Te hiszel a véletlenekben? Van, ami után én már nem tudok...

Mire mondjuk azt, hogy véletlen? Az értelmező szótár szerint az, aminek lehetőségét, eshetőségét előre nem gondoltuk, nem gyanítottuk, nem vártuk, nem reméltük. Az, aminek semmi előhíre nem volt, ebből fakadóan meglepő. Nos, ez egy tág fogalomértékelés, én magam a véletleneknek egy szűkebb csoportjáról szeretnék beszélni most. Az olyan váratlan eseményekről, amelyek egymást kiegészítve adnak egy teljesen valószínűtlen, de mégis kerek olvasatot. Mondok egy példát.

A minap autóztam a gyermekeimmel az országúton és éppen játszottunk a szavakkal. Gyakran boncolgatunk egy-egy szót, most a pillangó volt terítéken. Milyen szép szó, benne van a szárnyak nyitása-csukása, akár a szempilláké, benne az illanás, a légiesség. A lepke repked, a pilla rebeg, reppen, rebben, lobban… ilyesmin törtük a fejünket. Közben halkan szólt a rádió, amiben éppen arról kezdtek beszélni, hogy a gyerekek milyen új szavakat képesek alkotni. Felhangosítottam, erre felolvasták az első hallgatói üzenetet. Egy anyuka a „szempillantó” szóról mesélt, és mikor e szót kimondta, arra lettem figyelmes, hogy a szembejövő kisautónak az első lámpái fölött integet egy fekete, műanyagból készített szempillapár. Döbbenten kaptuk fejünket a kocsi után, még a visszapillantóban utána is néztem… szempillantó, ismételtem magamban. Szerencsére a következő autós rám villantott, jelezvén, hogy közúti ellenőrzés várható, amit igen jól tett, mert elkalandozottságomban észre sem vettem, hogy már elhagytam egy lakott település várostábláját. Mindez szinte egy „szempillantás” alatt történt.

Ez csak egy véletlen egybeesés? De hát nem is egy!?

Mennyi esély van rá, hogy annyi szó közül, mi pont a pillangóról beszéljünk, amikor a rádióban épp ugyanezt a témát vetik föl? És arra, hogy a szempillából képzett szó elhangzásakor pont egy szempillás autóval fogunk találkozni? És, hogy végül egy villantással kerüljük el a kellemetlen helyzetet? Amikor ennyi „véletlen” áll együtt, azt hogy tekinthetjük véletlennek? Hiszen az összes történés egy kerek, szép mintázatot alkotott, amely mintha csak azért jött volna létre, hogy a figyelmemet ismét a vezetésre fordítsam, talán így kerülve el egy ütközést, büntetést, ki tudja mit.

Most csak egyetlen példát hoztam, de mióta figyelek a véletlenek efféle különös együttállásaira, azt kell hogy mondjam,

többször történnek efféle esetek, mint amennyiszer nem.

Persze legtöbbször nem azonnal áll össze a kép, ellenben ezzel a nagyon is szembetűnő példával, hanem csak utólag. Ám akkora tantuszok esnek le ilyenkor, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy mindez csak a nagy számok törvénye alapján létrejövő egybecsengés, amit ráadásul csak én olvasok bele a történésekbe.

Persze lehet, hogy így van.

Bizonyos értelemben az egész világ csupán a mi olvasatunk. De amikor egy-egy, a maga idejében váratlan esemény utólag egy csodálatos, kerek történetté áll össze, aminek oka és értelme van, akkor azt érzem, hogy életemnek a történései épp úgy mintázatokat alkotnak, mint a természetben minden más.

Ugyanazt az erőt érzem az életem történései mögött, ami egy magból létrehoz egy hatalmas fát, mígnem az a fa megváltoztatja az erdőt, az erdő a tájat, a táj az embert és így tovább... Én bízom a véletlenekben és figyelek rájuk. Ezt hívom jelenlétnek. Ha gyermeki kíváncsisággal kutatom a véletleneket, ha figyelek arra, ami éppen körülvesz, akkor rajta vagyok azon a jelen, ami életemet éppúgy irányítja, ahogy az erdő fáinak növekedést.

Jelen vagyok, itt és most, a jelenben… és ez sokszor segített már. Persze lehet, hogy az összes csak a véletlen műve volt.