Az egyik legváltozatosabb megítélésű madarunk, aki kiváló építőmester hírében áll, híve a monogámiának, határozott éntudattal rendelkezik, és rendkívül okos is.
A zárt erdők kivételével szinte mindenhol találkozhatunk vele - idén talán többel is, mint az előző években. Ez annak köszönhető, hogy fészkelőállományának trendje mérsékelten növekvő, amihez nagymértékben hozzájárul az is, hogy egy kifejezetten jól alkalmazkodó, urbanizálódott madárról van szó.
És az első problémákat ez okozza. A szarka (Pica pica) ugyanis egy igen erős hangú, és fészekrablásáról ismert madár, aki nemritkán agresszívan lép fel más madarakkal szemben is, így a városi lakosság körében nem örvend nagy népszerűségnek. De a vadgazdálkodók sem kímélik: legtöbbjük nagymértékben a szarkát tartja felelősnek az apróvadállomány csökkenéséért, így a mai napig szabadon vadászható faj (az év egy meghatározott időszakában, július elseje és február utolsó napja között).
Eurázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában is elterjedt faj - jól észrevehető fészkeinek képével számos helyen találkozhatunk, ha a magas fák ágrendszerére tekintünk. Egy biztos: a szarka igazi mestere a fészeképítésnek: először egy nagy gallyfészket épít, melyre szúrós ágakból tetőt alakít ki, és az építményen csak szűk búvónyílásokat hagy. A fészek belsejét sárral tapasztja ki, és puha anyagokkal béleli - az így elkészült mesterművet több éven keresztül is birtokba veszi, természetesen ügyelve arra, hogy annak állaga ne romoljon, aminek érdekében tavasszal mindig gondosan fel is újítja otthonát. Elhagyott fészke sem megy kárba: vércsék, kabasólymok és erdei fülesbaglyok veszik birtokba, így máris találtunk egy hasznot, amit a szarka pozitív listájára írhatunk.
A tojó 5-9 tojást rak a gondosan felépített fészekbe, amelyek 17-18 nap alatt kelnek ki. Bár a tojásokon a tojó kotlik, a hím igazán gondos párnak bizonyul: a fészek közelében marad, őrzi és eteti párját, és a fiókák kikelése után a táplálásukban is részt vesz. A szarka-ifjak három hetes korukban elhagyják a családi fészket, de szüleik még ezután is gondoskodnak róluk, akik nem mellesleg élethosszig tartó monogám párkapcsolatban élnek.
A szarka mindenevő, és kiválóan alkalmazkodik a mindenkori táplálékkínálathoz. Bár a menü nagy részét a rovarok adják, kisebb gerincesek és dögök is a „tányérra” kerülnek, ahogyan kis mennyiségben bogyókat, gyümölcsöket és gabonát is találunk a sorban.
A szarka rendkívül izgalmas egyéniség: a papagájhoz hasonlóan megtanítható az emberi beszéd utánzására, és jelenlegi tudásunk szerint ő az egyetlen olyan madár, aki képes felismerni magát a tükörben. A ránk maradt mendemondák szerint a „tolvaj” szarka előszeretettel gyűjti össze a fényes, csillogó tárgyakat, azonban ez inkább mese, mintsem valóság.
Az viszont már tény, hogy a szarkát a legintelligensebb állatok között tartják számon, aki határozott éntudattal rendelkezik, kognitív képességei is kiemelkedőek. Képes eszközöket használni, szenzoros emlékezettel rendelkezik, és az elmúlt években még azt is megfigyelték, hogy saját tapasztalatai alapján képes fajtársai viselkedését is előre látni. Sőt: ha egy kicsit mélyebbre ásunk mindennapjaiban, akkor olyan izgalmas felfedezéseket is tehetünk, mint az a tény, hogy a szarkaszülő az eleséget fiókái korának és számának megfelelő méretű adagokra osztja - akárcsak egy gondos édesanya.
Tokaj vidékein rudasmadárnak is nevezték, és nem ritka, hogy tollas rókaként emlegetik. „Nála az anyagi érdek mindent háttérbe szorít. Okos, számító, ott veti meg lábát ahol rabolhat, élelemhez juthat s fejlődő apróságát is jól tarthatja. Ellenségét hihetetlenül megkülönbözteti a közömbös járókelőtől, a vadászt a földmívestől, szinte lelkéből kiolvassa az embernek jó vagy rossz szándékát. Szemtelen, mikor bőrét biztonságban tudja, szerfölött óvatos, ha veszélyt szimatol. Erősebb állatokkal szemben gyáva, a védtelen, gyengébb teremtményekkel pedig érezteti felsőbbségét, üldözi őt, sőt kegyetlenkedéstől sem riad vissza…”- írják róla.
De ugyanebben az írásban elismerik szebb oldalait is, hiszen a szarkák „Rendkívül ragaszkodnak csemetéikhez s soha el nem hagyják őket. Kevés madár van, mely oly elővigyázóan közeledik fészkéhez mint a szarka; nincs az a csel, a mihez ne folyamodnék, csakhogy el ne árulja otthonát. Spanyolországban, úgy mint a dolmányos varjúnak, Egyiptomban kénytelen kelletlen gyakran kell a mostoha szerepét játszania, mert a szajkókakuk nem egyszer fészkébe tojik s gondjaira bízza tojását. A szarka azonban a jövevényt ép oly szeretettel dédelgeti mint a saját magzatait. Ha fiókáikat elrabolják, vagy csak megtámadják, eszeveszett lármát csapnak, torkuk szakadtából csörögnek s nem ritkán saját biztonságukat kockáztatják.A megölt fióka fölött a szülők meghatóan siránkoznak s jajgatásukra a vidék szarkái is odagyülekeznek.”- olvashatjuk a festői képeket Az állatok világában.
Azt hiszem, jól látszik, mennyire kettős a megítélése ennek az egyébként vitathatatlanul izgalmas madárnak, aki legalább annyi szépséget rejt magában, mint amennyi bosszúságot okoz társai vagy az emberi világ számára.
A jövő növénye lenne a jujuba?
A kínai datolya titkai
