12 meghatározó külföldi filmklasszikus

Kult

12 meghatározó külföldi filmklasszikus

Ha már új mozipremierek nincsenek, szánjunk egy kis időt a filmtörténet klasszikusaira! Melyik miért lett az? Fontosak ezek még? Miért érdemes újranézni egy fekete-fehér filmet? A cikkben megpróbálok meggyőző választ adni ezekre a kérdésekre!

Manapság, amikor a világjárvány miatt a mozik alig játszanak új filmeket, és egyre későbbre halasztják a várva várt alkotások bemutatóit, jó alternatíva lehet elővenni a régi klasszikusokat, azokat a filmeket, amikben biztosan nem csalódunk. Ha már láttuk őket, érdemes felfrissíteni az élményt, ha pedig még nem: ennél jobb alkalom aligha kínálkozik a pótlásra, ha úgy tetszik, a filmes alapműveltség megerősítésére.

A magyar listához hasonlóan most sem egy 5-ös vagy 10-es lajstromot állítottam össze, mert nem akartam, hogy a számok korlátozzanak. Olyan műveket választottam, amik mérföldkőnek számítottak a filmtörténelemben, és hatásuk a mai napig tart: aki nem látta ezeket, az is hallott róluk, és a közmegegyezés alapján klasszikusoknak számítanak. Hogy én miért tartom annak őket, azt minden esetben megindokolom, de a lista ezúttal is szubjektív, időrendben sorolom a filmeket.

1. Elfújta a szél (1939) 

Az amerikai polgárháború eposza kora legdrágább és leghosszabb filmje volt; sütött róla, hogy nagy akar lenni, be akar vonulni a filmes és az egyetemes történelembe. Ez sikerült is, még mindig megkerülhetetlen darabja a kultúrának, évtizedeken át másolták, tanították, örökös viszonyítási pont maradt. Legutóbb viszont ellentmondásossága miatt vették elő, az afroamerikaiak ábrázolása és a rabszolgaság intézményének pozitív színben való feltüntetése okán. Hatalmas nemzetközi vitát generált, levették, majd „lábjegyzetelve” visszatették az egyik nagy streamoldalra, és ez is azt mutatja, hogy nagy jelentőségű alkotásról van szó, amit nem lehet egy legyintéssel elintézni.

2. Óz, a csodák csodája (1939)

Ha a Harry Pottert összegyúrnánk az E.T.-vel és az összes Disney-rajzfilmmel, csak akkor kapnánk megközelítőleg olyan filmtörténeti jelentőségű mesét, mint a kansasi Dorothy kalandjai. Amit csak lehetett, kihoztak a műfajból: a Technicolor színei sem előtte, sem utána nem pompáztak így, a sárgaköves úttól a piros cipellőkig; a fülbemászó, örökzöld slágerré váló dalok (első természetesen a sorban a Somewhere over the rainbow), a különleges, ikonikus karakterek, a nagyívű történet, ezek mind-mind kitöltötték a teret a vászon egyik szélétől a másikig. Az Óz, a csodák csodája igazi varázslat, ami még most is elbűvöl minden korosztályt.

3. Casablanca (1942)

Ha egy film egyik sorát évtizedekkel később egy másik legendás filmben idézik, az több mint elegendő bizonyíték arra, hogy igazi klasszikussal állunk szemben. „Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship” – hangzik el a Macska-jajban a Casablanca utolsó mondata, ami csak egy a szállóigévé vált mondatok közül. Humphrey Bogart talán legemlékezetesebb alakítását nyújtja a magyar származású Kertész Mihály (a forgatáskor már másfél évtizede Michael Curtiz) filmjében, amiben minden megvan, amire a kor nézői vágytak: gonosz nácik, politika, kaland, szerelem, és persze a gyönyörű Ingrid Bergman.

4. Biciklitolvajok (1948)

Egy olasz munkásnak ellopják a kerékpárját. Ennél sokkal több nem történik Vittorio De Sica filmjében, mégis ez minden idők egyik legfontosabb európai filmje, a neorealizmus remekműve. Jelentősége abban áll, hogy a való életet, az igazi átlagembereket állítja a cselekmény középpontjába, és a maguk természetességében ábrázolja a dolgokat, szemben az addig uralkodó, úgynevezett „fehér telefonos” filmek irányzatával, ahol a gazdagok és szépek világát figyelhették irigykedve a nézők (nálunk ennek a vonulatnak a legmarkánsabb képviselője a Hyppolit, a lakáj volt). Látszólag tehát nem történik semmi izgalmas, mégis óriási dráma szemtanúi vagyunk, és átérezzük az egyszerű főhős tragédiáját.

5. Tizenkét dühös ember (1957)

A bizonyíték, hogy egy filmklasszikushoz nem feltétlenül kellenek drága díszletek, hatalmas csatajelenetek, sőt, még egy szűk szobából sem feltétlenül kell kimozdulni. A kamaradrámák csúcsa az esküdtek hosszan elnyújtott, egyhelyszínes vitája, amint egymást győzködik a gyilkossági ügy vádlottjának bűnösségéről illetve ártatlanságáról. Itt minden Henry Fonda és a többiek játékán áll vagy bukik, és a 96 perces játékidő során egy pillanatig sem unatkozunk. Nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, abban, hogy a hollywoodi megaprodukciók korában mert kicsi lenni, és csak az emberekre és a jól megírt szövegre koncentrálni. Költségvetése alacsony volt, cserébe a bevétel is, de az azóta eltelt időben filmtörténeti mérföldkővé vált, és mind a forgatókönyvírók, mind a rendezők csak tanulhatnak belőle.

6. Mechanikus narancs (1971)

A programozott ember rémképe mára félig-meddig valósággá vált, hiszen a közösségi média algoritmusainak is célja kiismerésünk és befolyásolásunk. Mintegy ötven éve ezt még sokkal brutálisabban képzelte el Stanley Kubrick. A filmtörténelem egyik legnagyobb zsenije ugyanúgy odaszögez minket a Mechanikus narancs elé, ahogy az a főhőssel történik a szó legszorosabb értelmében. Nem tudunk elfordulni, és nagyon rossz, amit látunk, minden képkocka tökéletes és hipnotikus erejű, a mondanivaló pedig még a véres jeleneteknél is kegyetlenebb: Alex, a főszereplő az öncélú (ultra) erőszak és a szabad akarat elvesztése között választhat, ennyit tud kínálni neki a magát normálisnak tartó társadalom. A túlzásokat leszámítva pontosan ilyen helyzeteket teremt egy háború vagy egy nagyobb gazdasági válság, ez a film ugyanúgy figyelmeztetés, mint Orwell 1984-e – és sajnos, ahhoz hasonlóan, ezt is sokan inkább használati utasításként alkalmazzák. Sőt, a Mechanikus narancsban látott erőszakot sok angliai fiatal a való életben is utánozta, emiatt a filmet évtizedekig nem lehetett vetíteni az országban.

7. A keresztapa (1972)

A műfajteremtő, minden maffiafilmek keresztapja. Ilyen költői módon korábban senki sem mutatta be a szervezett bűnözés világát. Az azóta legendássá lett filmet annak idején két oldalról támadták: egyesek szerint túl romantikus képet festett a gengszterekről, az olasz-amerikaiak viszont kikérték maguknak, hogy így ábrázolták a szubkultúrájukat. A valósághoz egyik kritika szerint sem volt sok köze A keresztapának, de nem is dokumentumfilmnek szánták. Francis Ford Coppola a témától függetlenül a családi kötelékek erejének és a hagyományos olasz értékeknek a megjelenítésére törekedett, ez teszi a mai napig is vonzóvá a Corleone família történetét: hogy szebb, mint amiről szól.

8. A cápa (1975)

A film, ami örökre megváltoztatta Hollywoodot. Steven Spielberg ezzel a mozival tette le a névjegyét, és olyan egyedülálló karriert épített fel, hogy a mai napig ő „a” filmrendező egész nemzedékek számára. A cápa nem attól lett mérföldkő, hogy a megnézése után mindenki rettegett a tengertől, hanem attól, hogy ez volt az első igazi blockbuster, vagyis azonnali kasszasiker. Ehhez (a kétségtelenül jó film mellett) az kellett, hogy a gyártó a címszereplőhöz hasonlóan agresszív reklámkampánnyal vezette fel a premiert, amit az addigi szokásokkal ellentétben egyszerre több mint 400 moziban tartottak meg. Az Álomgyárban a nagy stúdiók azóta is ezt a stratégiát követik.

9. Star Wars (1977)

Minden idők legjövedelmezőbb biznisze egy egyszerű meséből indult, a jó és a rossz harcának űroperás verziójából. Az árva szegénylegény a gonosz Birodalom ellen, barátokkal, ellenségekkel, veszélyekkel, próbatételekkel – mindezt egy olyan világban, amihez hasonlót addig nem épített fel senki. George Lucas olyan univerzumot hozott létre, ami azonnal beszippantja a nézőket, és hatása a mai napig tart. Hiába készülnek hozzá egyre rosszabb folytatások és előzmények (kivéve: Zsivány Egyes; A mandalóri), az Erő még mindig A csillagok háborújával van.

10. Az élet szép (1997)

Nem ez volt az első film, ami humorral dolgozta fel a holokauszt-traumát, Roberto Benigni mozija mégis páratlan a maga nemében. Olyan viccesen, annyi szeretettel mutatja be az apa-fiú kapcsolat szépségét, hogy közben néha a néző is megfeledkezik arról, milyen borzalmak zajlanak a háttérben, milyen veszélyek leselkednek a főhősökre. Az apafigura önfeledt bohóckodását látva már-már azt hisszük, ezt meg lehet úszni, nem lesz semmi baj, hiszen az élet szép. A hatalmas hagyományokkal rendelkező olasz filmművészet egyik büszkesége ez a mozi, amitől, merem állítani, jobb emberré válik, aki megnézi.

11.Isten városa (2002)

Foci, karnevál, Copacabana – ilyesmik ugranak be először, ha Brazíliára gondolunk, és csak másodjára az, hogy a Föld talán legdurvább szegénynegyedeit is itt találjuk. A favelák kegyetlen világát mutatja be Fernando Meirelles kőkeményen realista filmje a gyermeki ártatlanság haláláról. A fiatalok csak az erőszak nyelvét beszélik, életük látszólag a semmibe tart, és ezt jelenséget ennyire nyersen még senki sem tolta az arcunkba. Nem jó nézni, mégsem tudjuk levenni róla a szemünket. Mintha a Mechanikus narancs groteszk humor nélküli verzióját látnánk, egy válogatást a véres jelenetekből – de ez nem körmönfont társadalomkritika, hanem maga a szomorú valóság. Profi tanulmány arról, milyen lenne a gyermekünk élete, ha rossz helyre született volna.

12. A mások élete (2006)

Az ügynök is csak ember. Nem feltétlenül jó, és egyértelműen szánalmas figura, de kétségkívül ember. Minden idők egyik legjobb német filmje a szokott tárgyilagossággal dolgozza fel a múlt egy szeletét (amit idehaza csak nagyon lassan kezdünk el kibeszélni, bár A vizsga című zseniális magyar film említése azért idekívánkozik), miközben pontosan annyi empátiával kezeli a mások után kémkedő főszereplőt, amennyit bárkitől elvárhat egy teljesen közömbös vadidegen. Nincs felmentés, sem ítélet, viszont ennél jobban még sosem láthattunk bele a hatalmi gépezet működésébe, a legapróbb fogaskerekek közé. A betekintés révén rájövünk: kevés unalmasabb dolog van annál, hogy 24 órán keresztül hallgatjuk, amit egy lakásban elrejtett poloska rögzít – és kevés izgalmasabb annál, mint végre közelről látni azokat, akik ezt csinálták.

Ajánljuk még:

7 MAGYAR FILMKLASSZIKUS, AMI NÉLKÜL KEVESEBBEK LENNÉNK
„MOST IS HALLOM A HANGJÁT, MIKÖZBEN EZT A CIKKET ÍROM” – ELTŰNÖK A SÖTÉTBEN (SOROZATAJÁNLÓ)
A ZENESZERZŐ, AKI MAGA VOLT A MOZI, MIELŐTT A MOZI MEGSZÜLETETT