Ilyen érzés az, ha az embernek van múltja

Szocio

Ilyen érzés az, ha az embernek van múltja

Talán emlékeztek még néhányan arra a faluképre, ahol este, a munka végeztével kiülnek az emberek beszélgetni az utcára, a kerítés előtti kis padra. Arra a falura, ahol, ha leraknak valaki háza előtt egy teherautónyi fát, akkor kérés nélkül odasereglik minden szomszéd, a helyére hordani azt? Egy ilyen kalotaszegi faluban jártam az ősszel.

Egy gyönyörű kapun át léptünk a portára, melyen ott áll az „Isten hozott” felirat, és ehhez illendően fogadtak minket, pedig vacsoraidőben érkeztünk, és, bár még csak egyszer találkoztunk a háziakkal korábban, hellyel és étellel kínáltak. A házigazda és felesége 70 év körül járhatnak, de az a tudás, amellyel bírnak, az több száz év féltve őrzött öröksége. Ezt tükrözi a porta rendezettsége is.

Feri bácsi nagyra becsült gazdaember,

ahogyan a faluban nevezik „első gazda”.

Ezért is kerestük fel, hogy az állatokról, gazdálkodásról beszélgessünk, de amit kaptunk, az messze túlmutat ezen. Egy jobb világba csöppentünk, ahol a nap azzal kezdődik hajnali fél ötkor (egy nyelet pálinka után), hogy az öreg gazda kimegy és sorra veszi a jószágait. Enni, inni ad mindegyiknek (kivéve a baromfit, mert az az asszony asztala), megpucolja a lovakat, kocsi elé fogja, s kimegy a bivalylegelőre, a falusi gulyához, megfejni az öt bivalyát. Mikor hat óra után hazaér, kifogja a lovakat, rendbe rakja őket és utána leül reggelizni. A legtöbben mi is ekkor eszünk, sietve, még munka előtt. Ő nyugodtan, mert tudja, hogy jól tartotta jószágait, pedig a napi munka nagy része még előtte van. Mégis micsoda különbség!

Erzsike néni, a feleség ilyenkor már a piacon van, árulja az előző esti bivalytejet és a juhsajtot. A ház körüli munkát ő látja el, övé a konyhakert, a kenyérsütés és persze a főzés is. A ház körül ő tart rendet, az istálló körül és az ólakban a férfi.

A nap nagy részét Feri bácsi a földjein tölti, ahol tavasztól őszig mindig van munka. Délután ötkor aztán ismét kimegy megfejni a bivalyokat, vagy ahogyan ott hívják: bihalyokat. Ittatok már hófehér bivalytejet? Olyan édes és krémes, mintha tejszín lenne. Aki egyszer megkóstolta, annak aligha ízlik utána a tehéntej, különösen ha boltból kénytelen venni. Egykor a kolozsvári polgárság lenézte a bivalyokat és nem itta a felismerhetően hófehér bivalytejet, ezért az öregek murkot (répát) részletek, és annak a levével festették sárgásra a tejet, így olyan lett, mint a tehéntej. Ezt már vették a városban, s majd később már csak ezt vették, mert ilyen jóízű „tehéntejet” nem kaptak máshol.

Mikor este hat-hét körül hazaér az öreg gazda, ismét nekilát rendbe rakni az otthoni jószágokat. Mert bizony van mit, nagygazda ő! Nem azért, mert több ezer jószága van, mint egy magyarországi nagygazdának, hanem mert szinte mindenféle jószágból tart annyit, hogy az egész család éves élelmezése meg legyen oldva, sőt, marad eladásra is. De ami ettől is fontosabb,

nagygazda azért, mert szívvel-lélekkel az állataiért él.

Beszéltünk az udvaron az állatokról, emberekről, a régi világról, a rókákról és az „ülűről” (héjáról), miközben a moslékos vödörbe beleesett egy kiscsirke. Erzsike néni fölvette, egy száraz rongyba csavarta, s ölbefogta. Így beszélgetett, nevetett, népviseletben, kendővel a fején, kezében a száradó kiscsirkével. Az a hetvenéves asszony olyan szép és olyan boldog volt, csak úgy ragyogott a lemenő nap fényében az arca. Sok fiatal nő megirigyelhetné ezt a ragyogást.

Az esti vacsora után már van idő bővebben is beszélgetni, s elégedetten nézni vissza a napra. Ezért mentünk mi is ilyen későn. Már-már menni készültünk, mikor kérte, nézzük meg a házukat. A tornácra már délután fölmentem fotózni, de mikor a fönti szoba ajtaja kitárult, elakadt a szavam.

 
Földi Ádám

A képeim sötétek lettek, de a szoba fényessége lenyűgözött. Ebben a szobában minden a család tagjainak a munkája. Több, mint száz év élő emlékezete él itt, ezek közt a tárgyak közt. Mennyi öltés, mennyi ecsetvonás, mennyi munka és idő... és mennyi szeretet, amivel készítették ezeket a tárgyakat és amivel megőrizték. Ilyen érzés az, ha az embernek van múltja. Ha tudja, hogy az ágytakarót még a dédanyja örökölte a szüleitől. Tudja, hogy abban a szobában ott élnek mindannyian, együtt. És amikor nehéz az élet, akkor van hova menni imádkozni, van kitől segítséget kérni, ami mindig megérkezik.

Jó volt ott, abban a faluban, azok közt az emberek közt. Dédszüleim idejét idézte, ahol a világ csak addig ért, ameddig az ember két kezével maga is elérhette. Ám ahová e kezek elértek, ott rend volt, és biztonság. Ezért az érzésért érdemes ma is útra kelni. 

Ajánljuk még:

Milyen lesz a jövő „zöld társadalma”?

A kapitalista kasztok aranykora éppúgy leáldozóban van manapság, ahogy befellegzett egykor a jobbágyoknak vagy grófkisasszonyoknak – ebben az évszázadban a klímaváltozás lehet az, ami megreformálja a társadalmunkat. Hogy jó vagy rossz irányba, az rajtunk múlik.