Levél Sir David Attenborough-hoz

GolfÁramlat

Levél Sir David Attenborough-hoz

Október 21-én ünnepeljük a Földünkért napot. Ez alkalomból levelet írtam a világ legzseniálisabb természettudósának, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak, amiért szakadatlan próbál bennünket rávezetni a megoldások ösvényére, s még 93 évesen is azon munkálkodik, hogy végre sikerüljön gátat szabnunk saját katasztrófális viselkedésünknek, amely kizsákmányolja bolygónk minden négyzetcentiméterét. Köszönöm, David Attenborough!

Kedves Mr. Attenborough!

Köszönöm. Ezt a szót megállás nélkül tudnám neked ismételni. Köszönöm, hogy hét évtizede fogod szorosan az emberiség kezét, és még akkor sem engeded el, amikor azt látod: nem mindenki akarja veled együtt megmenteni ezt a bolygót, közös otthonunkat. Te sosem fordítottál hátat neki, 93 évesen is azon munkálkodsz szakadatlan, hogy levegyél a Föld válláról egy kis terhet, és megannyi csalódás után még mindig erre buzdítasz bennünket lelkesen.

Minden egyes napodat arra használod, hogy végre észbe kapjunk, hogy végre mi is lássunk, ne csak nézzünk: a szemünk előtt történik a világ legnagyobb katasztrófája, és a cselekvés ideje már tegnap eljött!

Talán a korral is jár, hogy az ember egyre közelebb fordul a természethez: visszautazunk gyermeki létünkbe, amikor még tágra nyílt szemekkel csodálkoztunk egy bodobácsra, amikor a kedvenc esti mesénk a növények magánéletéről szólt, s amikor még mindannyian állatorvosnak, etológusnak vagy földrajztanárnak készültünk.

Te újra felébresztetted bennünk a tiszta, gyermeki gondolkodást, amikor mi már rég elfeledtük, milyen mezítláb sétálni a harmatos fűben, belefeledkezni a kuvik bariton énekébe, megsimogatni a lapulevél érdes erezetét, és mosolyogva beleszagolni a levegőbe egy levendulamező közepén. Te sosem hagytad magára lenyűgöző környezetünket, páratlan otthonunkat. Tapasztalataid sokaságát szeretettel átnyújtottad nekünk abban bízva, hogy mi is ugyanúgy rajongani kezdünk a Földért, ahogyan te rajongsz kisgyerekkorod óta. Még az sem szegte kedved, hogy tévedtél, hogy szavaid nálunk süket fülekre találtak.

Köszönöm, hogy szelíden, mégis határozottan többször is elmagyaráztad nekünk:

napjaink igazi tragédiája most kezdi megmutatni magát világszerte, a mindennapokban alig észrevehetően.

Bolygónk biodiverzitásának elvesztése már megkezdődött, és az élőlények világa, amely egyedülálló és lenyűgöző csoda, káprázatosan sokszínű és hihetetlenül gazdag, ahol a fajok élete egymással összefonódva biztosítja mindannyiunk fennmaradását, kezd felborulni, és elveszíteni működését. Köszönöm, hogy figyelmeztettél bennünket arra, hogy mi ezt a biológiai sokféleséget pusztítjuk el minden egyes nap, módszeresen, kegyetlenül.

 

A természetes világ eltűnőben van, s ennek jelei már mindenütt észrevehetők. Sokszor felhívtad erre a figyelmünket, és a mai napig óva intesz mindannyiunkat. Vajon helyrehozhatjuk még ezt a hatalmas hibát?

Te még akkor kezdted felfedezni a bolygó vadonjait, amikor már térdig jártunk a bajban, mégsem volt ennyira ordító emberi mulasztásunk. A világ összes eldugott helyét megmutattad nekünk, a nappaliból nézhettük végig, milyen fantasztikus helyen élünk. Te közvetlenül tapasztalhattad a csodát, amit sosem rejtettél el előlünk: közelebb hoztad hozzánk, városlakókhoz – akik nap mint nap dugóban ülünk az autóinkban vagy nyomorgunk a tömött buszokon – a természetet.

Megismertetted velünk ezt az eldugott világot, és neked hála megtanultuk szeretni környezeti értékeinket. Generációk nőttek fel dokumentumfilmjeiden, ismeretterjesztő könyveiden, neked hála élesebb szemmel figyeltük a hétköznapi varázslatot. Mi is megszerettük a bolygónkat! Felnőve mégis bántjuk őt. 

Időben szóltál, hogy egy emberöltő alatt eltűnt a stabilitás, a természet óramű pontosságú változása, az évszakok megbízható ritmusa, a különböző fajok folyamatos gyarapodása. Ezt mindannyian tapasztalhatjuk.

Az intelligenciánk megváltoztatta fejlődésünk útját, és fajunk önkényesen uralkodni kezdett minden felett.

Tévesen hittük végtelennek a Földet, ami az űrből nézve egy parányi, kéklő gömb, ami oly kiszolgáltatottan és magányosan lebeg valahol a világegyetemben. Neked hála bizonyosságot nyert, hogy a Föld raktárai végesek, egyetlen otthonunk nem végtelen, igenis van határa létezésünknek. Védelemre van hát szüksége, és tőlünk várja mindezt, hiszen joggal érezheti, hogy felelősek vagyunk érte!

Megkaptuk, amit akartunk: csakhamar a legelterjedtebb, uralkodó fajjá váltunk, kicsikartuk magunknak a legnagyobb életteret, kitaszítottuk a többi élőlényt, kiirtottunk mindent, ami ránk veszélyes – semmi sem korlátozhat bennünket. Még most is igyekszünk bizonyítani, hogy nincsenek határaink, mi halhatatlan csúcsragadozók vagyunk, akik minden percben Istent játszanak.

Félek, hiába mantrázod újra és újra, hogy hamarosan teljes egészében feléljük a Földet, élőhelyeket tűntetünk el, további fajokat pusztítunk ki! Emberséges megértés és reális belátás helyett néhány évtized alatt a felére csökkentettük az esőerdőket, ahol korábban az evolúció fantáziája szárnyalt, ahol minden faj elengedhetetlenül fontos szerepet töltött be, és ahol régebben oly mélyeket, jóízűeket lélegezhetett a Föld.

De mi cselekvés helyett inkább kivágtunk hárombillió fát világszerte, letaroltuk az esőerdőink felét, és továbbra is bizton állítjuk: nincs megingathatatlan ökoszisztéma!

Jól hallhatóan, ám mégis türelmesen a világba kiáltottad, hogy a vesztünkbe rohanunk, de sokadszorra is fittyet hánytunk rá. Továbbra is csakis piacgazdaságban gondolkodunk, nem számít, hogy miattunk vészesen romlik a törékeny stabilitás. A fosszilis tüzelőanyag égetése miatt folyamatosan melegszik a Föld, szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat juttatunk a levegőbe, aminek hőjét az óceánok már nem képesek észrevétlen elnyelni.

A Sarkvidék egybefüggő jégtáblái már eltűntek, ezáltal az átlagos globális hőmérséklet egy Celsius fokkal melegebbé vált, az Északi sark fagyott felületei negyven százalékkal csökkentek.

Az egész bolygó a miénk! Más élőlényeknek alig maradt belőle valamicske.

Most már egész biztosan globális nyomot hagyunk, de még mindig saját bolygónk ellen harcolunk…

Még hányszor kell elmondanod nekünk, hogy eszeveszett tempóban rohanunk egy előrelátható katasztrófa felé? Belegondolni is szörnyű, hogy még az én életemben a globális-élelmiszertermelés válságba kerülhet, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb lesz, a halállomány összeomolhat, a beporzást végző rovarok eltűnhetnek. A gyerekeim szemtanúi lehetnek annak, hogy négy Celsius fokkal nő az átlaghőmérséklet, a Föld nagy része lakhatatlanná válik az élőlények számára, emberek milliói lesznek hajléktalanok, mégis 

2100-ra 11 milliárd emberről kell gondoskodni a mi elgyengült, megfáradt Földünknek. Ekkorra a változás már visszafordíthatatlanná duzzad.

Ha most nem cselekszünk, civilizációnk összeomlása és a természeti világ nagy részének kihalása bekövetkezik. A pusztítás életünk meghatározó elemévé vált, és nem hagyjuk abba. Még többet akarunk! 

Tudod, gyarló az ember – hibát hibára halmozva, önző módon, élőhelyünk kizsákmányolásával tengetjük mindennapjainkat, és nagyképűen, magabiztosan állítjuk: mi vagyunk a teremtés koronái, mi birtokoljuk a tápláléklánc csúcsát. Nem engedünk! Pedig a megoldást is oly sokszor a kezünkbe adtad, mégsem élünk a lehetőségek hosszú sorával. Elhajítottuk.

Szerinted folyton megújuló erőre van szükségünk, ahol a megújuló energia sosem fogy el. Mit gondolsz, végre képesek leszünk mi, emberek is a természettel együtt megújúlni? Lesz erőnk ahhoz, hogy ha már mi elpusztítottunk mindent magunk körül, akkor legalább gyerekeinket az építkezésre tanítsuk? Szerinted ezek után mi át tudjuk adni a következő generációnak a fenntartaható fejlődés fontosságát, a környezetvédelem-központú szemléletet, és az újrahasznosításban rejlő potenciálra való törekvést? Ha eddig nem vettük komolyan az ordító tényeket, akkor ezek után hallgatni fogunk a természet jajveszékelő kiáltására? Mit tehetünk? Mit tehetek én, egymagam? 

Te még bízol bennünk, emberekben? Mi nagyon bízunk a Földben.

Megcsillogtattad a fényt az alagút végén, és te még mindig hiszel abban, hogy együtt el is indulunk felé. 

Kérlek, továbbra se engedd el a kezünket, vezess minket még közelebb a mi egyszeri és megismételhetetlen bolygónkhoz!

Közel 8 milliárd ember nevében, köszönettel: egy uralkodó faj porszemnyi példánya a sok közül

Inspiráció: David Attenborough: A Life On Our Planet, Netflix 2020
Nyitókép: Joe Fereday / Silverback Films/ Netflix

Ajánljuk még: 

ISMERETLEN, VELŐTRÁZÓ VINNYOGÁS ÉS EGY ZOOLÓGIAI VITA – MI A FÉSZKES FENE ÓLÁLKODIK A KERTÜNKBEN?
MÁR EGY FOGKEFE IS SZÁMÍT: ÍGY TEDD HULLADÉKMENTESSÉ A FÜRDŐSZOBÁD!

Tárcsás gépben mostam – és nem dőlt össze a világ

A környezetvédelem területén vesszőparipám a környezetünket óvó mosás, és kiderült számomra, hogy a keverőtárcsás géppel gyorsan és pont ugyanolyan hatékonyan lehet mosni, mint a hosszú programokkal a mosógépen. Nem végeztem alapos, statisztikailag alátámasztott számítást arról, valójában melyik megoldás fogyaszt kevesebb energiát és vizet – de arra rájöttem, hogy felesleges olyan hosszan mosni a ruhákat, magas hőfokon. Vegyszer sem szükséges, már régóta borostyánt használok a mosáshoz, és az is elég.

Lebomló műanyag – kamu vagy tényleg létezik?

A lebomló műanyag mítosza néhány évvel ezelőtt vert igazán gyökeret a köztudatban, amikor néhány üzlet „környezetbarát” zacskókat kezdett el felkínálni a vásárlóinak a hagyományos nejlonzacskó helyett. De vajon tényleg lebomlana a műanyag, és ha igen, miért nem? Nézzük, mit mond a tudomány!

 

 

 
X
Már követem az oldalt