A barátnőm szerint túl sok ruhám van és ezt a véleményét osztja párom is, aki szerint, bár még össze se házasodtunk, máris válóok az általam birtokolt ruhák mennyisége és rég átlát már rajtam, amikor firtató kérdéseire, mely szerint „Honnan van ez már megint? Új?” – hitem szerint ártatlan arccal felelem, hogy „Hiszen ez már rég megvan, csak eddig nem láttad!” Már nem hisz nekem, sőt akkor is gyanakszik, ha tényleg igazat állítok, mert tény, hogy a ruhamennyiség valahogy egyre csak gyarapodik idehaza és az általa birtokolt pár póló, pulcsi javarészt kiszorult az amúgy tetemes mennyiséget befogadó szekrényekből. Kiszorítottam onnan őt és ezt nem veszi jó néven tőlem.
Mentségemre azonnal felhozom, hogy a SOK, szép ruha, amióta csak eszem tudom, használtan kerül hozzám, csere-bere, ajándék (én kihíztam, de neked jó lesz még alapon) és saját vásárlások által is persze, de szigorúan és kizárólag turkálókból. Idejét se tudom, mikor vásároltam magamnak valóban ÚJ ruhát, már akkor is kerültem a fast fashion boltokat, amikor a legtöbb lelkes, most a kapszulagardróbjára mutogató ember még havi szinten vásárolt halomnyi ruhát AZOKBAN az üzletekben, és vitte haza azokat a leárazásak alkalmával, szatyorszám.
Nem szemrehányás ez a részemről – mindenki más időben, másféle módon világosodik meg a szükséges környezetvédelmet illetően, mindenki máshogy és másért zöldül be. És nem vitatható, hogy az ésszerűtlen ruhaipar globális szinten zsigereli ki a bolygót és zsákmányolja ki az ebben az iparágban dolgozókat. Valóban nagy a baj, és a kérdéssel foglalkozni kell, csak azt domborítom erősen: attól még, hogy valakinek e pillanatban is sok ruhája van, még nem feltétlenül árt a bolygónak. Hiszen, ha tudatosan ügyel arra, hogy a mások által levetett ruhákat, amelyek közbeavatkozása nélkül egyértelműen szemétre kerülnének, még jó pár évig használatban maradjanak, és ezért TUDATOSAN körforgásban tartja azokat, azzal lélegzetvételnyi időt ad a bolygónak. Amíg valaki birtokolja, gondozza és HASZNÁLJA a ruhákat, addig azokkal a ruhákkal nincs gond. Vagy nem akkora.
Azokkal a ruhákkal van nagy baj, amik nem kellenek senkinek, és anyaguknál fogva egyáltalán nem, vagy csak nagy (és újabb környezeti károk által) hasznosíthatóak újra, így a szemétre kerülnek és mérgezik a környezetet. A gyors divat diktálta, fillérekből, de nagy környezeti károk által előállított fast fashion boltok kacatárui jellemzően ilyenek, és nem csak azért kerülnek szemétre, mert jön az újabb trend és kiszorítja a régit, de azért is, mert tényleg annyira silány minőségűek, hogy csak rövid ideig lehet őket benntartani a körfogásban.
Nem bírják a cirkulációt...
Szerintem a „szelektálást” ott kell kezdeni, hogy azokat, ott, újonnan nem vesszük meg. Egyetlen darabot sem.
Sok ruhám van. Nagyon sok ruhám van, de a nálam végül otthonra talált darabok kiállták az idő próbáját (vannak 30 éves ruháim is), és utazom a kiváló minőségű darabokra. A tiszta, 100% selyemre, gyapjúra, a tiszta pamutra, sőt jó néhány bőr holmim is van még és használni is fogom őket, amíg végleg el nem kopnak. Mert ugyan nem támogatom az állatok kizsákmányolását (a húsevés is egyre kevésbé passzol nekem), de úgy vélem, nincs annál nagyobb tiszteletlenség a legyilkolt állatokkal szemben, mint brutálisan rövid „kihasználás” után szemétre hajítani azokat a tárgyakat, ruhadarabokat, amikért ők szenvedtek. Legyen az az állat sertés, marha, nyúl vagy selyemhernyó.
És nem akarom szépíteni a dolgot, tényleg több ruhám van, mint amennyit ésszerűen ki tudnék használni, és vannak elfeledett darabok is a szekrények mélyén, amikre időről időre rácsodálkozok, és kövezzetek meg: én megörülök azoknak, és tuti, hogy rövid időn belül újra viselem is őket.
De minden ruhadarabot valamilyen módon „megmentettem”, vagy bizonyos megfontolások után ELFOGADTAM vagy kiválasztottam, de amik hozzám kerültek, azokkal számolok. Azokért a továbbiakban felelős vagyok, azokat egészen biztosan nem hajítom csak úgy a szemétre, és ha már tényleg elnyüvöm őket, akkor alapanyagtól függően szelektálom majd és viszem tovább az akkor elérhető, megfelelő helyre, vagy átszabom, újrahasznosítom azokat (vagy egy-egy részét) én magam.
Sok mindezzel a gond? Igen, a sok ruha több gonddal jár, mintha kapszulagardróbom lenne… de azért jó kis játszótér is, amit én szeretek. Ártatlan öröm. És azt azért szeretném tudni, hogy akinek e pillanatban egy-két tucat ruhája van csupán, de régen TEMÉRDEK volt... ő vajon tudja, ki viseli azokat a ruhákat most, és leginkább, ki viseli a valaha általa birtokolt ruhái után a felelősséget tovább?
Szívből remélem, hogy úgy szelektált, úgy adott túl a felesleges holmikon, hogy azzal nem ártott ennek a szegény bolygónak tovább.
Napi szinte látok kuka mellé kiszórt, nejlonszatyrokba tuszkolt, csak úgy szemétre hajított ruhakupacokat szerte az országban. Egy pillanatig nem gondolom azt, hogy ezek a kupacok azokból a szekrényekből származnak, amelyek gazdái már valamilyen módon „nyitottak” a környezetvédelemre, de azt igen, hogy a környezetvédelem nem a ruhák szelektálásával, nem a ruháktól való megszabadulással kezdődik, sokkal inkább a tudatos vásárlással és a már birtokunkba került holmik iránti felelősséggel.
Ajánljuk még:
„A DIVAT VILÁGA NE CSAK FELÜLETES, A SZEMNEK TETSZŐ ÉRTÉKEKET KÖZVETÍTSEN”
5 TIPP A VEGYSZERMENTES TISZTASÁGHOZ: ÍGY HASZNÁLD AZ ECETET, A SÓT ÉS A SZÓDABIKARBÓNÁT KREATÍVAN!
MIRE VAN SZÜKSÉGED IGAZÁBÓL A CSOMAGOLÁSMENTES BEVÁSÁRLÁSHOZ?
