talán ezzel a pár gondolattal sikerül mégis javítanom ezen.

Mindjárt kezdésként le kell írjam, hogy nem szeretném romantikus ideák magasságába emelni a parasztságot, sokkal inkább abban bízom, hogy megtalálhatjuk a valós helyét és szerepét a máig ható múltunkban. Nehéz objektívnek lennünk akkor, mikor személyes emlékek, tapasztalások szövik át a parasztságról kialakult képet. Vannak, akik hatalmas tábla krumplit kapáló, földeken robotoló emberre gondolnak, vannak, akik a kiskertben serénykedő asszonyokra. Számtalan kép él fejünkben, amelyek egyik közös pontja a munka, a látszólag szüntelen, kemény munka. Hogy lett mégis szitokszó egy dolgos embertípusból?

Nyilván a városok sajátos kulturális közegének létrejöttével vált lekicsinyletté a műveletlen parasztság. A tanulatlannak, butának, ostobának, illemet nem ismerőnek bélyegzett emberre kiabálják rá a paraszt jelzőt a mai napig. Na meg arra, aki olyan „hülye”, hogy a mai világban is a földet túrva akar boldogulni, miközben mindenki tudja, hogy pénzzel lehet pénzt keresni. Érdekes ellentmondás, hogy véleményem szerint a mai napig főleg azok „parasztoznak”, akik maguk sem az intelligencia bajnokai.

Néprajzkutatók már a XX. század elején is vitatták egymás között és keresték a társadalomban a parasztokat. Ki a paraszt? Nem igazán lehet a múlt század eleje óta erre a kérdésre pontos választ adni. Én sem próbálom meg, inkább arról a vidéki társadalomról osztok meg pár gondolatot, akik a néphagyományainkat, szokásainkat életvitelszerűen egészen mostanáig éltetik, vagy a legutóbbi időkig éltették egyes falvakban. 

Paraszt a teremtő ember. Az, aki az élethez szükséges tárgyi javakat és élelmiszert képes előállítani a maga és családja számára. Ilyen értelemben megáll a maga lábán, önellátó. Megélhetésére legnagyobb hatással a természet, az időjárás van. Hittel él, de legyen az bármilyen valláshoz köthető, hitét átszövik a természethez kötődő hiedelmek, szokások, képzetek. A vélt képpel ellentétben nem szakad bele a munkába, a tevékenységének ritmusa, üteme van, mely főleg a természet változásrendjéhez igazodik. Nem csak az időjáráshoz, hanem az előbbi változásrend szerint sorra jövő ünnepekhez és jeles napokhoz.

Mégsem választja ketté a „spirituális” időt és tevékenységet a hétköznapitól, a kettő mindig egy, lélekből fakadó.

Mérhetetlen tudással rendelkezik a természet működéséről, és arról, hogyan lehet az életet szolgálni. Mindezek ellenére szerény körülmények között él, de legtöbbjük nem is vágyik sokkal többre. 

Talán most úgy tűnik, mégiscsak erősen idealizált képet festettem a parasztságról. Ha ez mind igaz volna, akkor be kellene vallani magunknak, hogy kicsit irigyek vagyunk. Persze, aki mégis csak a megszakadásig tartó munkát látja, az nem irigykedik. De hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági piacra termelő, és munkába beleszakadó gazda, nos az nem paraszt. Ő ugyanolyan pénzkereső és fogyasztó, mint egy gyári munkás, csak más az időbeosztása, a munkavégzés jellege. Akkor válna paraszttá, ha a mértékeket a családi szükségletekhez igazítaná. Ha az olyan fogalompárok, mint a sok és kevés helyett, az „elég” elérésére törekedne.  Ha a pénzkereset nem cél, hanem eszköz lenne, amely segít abban, hogy méginkább azt a teremtő életet élhesse, amit így szeret, ahogyan van, a fenti minden jellemzőjével együtt.

Végezetül a műveltségről is hadd ejtsek pár szót. Ma már abban a korban élünk, amikor a jólértesültség, a jól informáltság váltotta fel a tudást. A művelt ember tud évszámokat, ismer szerzőket és műveket, tájékozott és jól értesült a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokban. A paraszt számára a legfontosabb a közvetlen kapcsolódás volt a természethez és a világhoz. Így díszítette eszközeit, így a házát, így mesélt, énekelt és táncolt. Nem volt jól informált, de tudta, hogyan lehet kapcsolódni, és ezek révén örökérvényű kultúrát hozott létre.

Ezek után talán érthető, ha azt mondom, én csak szeretnék ennyire biztosan állni a földön, és ilyen könnyedén csatlakozni a földöntúlihoz, ahogyan a parasztok tették. Ha nem is vagyok paraszt, azért törekszem rá.

További cikkek a témában:

BÚJJ, BÚJJ ZÖLD ÁG – AVAGY RÉGEN TÉNYLEG MINDEN A SZEXRŐL SZÓLT?

ÁLLJ MEG A TÜKÖR ELŐTT, ÉS NÉZZ MAGADDAL FARKASSZEMET – RENDHAGYÓ ÉLETMÓD TANÁCSADÁS, ŐSEINK NYOMÁN

ILYEN ÉRZÉS AZ, HA AZ EMBERNEK VAN MÚLTJA