Hasznos dolog néha átgondolni, hogy milyen címkéket ragasztunk fogalmakra, ez esetben a hitre. Kijelenthetem: a világról való ismereteim kb. 99 százalékát a hitem teszi ki – bár ez a hit éppen használt definíciójától is függ. Ha úgy vesszük, talán 1% az, amit saját magam empirikus módon megtapasztaltam, aminek valódiságáról megbizonyosodtam, minden más csak hit. Nem jártam végig a bolygót, így nincs bizonyos tapasztalatom arról, hogy hány állam van ezen a Földön, mégsem kételkedem benne, hogy léteznek azok az országok, amikről a hírekben olvasok – ha úgy tetszik, csak elhiszem, hogy vannak.
Természetesen képtelen példa ez, senki nem kételkedik abban, hogy a világ több annál, mint amit egy-egy ember megtapasztal belőle. Ugyanis ha csakis az empirikus tapasztalatok mentén kívánnánk tájékozódni a világban, akkor az hirtelen igencsak szűkös lenne. Ráadásul még ez a nagyon szűk valóság, amiről ténylegesen rengeteg tapasztalásunk van – egészen pontosan egy életnyi – is tele van kérdőjelekkel. Történnek velünk dolgok, amikre nincs magyarázatunk, mégis megesnek. Ezeket hívhatjuk véletlennek, bár én őszintén nem hiszem, hogy ilyen létezne – de erről már írtam is korábban.
Ráadásul a valóságot, amit empirikusan megtapasztalunk, folyamatosan befolyásolja saját testi-lelki állapotunk is. Gondoljunk csak egy fogfájásra: ugyanolyan a cseresznyevirágzás sajgó állkapoccsal, mint egészségesen, mondjuk szerelmünkkel andalogva a fák alatt? A tudományos módszertannal leírt cseresznyevirágzás persze ugyanolyan, de az arról való véleményünk már nem – utóbbit befolyásolja az érzékelésünk, az élmények összessége.
A világ is napról napra változik. A tudományos rendszerek, fogalmak, amik között ma élünk, teljesen mások, mint száz éve, mert többet tudunk bizonyos dolgokról, mint akkor tudtak, és remélhetőleg kevesebbet, mint amit 2121-ben tudni fognak.
Szó ami szó, úgy vélem, mindaz, amit elhiszünk, amit tudunk a világról, egy folyton változó konszenzus eredménye.
Mi köze a hitnek a valláshoz?
Minden eszme, világkép, ami a létezéssel foglalkozik, a hitre épül, és mindenki hisz valamiben. Az az ember is hisz, aki feleslegesnek tartja ezeket a kérdéseket boncolgatni. Mert mi a helyzet a bekezdésben említett fiatalember hitével? Ő a tudományban hisz. Ami ettől nem lesz vallássá, ahhoz ugyanis, hogy egy eszmerendszert vallásnak nevezzünk, szigorú elvárásoknak kell teljesülniük.
Vegyük sorra először a dogmatika kérdéseit Pap Gábor művészettörténész könyve alapján:
- Egy vallásnak határozott elképzelése kell, hogy legyen a világ keletkezéséről.
- Arról úgyszintén, hogy az ember hogyan került ebbe a világba.
- Meg kell tudnia válaszolni, miként működnek azok a törvényszerűségek, melyek folyton változtatják. Hogyan lehet jelen a világot kialakító rendezettségben a káosz? Miért romlik el, ami jó? Miért olyan most a világ, amilyen?
- Hogyan lehet megjavítani? Egyáltalán meg lehet?
- Hogyan alakul a vég? Mi lesz, ha így haladunk tovább?
Ha egy eszmerendszer központi kérdése ez az öt pont, és minderre részletes és határozott válaszai vannak, akkor dogmatikailag vallásnak lehet nevezni. Költői kérdés, hogy a tudomány nem ezt teszi?
Viszont a vallásnak van még egy nélkülözhetetlen része: a liturgikus rítusok.
...amiket szintén kínál már a tudomány, a gazdaság világa. Mindegy, hogy egy multinacionális cég képében, vagy önálló „szabad” vállalkozóként szembesülünk velük, a rítusok velünk élnek, nap mint nap követjük őket a munka világában, ahol a teljesítmény és a fejlődés lassan mindenek felett való. Így lettek
ateista korunk papjai a motivációs trénerek, akik hitének középpontjában a jólét és a boldogság elérése áll.
Nekik aztán pontos liturgiájuk van, hogyan vonzd be életedbe a sikert, tippeket adnak, milyen rítusokat kell kialakítanod és a többi...
Sokszor hallom, hogy mennyi kegyetlenséget követtek már el „Isten nevében”. Persze, visszaélni mindennel lehet. Hiszen ez a tudományos eredményeink nagyszerűségét ünneplő modern ember épp most pusztítja el a Föld élővilágát. Akkor most a „tudomány nevében” cselekszünk?
Nem a vallás szerepe lett kisebb, csupán átcímkézzük a dolgokat. Tudatunk a rendre törekszik, és ehhez az egészet folyton részekre bontja, csoportosítja, címkézi. A tudomány is éppen ezt teszi, minden tudományágnak végtelen számú szakiránya van már, amelyek újabb ágakra bomlanak. Ám e rengeteg szálon mindig ugyanazokra a kérdésekre keressük a válaszokat, amíg élünk.
Nyitókép: Moritz Kindler / Unsplash
Ajánljuk még:
CSUTKAROZI, CSONTCSIKÓ ÉS A TÖBBIEK – A GYEREKKOR LEGSZEBB JÁTÉKAIBAN NEM IS A JÁTÉK, HANEM A CSALÁD
NŐELLENES LENNE A NÉPHAGYOMÁNY, A PARASZTI KULTÚRA?
„A FOGYATÉKOS GYEREKET NEM SZABAD MEGTARTANI” – MONDTA A BIOLÓGIATANÁR NEKEM, HALLÁS- ÉS MOZGÁSSÉRÜLTNEK
