Pofonok, csapások és halál egy öreg bölcs szemével

Kult

Pofonok, csapások és halál egy öreg bölcs szemével

Nehéz időket él most az emberiség, nyomasztó hetek vannak mögöttünk és talán előttünk is. Az alábbi történet talán segít majd azoknak, akik a leginkább megszenvedik ezt az időszakot.

Az öreg bölcs csendben ül a kunyhója bejárata előtt. A köré gyűlt emberek azonban egyre türelmetlenebbül, feszengve ücsörögnek körötte. Még csak egy kérdés hangzott el ma, és arra sem jött válasz, pedig már esteledik. Végül egy nyughatatlan ifjú föláll és megkérdi:

– Mester, mit válaszolsz a kérdésre? Mi is szeretnénk sorra kerülni!

Mire a bölcs kérdőn fölnéz:

– Mi is volt a kérdés?

Erre páran felpattannak helyükről és mérgesen otthagyják a társaságot. Valaki halkan megismétli:

– Az, hogy mi végett kapunk ennyi pofont az élettől?

– És mit válaszoltam rá? – kérdi furcsa zavartsággal az öreg. Erre aztán újra fölállnak páran és otthagyják a „vén bolondot”.  

– Mester, nem válaszoltál semmit. – súgja segítőn egy ifjú az ottmaradott tucatnyi ember közül.

A bölcs ismét hallgatásba burkolózott. Az ólomléptű percek óráknak tűnnek a csendben, mígnem a nyughatatlan ifjú ismét felszólal:

– Miért nem felelsz, mester?

– Rossz nektek, az én hallgatásom? Máskor, otthonotokban szinte könyörögtök egy kis csendért. Most miért nem örültök neki? – kérdezi az öreg.

– Mert tele vagyunk kérdésekkel és válaszokat akarunk kapni rájuk, nem azért jöttünk ide, hogy csendben üljünk! – zúg fel hátulról egy erélyesebb férfihang.

– Újra megkérdem, fáj nektek az én hallgatásom? Nem kell felelnetek, látom, hogy szenvedtek. Egyesek annyira szenvedtek, hogy már itt is hagytak bennünket. Nem az történik, amit elvártok, amit elképzeltetek és máris szenvedtek.

Nem az a kérdés, hogy miért kapjátok a pofonokat az élettől, hanem, hogy miért élitek meg pofonnak, amit kaptok.

Ha a világ nem úgy alakul, ahogy ti szeretnétek, ahogy ti jónak, igazságosnak érzitek azt, akkor azt mondjátok, hogy egy újabb pofon, egy újabb csapás, vagy, hogy „megvert a sors”.  Pedig az élet, a sors nem csinált semmit, csak teremtett számotokra egy olyan lehetőséget, amit ti korábban elképzelni sem tudtatok.  

A hallgatóságot nem nyugtatta meg a válasz, inkább felzaklatta.

– De mester, ott a halál, a betegségek, meggyilkolt ártatlanok, tele a világ szörnyűségekkel, hogy mondhatod, hogy ezek nem sorscsapások? Akinek épp meghalt valakije, az, hogy tekinthetne az életre eztán ugyanúgy, hogy kereshetné benne a lehetőséget, mikor legszívesebben sajátját is elvetné?

– Bizony, néha az ember olyan helyzetbe kerül, amit szörnyen igazságtalannak érez. Én magam is sokat szenvedtem emiatt. – felelte együttérzőn a bölcs.

– Hogy tudtad legyőzni a szenvedést?

– A szenvedést nem győztem le, de már nem minősítem szenvedésnek. Nem tartom sem igazságtalannak, sem igazságosnak. Nem akarom megmásítani. Érzem az örömet és befogadom, ahogy érzem azt is, ha fáj valami, és azt is elfogadom. De nem minősítem csodának az egyiket, pofonnak a másikat, mert mindez csak az én értékítéletem lenne. Pedig az élet nálamnál sokkalta nagyobb rendezőselvet követ. Lehet, hogy a világ legszebb dolga születik meg épp azáltal, ami nekem nagyon fáj. Így hát elfogadom a fájdalmat, elfogadom a veszteséget, mert ha az élet így alakította, akkor így kell lennie. A fájdalomtól nem könnyű megszabadulni, és talán nem is érdemes, ez is az emberi életünk része, de a „máshogy akarástól” igen. Szörnyen nehéz lehet elviselni a fájdalmat, a halált, ha még egy kis csendtől is szenvedtek, csak azért, mert ti máshogy képzeltétek.

További cikkek, amik érdekelhetnek:

PESTIS, SZABADSÁGHARC, HÚSVÉT – NOVELLA, JÁRVÁNY IDEJÉN

KEZET FOGNUNK NEM SZABAD, DE KEZET NYÚJTANUNK IGEN

EZT TEGYÜK A LELKI EGÉSZSÉGÜNK ÉRDEKÉBEN A JÁRVÁNY IDEJÉN!