Milyen volt hónapokig semmit nem vásárolni?

GolfÁramlat

Milyen volt hónapokig semmit nem vásárolni?

Az enyhén hatásvadász cím után szemlesütve beismerem, hogy valójában még a vásárlásmentes időszakaim alatt is rendszeresen jártam boltba, ugyanis (egyelőre) nincs önellátó biofarmom, ahonnan begyűjthetném a vacsorához valót. De az ételen kívül tényleg nem sok minden került a kosaramba.

A wc-papír létszükséglet, a piros körömlakk viszont elhanyagolható kiegészítő. Amikor arról beszélek, hogy hetekig vagy hónapokig nem vettem semmit, valami ilyesmire gondolok. Újradefiniáltam magamban a tisztes szegénység fogalmát. Persze, nem feltétlenül kell csórónak lenni a fogyasztásböjthöz, elég némi inspirációt kapni a tudatos vásárlással kapcsolatban, ahogy ez velem is történt.

Többek közt egy amerikai nő interjúja hozta meg a kedvem az erőltetett takarékoskodáshoz. Ő arról mesélt, hogy mindössze

egy év alatt sikerült kifizetnie a jelzáloghitelét a nem-vásárlás trükkjével.

Az élelmiszeren és az alapvető higiéniai pipereholmikon kívül tizenkét hónapig semmit nem vett, autó helyett tömegközlekedéssel járt, csökkentette az elektronikai eszközök használatát az alacsonyabb számla kedvéért, a barátaival ingyenes programokat választott a fizetős helyett, és így tovább. Semmi cuki ruha a butikból meg pezsgőzés a felhőkarcolók tetején.

Nos, a külföldre vándorolt fiatalok lakásra-spórolós életét élve alapból spúr voltam, de ez a cikk rátett még egy lapáttal a dologra.

Hiperspúr lettem néhány hónapra, bár néhanapján a környezettudatosság leple alá (is) bújtattam az elhatározásom. És egy idő után fel sem tűnt a dolgok hiánya.

A férjemmel már a tudatos vásárlásmentesség előtt is a fordított spórolás taktikáját folytattuk, azaz nem hó végén tettük félre a maradékot, hanem hónap elején raktunk el egy meghatározott összeget, és a maradékból éltünk – így aztán előfordult, hogy nem maradt semmi luxusra. Pláne, ha a fizetés utáni héten pont tönkrement valami a kocsiban.

Mindenesetre, a bankszámlánkon látványosan növekvő megtakarítástól hamar vérszemet kaptunk, és komoly lelki agóniát okozott, ha nem sikerült félretenni a kívánt összeget, úgyhogy én személy szerint inkább lemondtam bizonyos dolgokról, mintsem a lakásra szánt pénz bánja az impulzusvásárlásaimat.

A boltban céltudatosan söpörtem végig az élelmiszerrészleg előtt, és csak azt vettem, ami a listán szerepelt. A lakberendezési üzletek, turkálók, kacatos bazárok előtt csukott szemmel sétáltam tovább. A kézműves magyar termékeket megcsodáltam, de úgy tettem vissza a helyükre, mintha sosem láttam volna őket.

Nem vettem századik konyharuhát, csodatévő páraelszívót, hajgumit azok helyett, amelyek folyton becsúsztak az ágy mögé.

És tudjátok, mit vettem észre? Sutty, eltelt két hét, aztán két hónap és még mindig nem hiányzott semmi olyan az életemből, amit feltétlenül meg akartam volna vásárolni. A bölcselkedések hirtelen értelmet nyertek: volt tető a fejem fölött, étel a számban, ruha a testemen és biztonság, és akkor mindez elegendőnek tűnt.

A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy tényleg sokkal kevesebbre van szükségünk a boldogsághoz, mint azt a reklámok sugallják felénk, vagy mint azt a fogyasztói társadalom próbálja elhitetni velünk.

Ha a vásárlásmentességet magunk választjuk, és nem rákényszerülünk azért, mert fizetés után tíz nappal már a küszöböt kelljen rágni, akkor a pénzért megvásárolható dolgok nagy részének hiánya fel sem tűnik.

Lehet-e mindig vásárlásmentesen élni?

A szép mesékben a szereplők boldogan élnek, míg meg nem haltak, de hadd legyek kicsit illúzióromboló: előbb-utóbb azért valószínűleg mindenkinek az életébe visszacsordogál a rendszeres vásárlás. Mert a ruhák elkopnak, a hűtő tönkremegy, végül már egy hajgumi sem kerül elő az ágy alól, és néha-néha becsúszik egy felesleges kacat, csak úgy, a megmagyarázhatatlan öröm kedvéért.

De legalább megtanulunk különbséget tenni aközött, ami tényleg kell és aközött, ami nem.

A szándékos vásárlásmentesség legnagyobb tanulsága nálam legalábbis ez volt, és a konklúzió annyira felforgatta az életről addig vallott nézeteimet, hogy a húszéves önmagam már rám sem ismerne. Akkor nagy házat akartam, szép bútorokat, jó autót, havonta elkölthető fix vagyont – most meg korai nyugdíjazást, kreatív elfoglaltságokat és szabad délutánokat az erdőben.