Egy új műfaj születése: az „ageing”-filmek térhódításáról

Ha végigtekintünk az elmúlt évek legnagyobb filmsikerein, mind a nézettség, mind a bevétel szempontjából, nemigen találunk „rétegfilmeket”, hiszen az ilyen filmek csapdája éppen az, hogy egy bizonyos, jól meghatározható csoporton kívül szinte senkit sem érdekelnek. Ennek ellenére világosan észre lehet venni azt a tendenciát, hogy egyre több művészfilm témája és/vagy szereplői az idősek. Talán, kellő óvatossággal, egy új műfaj születéséről is beszélhetünk.

Nem meglepő ez, hiszen a nyugati társadalmak általános tendenciája az idősödés: ma már Európa átlagéletkora a legidősebb a világon (42 év!), és természetesen itt van a világ legnagyobb átlagéletkorú országa is, Monaco, a maga 52 éves átlagával. Ehhez képest az afrikai kontinens Európa „gyermekének” számít a maga 18 évével, Dél-Amerika pedig a 31 éves „fiatal testvér”. Hazánkban 2020-ban a nők átlagéletkora 44,8 év, a férfiaké 40,6 esztendő. Ez történelmünk bármely korszakát tekintve a legmagasabb, így nálunk is egyre inkább gondolkodni és beszélni kell az idősödés társadalmi kérdéseiről.

Természetes a növekvő közönség mellett az is közrejátszik az idősekről szóló, színvonalas filmek számának emelkedésében, hogy maguk a rendezők is hosszabb életpályát futnak be, s nagyon sokan közülük, „érett” vagy „kései” korszakukban az idősödés kérdéseit feszegetik. Ilyen Paolo Sorrentino Ifjúság című filmje (2015), amelyben az idősödés kérdéseivel először komolyan szembenéző rendező (a film készítésekor 46 éves volt), nem csak megjeleníti az idősotthon lakóinak világát, hanem egy zseniális megfordítással az ő szemükkel, a lassú dementálódási folyamat szürrealitását hitelesen bemutatva, mintegy belülről ábrázolja is azt.

A Boldog idők című francia film (2019) rendkívül érdekesen mutatja be az időskori kapcsolati problémák legfontosabbikát, az ún. takarékláng-effektust, amikor a

két ember közötti érzelmi kapcsolat még nem hűlt ki teljesen, de már egyre kevésbé fontosak egymásnak – „záródnak az ajtók” egymás felé.

Ilyenkor a szakemberek is javasolhatják azt a megoldást a hozzájuk fordulóknak, hogy a szép és erőt adó közös emlékeket kell felidézni, esetleg valamiképpen „újraélni”. A briliáns színészi játék (főleg Daniel Auteuil jóvoltából) pontosan ezt jeleníti meg: egy viszonylag új, főként olasz és amerikai tudósok által alkalmazott gerontológiai/demencia-segítőmódszert felidézve a főhősöknek pontosan berendezik fiatal felnőttkoruk helyszíneit, és a megoldás megszületik: a pár a jól ismert közegben újra egymásra talál. Ehhez persze mindkét félnek akarni kell, itt ez megtörténik. Ez az egymásra találás megtörténhet akkor is, ha a takarékláng-effektusban érintett pár meglátogatja régi utazásaik helyszíneit, avagy újra megnézik azt a filmet vagy színdarabot, amit annyira szerettek egykor.

Az idén 70 éves, impozáns rendezői és gondolkodó pályát bejáró Pedro Almodovar egy szép, finom, kellőképpen lelassult és letisztult, európai filmet készített, Fájdalom és dicsőség címmel (2019), megmutatván egy író-rendező küzdelmét a depresszióval, az öregedéssel, a betegségekkel és saját démonjaival. Ahogyan az idős ember számára a növekvő krisztallizált intelligencia (szerzett tudásanyag) miatt minden mozdulat, félmondat, gesztus fontossá válhat, itt is nagyon kell figyelni, mert minden kép fontos, minden arcjáték és mozdulat jelentőségteljes. Az, hiszen tisztán látszik:

sorsunkat magasabb törvények irányítják, s a csoda ott van az életünkben, csak észre kell venni. És hagyni kell, hogy történjen.

A film – bár az ageingről szól – nem rezignált, nem elégikus. Sőt: a depresszív, lemondó, szuicid állapot legyőzhető – ezt Antonio Banderasnak, ennek a színészóriásnak el is hisszük. És ott van még ajándéknak Penélope Cruz tiszta, hiteles és megrázó játéka is...

Úgy gondolom, ezeket a filmeket látva – és sok mást, amelyet nem volt módom most említeni – óvatosan valóban kimondható: szemünk láttára egy új műfaj születik a nyugati filmművészetben: az „ageing”-filmek, amelyeknél a központi téma az idősödés tűpontos, sokszor szakemberek tanácsai által megalapozott és esztétikailag is hiteles bemutatása. Keressünk ilyen filmeket az interneten vagy a televíziónk videótárában, dőljünk hátra, és élvezzük azt a lassú és szép kifejtést, amelyben elénk tárul saját életünk, és jövőnk lehetősége!

Ajánljuk még: