Pusztítástól az életig: változásom szimbólumai, a kerti diófák

Kert

Pusztítástól az életig: változásom szimbólumai, a kerti diófák

Sokszor jutnak eszembe az első sétánk lépései saját kertünkben, de a legélesebben az erőteljes hangra emlékszem, ami életem párjából tört elő akkor: „Na azt már nem!” Néztem őt, próbáltam beférkőzni a gondolataiba, miközben azt kérdeztem magamtól, meddig mehetek még el? Mást akartunk. Bennem továbbra is dolgozott az önállósult dac, ő pedig nem tűrt ellentmondást. Így maradtak meg a diófák.

A gimnázium utolsó éveiben úgy választottam egyetemet, hogy fogalmam sem volt, ki is vagyok igazán. Hosszú évekig hajtott a bizonytalanság, miközben azt hittem, konkrét terveim vannak a jövőre nézve. Három egyetemi diplomát szereztem, dolgoztam, felvételt nyertem a doktori iskolába, mindennapjaimat hipotézisek és tudományos paradigmák között töltöttem, és hazudnék, ha azt mondanám, nem álltam szilárd lábakon. Nagyon is meg voltam győződve róla, hogy egyenes az utam, mentem előre, újabb és újabb ajtókat nyitottam ki, de a túloldalon valahogy mindig felhős volt az ég.

Aztán egy sorsszerű találkozás után kisütött a nap, az úton társra leltem, az út végén pedig családra. És itt egy új utazás kezdődött. Életem első 25 éve úgy telt, hogy vajmi keveset tudtam a természetről; nem ismertem a madarak ezerarcú énekét, nem láttam visszatükröződni a napsugarakat a reggeli harmattól újjászületett leveleken, nem éreztem a tiszta levegő lágy érintését arcomon. És igen. Annyira távol állt tőlem akkoriban a világ, amiben azóta élek, hogy elsőként azt a négy, több évtizedes diófát akartam kivágatni, ami a telkünk bejáratánál állt. Hogy miért? Nem tudom. Tulajdonképpen fogalmam sincs.Az élet előrelátóbb volt, nem hagyta. Ahogy a férjem sem.

Mindezért én rendkívül hálás vagyok ma már. Az a négy korosodó diófa az előkert éke, megszámlálhatatlan szép emlék őrei. Erős ágaik biztonságot adnak gyermekeimnek, mikor nagy lendülettel nekiiramodnak a kötélhintán. Lombkoronájuk alatt elbújhatunk a tűző nap sugarai elől. Tekintélyt parancsoló törzsük megannyi felfedezésben társa a legkisebbeknek, tövükben otthonra lelhetnek a kert apró élőlényei. Szeretem a diófákat. Jóleső érzéssel tölt el végignézni erőteljes, mégis jámbor termetükön. Szeretem hallgatni az odúikban nemrég kikelt fiókák halk csipogását. Boldoggá tesznek a lehullott faleveleik között átélt hempergős nevetések. Örömmel nézem, hogy gyermekeim letört ágaikból sünsátrat építenek, ahogy várakozással telve törik fel az összegyűjtött diószemeket. „Egy neked, egy nekem”– így osztoznak kedvesen.

A diófáknak történetük van, ősrégi történetük.

Sokunkban élnek még a hagyományok, a régi ritmusok, Fekete Mihály sorai: „Ezt a fát nagyapám ültette, árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette!”. A diófa, bár hosszú életű, hagyományosan lassan növő fajta, igazán jó termést csak a több évtizedes fák adnak. Amikor a dió zöld burka felreped, készen áll a szüretre.

 
Fotó: Picasa

Sokak szerint a diótörés unalmas házimunka. Szerintem nem az. Kacajokkal, és vicces reptetésekkel teli családi program lehet, ami közben a gyerekek hasznos ismereteket és kellő gyakorlatot szereznek. A technika a fontos! A dióbél a héjban a varratra merőlegesen helyezkedik el, ezért a diót a varrattal keresztben kell az asztalra vagy a diótörőtálra helyezni. Ha ügyesek voltunk, estére már el is készülhet a diós kalács vagy a Gundel-palacsinta, amit nem csak élvezeti értéke miatt érdemes fogyasztani: a dióbél számos értékes vitamint (A, B1, B2, B3, C, E) és ásványi anyagot tartalmaz. Kitűnő cink- és magnéziumforrás, de nagy mennyiségben tartalmaz foszfort, kalciumot, vasat és káliumot is. Egy marék dió Omega-3 zsírsavtartalma fedezi a napi szükségletet. Véd az érelmeszesedés kialakulásától, erősíti az immunrendszert, segít megelőzni az érrendszer és a szív betegségeinek kialakulását, óvja az idegrendszert. Fontos szerepe van a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának megelőzésében és leküzdésében is. Egészséges leveleiből sokoldalúan felhasználható gyógytea készülhet: főleg emésztést elősegítő, nyirokrendszert támogató, vérkeringést javító és vércukorszintet csökkentő hatása miatt ajánlják.

Történelme bővelkedik pozitív jóslatokban: az ókori Rómában „Jupiter makkjaként” ismerték, termését istennek való termésként emlegették.  Házasságkötéskor az ifjú párra diót szórtak a sikeres gyermekáldás reményében. A világ számos pontján a mai napig szokás diófát ültetni gyermek születésekor, ugyanis

a dió a szerelmet, a bőséget, egészséget és hosszú életet szimbolizálja.

Azt nem tudom, hogy másnak szerencsét hozott-e, de ha egy nyári piknik alkalmával végignézek az öreg diófák árnyékában megpihenő családomon, hálás vagyok annak a szikrázó tekintetnek az ellentmondást nem tűrő szavakért.

A diófából szimbólum lett. Az utazásom szimbóluma. Több évtizedes ágai, új hajtásai, a lágy tavaszi szellőben halkan táncoló levelei mára már az én történetemet mesélik. Megismerték a városi lányt, megszelidítették a „sosem kertészt”, és mosolyogva nézik a természet szerelmesét. A lányt, aki a hipotéziseket vasvillára cserélte, aki kikapcsolta a gépet és megalapította a kreatív műhelyét, aki felállt az íróasztaltól, és két kezével formálta meg az álmait a családi gazdaságban. Egy-egy izzasztó munkanapomon, amikor megpihenek pár percre koronájuk alatt, halvány mosollyal arcomon próbálom elképzelni, hogy vajon mit is gondolhatnak ők? Ők, akik ismerik a múltat, élik a jelent- és talán látják a jövőt.

(A képek a szerző tulajdonában állnak)

Ajánljuk még:

SZÉP ÉS FINOM IS – MINDENT A BÚZAVIRÁGRÓL
KONYHÁBA ÚGY LÉPJÜNK, MINT A TEMPLOMBA – ÁLOMKÉP A FALUBÓL
MEGÉPÍTETTEM MINDENT, AMIT ÉPESZŰ EMBER AZ OTTHONÁBAN NEM MERNE – HOMEVÁGY A FALUHELY MAJORBAN