A textilszatyraimmal kezdődött, valamikor 2016 táján szép, régi csipkefüggönyből varrott kis zsákokkal kezdtem járni a boltokat, hogy a nejlonzacskókat magam mögött hagyva fenntarthatóbbá tegyem a bevásárlást – ekkoriban még mindenki helyeselt. „Így kellene mindenkinek” – mondták, miközben tovább tépkedték mellettem a műanyagot. Mert jó dolog a környezetvédelem, ha valaki ráveszi magát, de higgyem el, nem az én újrahasználható zsákjaim fogják megmenteni a világot, miközben a gonosz-csúnya vállalatok literszámra öntik a vegyszereiket a folyókba.
Egy zacskó nem zacskó, vagy mi a szösz.
De legalább bólogattak, nem úgy, mint az üvegkulacsom láttán, amivel a petpalackos vizet váltottam ki, ott már volt némi fejcsóválás arra hivatkozva, hogy a csapvíznek fura íze van. Szerintem nincs, de itt még legalább csak különc voltam, semmi extra.
Az első alkalom, amikor nyíltan hülyeségnek bélyegezte valaki a környezettudatos törekvéseimet, a vegetáriánus hónapom kapcsán ért – hát ki hallott már olyanról, hogy ha valaki kevesebb húst eszik, jót tesz a Földnek, és még nem is hal éhen?!
Például én. A kisebb ökológiai terhelés kedvéért igyekszem minél húsmentesebb módon táplálkozni a hétköznapokban, és bár nem hirdetem úton-útfélen, azért elég ritkán történik, hogy ha valaki megtudja, ne húzná el kétkedőn a száját. Mert marhaság. Mert ilyen összefüggések nincsenek.
Mert ők aztán le nem mondanak a kényelemről az emberiség kedvéért, és ha ők nem, akkor én se tegyem.
Nincs saját kocsim, és ha nem muszáj, nem is akarok – ezzel egyesek szemében már az istenkáromlás szintjén voltam. Elvégre, ha valakinek nem futja rá, érthető, de ha telne, és mégsem akar venni, ott már biztos gond van az illető fejében. Meg majd meglátom, ha gyerekem lesz, akit el kell vinni a 2 km-re lévő orvosi rendelőbe. És amúgy is, én aztán senkinek ne magyarázzam, hogy saját járgány nélkül is kényelmesen túl lehet élni a hétköznapokat. És ugyanez, sokszor, sokkal cifrábban.
Úgysem számít, van-e kocsim vagy nincs, soha semmi nem számít, ha környezettudatosságról van szó, egy ember kicsi a világ megváltoztatásához. És mennyien mondják ezt!
A hétköznapi kis dolgaim láttán sokan már csak legyintenek, de többnyire egy pillantással vagy hangsúllyal érzékeltetik, mikor találja valaki hülyeségnek a szokásaimat. És igen, többen még mindig el is mondják...
Hogy miért használok szimpla zománcos vödröt a felmosáshoz ahelyett, hogy 5 évente lecserélném a tönkrement műanyagot, aminél legalább nem kell saját magamnak kicsavarnom a fejet. Igaz, hogy a zománcos kitart életem végéig, na de mégis. Hogy miért takarítok kimérősen megvásárolható ecettel és szódabikarbónával kemikáliák helyett, biztos megesznek otthon a baktériumok, akkor is, ha tiszta a lakás.
Hogy miért vásárolok turiban, ha ott mások levetett ruhája van,
miért fizetek rá a magyar termékekre, mikor a világ túlfeléről óriási környezeti terheléssel érkező kínai „occób”, miért nézegetem a mosható betéteket, fúj, ahhoz is sok vizet kell használni, ami szintén igaz, de legalább csak egyszer kell előállítani és nem rohad utána a végtelenségig a homokban.
Most úgy tűnik nekem, hogy bár egyre divatosabb odafigyelni a műanyagra,
minden, ami túlmutat a nejlonszatyrokon, kissé csodabogárságnak számít.
Pláne, ha némi kényelmetlenséggel is jár környezetvédőnek lenni. Én mondjuk nem jövök zavarba egy-egy furcsálló tekintet láttán, megszoktam, de vannak érzékenyebb lelkek a világon, akik inkább visszateszik a polcra a luffa mosogatószivacsot a kéretlen vélemények hallatán – ha másért nem, az ő kedvükért békén hagyhatnánk egymást néha.
Ajánljuk még:
10 egyszerű tipp arra, hogyan utazzunk fenntartható módon!
5 kifogás, miért nem vagy környezetvédő – és az 5 cáfolat, miért nincs igazad
Egy héten belül négy évszak váltja egymást, olajos páncélú teknősbékák görgetik maguk előtt az üdítős palackokat a tengerparti homokban, néhány városban ivóvíz-korlátozást vezetnek be – és még mindig sokan vannak olyanok, akik műanyag szatyorba pakolják a zöldséget a boltban textilszütyők helyett. Miért, miért, miért?
10 tipp kezdő hulladékmenteseknek
