GolfÁramlat

Mennyit spórolok havonta a környezettudatos életmóddal?

A fenntartható otthon saját tapasztalataim alapján olcsóbb otthon is egyben, és bár nehéz számszerűsíteni, mennyit spórolok meg a zöldebb életmóddal, azért megpróbálkozom vele. Hosszú, de érdekes cikk következik!

Azt hiszem, néhányan meglepődnének, milyen kevés pénzből éljük a mindennapjainkat ahhoz képest, hogy szép, de még csak háromnegyedig kész a házunk, valamint autónk és kisbabánk is van – egyszóval van mire költeni. A növekvő infláció ellenére igyekszünk egy szűk – mondjuk ki, havi kétszáz alatti – költségvetésbe beszorítani az egészséges étkezést, a rezsit, ruházkodást és olyan „extra” dolgokat, mint egy éttermezés vagy egy kis hintaló a gyereknek.

Nem könnyű, és kevesebb környezettudatos törekvéssel talán nem is sikerülne, de higgyétek el, zölden élni megtérül anyagilag. A tételes felsorolás tíz cikkbe sem férne bele, ezért témakörönként próbálom megsaccolni, mennyit spórolunk havonta a fenntarthatósággal.

1. Étkezés 

Alapvetően törekszünk rá, hogy hazai termesztésű és idényzöldségeket fogyasszunk, hiszen ezeknek kisebb az ökológiai lábnyoma. Persze, nálunk is becsúszik a banán, földimogyoró vagy kávé, de télen és tavasszal nincs vízízű paradicsom, barack és más tipikus nyári termés. Ezek borzasztóan drágák szezonon kívül.

Húst (szintén környezetvédelmi okokból) hetente kb. csak 3 alkalommal fogyasztunk, de a legnagyobb spórolást valószínűleg a saját, 100 nm-es permakultúrás veteményesünk jelenti a kert végében: tavasztól őszig szinte nem is járunk zöldségeshez, hiszen minden megterem, ami kell.

Becsült havi spórolás: kb. 30 ezer forint

zöldségkosár

2. Háztartás

A bolti tisztítószerek helyett többnyire környezetbarát szerekkel – ecet, mosószóda, szódabikarbóna, illóolajok – tartjuk rendben a házat. Az egyszerhasználatos, eldobható eszközök – pl. papírtörlő, mosogatószivacs, vattakorong – helyett a tartós/mosható változatokat választottuk, így ezeket nem kell rendszeresen újravásárolnunk. A kisbabánk mosható pelenkát használ eldobható helyett, ez minimális plusz mosást jelent, viszont nem kell havi 3 csomag pelenka.

Becsült havi spórolás: kb. 20 ezer forint

3. Használt dolgok vásárlása: a bolhapiacozás és különleges kincsek felkutatása nekünk tulajdonképpen hobbi is. Ha valamire szükségünk van, az az első, hogy megnézzük, nem találunk-e rá jó állapotban, használtan, legyen szó ruháról, játékról, bútorról vagy berendezési eszközről. Jóformán az összes tányérunk és csészénk bolhapiacos. Meg a vázáink. A képkeretek. A pulóvereink. Hiszünk abban, hogy a legkörnyezettudatosabb mindig az a termék, amit nem kell legyártani, mert azt használjuk fel helyette, ami már létezik.

Becsült havi spórolás: kb. 20 ezer forint

használt holmik

 

4. Rezsi

Ezen a ponton nem tudok sokat mondani azon túl, hogy tartjuk a jól elcsépelt megoldásokat: inkább felveszünk egy pulóvert, minthogy plusz két fokkal felcsavarjuk a termosztátot. Nem indítunk el félmosást, kizárólag a nyirkos téli időszakban megy a szárítógép. A vizet nem pazaroljuk, elzárjuk zuhanyzás közben is, míg szappanozunk, és nem ég feleslegesen a lámpa. A legfontosabb pedig, hogy nem veszünk felesleges elektronikai fogyasztókat. Nincs három tévénk, se tabletünk, és pláne nincs tizenöt féle konyhai kisgépünk, csak ami tényleg kell. A sok kis odafigyelés ugyanis sokra megy.

Becsült havi spórolás: kb. 5 ezer forint

ételek környezetbarát tárolókban

 

5. Kézzel készült és újrahasznosított dolgok

A fenntartható otthonok közös jellemzője, hogy a tulajdonosaik igyekeznek minél több dolgot maguknak előállítani, ezzel csökkentve a környezeti terhelést. Ez nálunk sincs másképp: befőzünk, hogy ne messziről és új csomagolásban érkezzen az élelmiszer, kínai csillámos gömbök helyett magunk készítjük a karácsonyi dekorációt tobozokból, zöld ágakból és maradék anyagokból. A kidobásra szánt textileket újrahasznosítjuk, a bútorainkat használtan vesszük, és krétafestékkel varázsoljuk újjá, a lakberendezési dekorációkat lehetőség szerint a Pinterestről lelesve készítjük el. Imádjuk csinálni, és mellékesen elképesztően sokat spórolunk azzal, hogy nem kell ilyen dolgokat vásárolnunk.

Becsült havi spórolás: kb. 25 ezer forint

Az eddig felsorolt témakörök körülbelül havonta 100 ezer forint könnyebbséget jelentenek az otthonunkban, de biztos vagyok benne, hogy alaposabban körüljárva a témát találnék még pár olyan forintot, amit a környezettudatosságnak köszönhetően spórolunk meg. Vagy amin változtathatnánk: ha bent laknánk a városban, ahol a kis távolságok miatt nyugodtan letehetnénk az autót, akkor biztos nem szórnánk ki havonta (átlagolva) 40-50 ezer forintot a kocsi tankolására és szervizelésére.

Most valószínűleg sokan legyintenek erre a kis költségvetés-becslésre, és azt mondják, ők biztosan nem élnének ilyen lemondások közepette – de elárulom,

mi ezeket a szokásokat még sosem éltük meg lemondásként.

Nekem nem teher a veteményesben tevékenykedni, hanem kikapcsolódás munka és gyerek mellett. Nem érzem, hogy bármi kimaradna az életünkből, mert télen nem eszünk íztelen uborkát. Sosem zavar, hogy egyedi bútorom van ötezer forintért, és nem farostlemezes kamu-famintás huszonötért.

A környezettudatos életmódnak valóban vannak lemondást igénylő megközelítései, de egy átlagos otthonban számos olyan zöld szokást be lehet vezetni, ami végül fel sem fog tűnni a hétköznapok során. Csak hó végén, mikor több marad a számlán. 

Ajánljuk még:

Sokkhatás a kertben: ezért lesz az esővíz az aranynál is értékesebb

Nem is igazán emlékszem, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, vagy hány éve történt utoljára, hogy a hóember néhány napnál többet állt volna a talpán. De hogy is jön ez ide így a tavasz legvégén, mikor már a nyár is szinte kopogtat az ajtón? Sora van annak, ráadásul olyan, ami sokkal többünket érint, mintsem azt gondolnánk!

 

Már követem az oldalt

X