Kedves Mr. Attenborough!
Köszönöm. Ezt a szót megállás nélkül tudnám neked ismételni. Köszönöm, hogy hét évtizede fogod szorosan az emberiség kezét, és még akkor sem engeded el, amikor azt látod: nem mindenki akarja veled együtt megmenteni ezt a bolygót, közös otthonunkat. Te sosem fordítottál hátat neki, 93 évesen is azon munkálkodsz szakadatlan, hogy levegyél a Föld válláról egy kis terhet, és megannyi csalódás után még mindig erre buzdítasz bennünket lelkesen.
Minden egyes napodat arra használod, hogy végre észbe kapjunk, hogy végre mi is lássunk, ne csak nézzünk: a szemünk előtt történik a világ legnagyobb katasztrófája, és a cselekvés ideje már tegnap eljött!
Talán a korral is jár, hogy az ember egyre közelebb fordul a természethez: visszautazunk gyermeki létünkbe, amikor még tágra nyílt szemekkel csodálkoztunk egy bodobácsra, amikor a kedvenc esti mesénk a növények magánéletéről szólt, s amikor még mindannyian állatorvosnak, etológusnak vagy földrajztanárnak készültünk.
Te újra felébresztetted bennünk a tiszta, gyermeki gondolkodást, amikor mi már rég elfeledtük, milyen mezítláb sétálni a harmatos fűben, belefeledkezni a kuvik bariton énekébe, megsimogatni a lapulevél érdes erezetét, és mosolyogva beleszagolni a levegőbe egy levendulamező közepén. Te sosem hagytad magára lenyűgöző környezetünket, páratlan otthonunkat. Tapasztalataid sokaságát szeretettel átnyújtottad nekünk abban bízva, hogy mi is ugyanúgy rajongani kezdünk a Földért, ahogyan te rajongsz kisgyerekkorod óta. Még az sem szegte kedved, hogy tévedtél, hogy szavaid nálunk süket fülekre találtak.
Köszönöm, hogy szelíden, mégis határozottan többször is elmagyaráztad nekünk:
napjaink igazi tragédiája most kezdi megmutatni magát világszerte, a mindennapokban alig észrevehetően.
Bolygónk biodiverzitásának elvesztése már megkezdődött, és az élőlények világa, amely egyedülálló és lenyűgöző csoda, káprázatosan sokszínű és hihetetlenül gazdag, ahol a fajok élete egymással összefonódva biztosítja mindannyiunk fennmaradását, kezd felborulni, és elveszíteni működését. Köszönöm, hogy figyelmeztettél bennünket arra, hogy mi ezt a biológiai sokféleséget pusztítjuk el minden egyes nap, módszeresen, kegyetlenül.
A természetes világ eltűnőben van, s ennek jelei már mindenütt észrevehetők. Sokszor felhívtad erre a figyelmünket, és a mai napig óva intesz mindannyiunkat. Vajon helyrehozhatjuk még ezt a hatalmas hibát?
Te még akkor kezdted felfedezni a bolygó vadonjait, amikor már térdig jártunk a bajban, mégsem volt ennyira ordító emberi mulasztásunk. A világ összes eldugott helyét megmutattad nekünk, a nappaliból nézhettük végig, milyen fantasztikus helyen élünk. Te közvetlenül tapasztalhattad a csodát, amit sosem rejtettél el előlünk: közelebb hoztad hozzánk, városlakókhoz – akik nap mint nap dugóban ülünk az autóinkban vagy nyomorgunk a tömött buszokon – a természetet.
Megismertetted velünk ezt az eldugott világot, és neked hála megtanultuk szeretni környezeti értékeinket. Generációk nőttek fel dokumentumfilmjeiden, ismeretterjesztő könyveiden, neked hála élesebb szemmel figyeltük a hétköznapi varázslatot. Mi is megszerettük a bolygónkat! Felnőve mégis bántjuk őt.
Időben szóltál, hogy egy emberöltő alatt eltűnt a stabilitás, a természet óramű pontosságú változása, az évszakok megbízható ritmusa, a különböző fajok folyamatos gyarapodása. Ezt mindannyian tapasztalhatjuk.
Az intelligenciánk megváltoztatta fejlődésünk útját, és fajunk önkényesen uralkodni kezdett minden felett.
Tévesen hittük végtelennek a Földet, ami az űrből nézve egy parányi, kéklő gömb, ami oly kiszolgáltatottan és magányosan lebeg valahol a világegyetemben. Neked hála bizonyosságot nyert, hogy a Föld raktárai végesek, egyetlen otthonunk nem végtelen, igenis van határa létezésünknek. Védelemre van hát szüksége, és tőlünk várja mindezt, hiszen joggal érezheti, hogy felelősek vagyunk érte!
Megkaptuk, amit akartunk: csakhamar a legelterjedtebb, uralkodó fajjá váltunk, kicsikartuk magunknak a legnagyobb életteret, kitaszítottuk a többi élőlényt, kiirtottunk mindent, ami ránk veszélyes – semmi sem korlátozhat bennünket. Még most is igyekszünk bizonyítani, hogy nincsenek határaink, mi halhatatlan csúcsragadozók vagyunk, akik minden percben Istent játszanak.
Félek, hiába mantrázod újra és újra, hogy hamarosan teljes egészében feléljük a Földet, élőhelyeket tűntetünk el, további fajokat pusztítunk ki! Emberséges megértés és reális belátás helyett néhány évtized alatt a felére csökkentettük az esőerdőket, ahol korábban az evolúció fantáziája szárnyalt, ahol minden faj elengedhetetlenül fontos szerepet töltött be, és ahol régebben oly mélyeket, jóízűeket lélegezhetett a Föld.
De mi cselekvés helyett inkább kivágtunk hárombillió fát világszerte, letaroltuk az esőerdőink felét, és továbbra is bizton állítjuk: nincs megingathatatlan ökoszisztéma!
Jól hallhatóan, ám mégis türelmesen a világba kiáltottad, hogy a vesztünkbe rohanunk, de sokadszorra is fittyet hánytunk rá. Továbbra is csakis piacgazdaságban gondolkodunk, nem számít, hogy miattunk vészesen romlik a törékeny stabilitás. A fosszilis tüzelőanyag égetése miatt folyamatosan melegszik a Föld, szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat juttatunk a levegőbe, aminek hőjét az óceánok már nem képesek észrevétlen elnyelni.
A Sarkvidék egybefüggő jégtáblái már eltűntek, ezáltal az átlagos globális hőmérséklet egy Celsius fokkal melegebbé vált, az Északi sark fagyott felületei negyven százalékkal csökkentek.
Az egész bolygó a miénk! Más élőlényeknek alig maradt belőle valamicske.
Most már egész biztosan globális nyomot hagyunk, de még mindig saját bolygónk ellen harcolunk…
Még hányszor kell elmondanod nekünk, hogy eszeveszett tempóban rohanunk egy előrelátható katasztrófa felé? Belegondolni is szörnyű, hogy még az én életemben a globális-élelmiszertermelés válságba kerülhet, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb lesz, a halállomány összeomolhat, a beporzást végző rovarok eltűnhetnek. A gyerekeim szemtanúi lehetnek annak, hogy négy Celsius fokkal nő az átlaghőmérséklet, a Föld nagy része lakhatatlanná válik az élőlények számára, emberek milliói lesznek hajléktalanok, mégis
2100-ra 11 milliárd emberről kell gondoskodni a mi elgyengült, megfáradt Földünknek. Ekkorra a változás már visszafordíthatatlanná duzzad.
Ha most nem cselekszünk, civilizációnk összeomlása és a természeti világ nagy részének kihalása bekövetkezik. A pusztítás életünk meghatározó elemévé vált, és nem hagyjuk abba. Még többet akarunk!
Tudod, gyarló az ember – hibát hibára halmozva, önző módon, élőhelyünk kizsákmányolásával tengetjük mindennapjainkat, és nagyképűen, magabiztosan állítjuk: mi vagyunk a teremtés koronái, mi birtokoljuk a tápláléklánc csúcsát. Nem engedünk! Pedig a megoldást is oly sokszor a kezünkbe adtad, mégsem élünk a lehetőségek hosszú sorával. Elhajítottuk.
Szerinted folyton megújuló erőre van szükségünk, ahol a megújuló energia sosem fogy el. Mit gondolsz, végre képesek leszünk mi, emberek is a természettel együtt megújúlni? Lesz erőnk ahhoz, hogy ha már mi elpusztítottunk mindent magunk körül, akkor legalább gyerekeinket az építkezésre tanítsuk? Szerinted ezek után mi át tudjuk adni a következő generációnak a fenntartaható fejlődés fontosságát, a környezetvédelem-központú szemléletet, és az újrahasznosításban rejlő potenciálra való törekvést? Ha eddig nem vettük komolyan az ordító tényeket, akkor ezek után hallgatni fogunk a természet jajveszékelő kiáltására? Mit tehetünk? Mit tehetek én, egymagam?
Te még bízol bennünk, emberekben? Mi nagyon bízunk a Földben.
Megcsillogtattad a fényt az alagút végén, és te még mindig hiszel abban, hogy együtt el is indulunk felé.
Kérlek, továbbra se engedd el a kezünket, vezess minket még közelebb a mi egyszeri és megismételhetetlen bolygónkhoz!
Közel 8 milliárd ember nevében, köszönettel: egy uralkodó faj porszemnyi példánya a sok közül
Inspiráció: David Attenborough: A Life On Our Planet, Netflix 2020
Nyitókép: Joe Fereday / Silverback Films/ Netflix
Ajánljuk még:
ISMERETLEN, VELŐTRÁZÓ VINNYOGÁS ÉS EGY ZOOLÓGIAI VITA – MI A FÉSZKES FENE ÓLÁLKODIK A KERTÜNKBEN?
MÁR EGY FOGKEFE IS SZÁMÍT: ÍGY TEDD HULLADÉKMENTESSÉ A FÜRDŐSZOBÁD!
Árnyékot tartani a Földnek – kertekkel a globális felmelegedés ellen
Világszerte az emberek 32 százaléka kertészkedik, és nagy részük – 30 százalékuk – kertjük bővítésében gondolkodik. Nem köztudott, de a legkisebb balkonládák is fontos eszközei a klímaváltozás elleni harcnak. Már a kisebb kertek is lényegesen hozzájárulnak az oxigénszint növekedéséhez, a madarak, beporzók és más hasznos élőlények védelméhez. Nem utolsósorban pedig csökkentik a városi hősziget hatást, valamint a hőhullámok egyre magasabbra rúgó hőmérsékletét. Ezért minden egyes kertészkedő ember aktívan tesz a globális felmelegedés ellen.
Aszfalt-, gipsz- és festékalapanyag is lehetne, mégis simán kidobjuk
Rántott sajt, rántott hús, sült krumpli… Mi a közös bennük? Egyrészt biztosan akad közöttük egy olyan étel, amit még a legválogatósabb gyerek is megeszik, másrészt pedig mindhárom – klasszikus formában – étolajban készül. Bő napraforgó- vagy repceolajban, úgy, mint számtalan más, tradicionális magyar fogás. De mi történik a túlhevült, sütésre már alkalmatlan étolajjal? Ma Magyarországon mintegy 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban éves szinten, amit akár újra is hasznosíthatnánk.
A fehér gólya védelme neked is fontos!
Népies nevein gilice, koszta, gagó, eszterág vagy cakó. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület négy év során is az év madarává választotta, legutoljára 1999-ben. Nem tudjuk, mi teszi olyan különlegessé számunkra, a kedves gyermekdalok és versek emlékei vagy a nemzeti ünnepeinkhez kötődő vándorlása (augusztus 20-a körül indul el az országból), mindenesetre az tény, hogy védelmük kiemelt fontosságú, és most az is megmutatjuk, miért.
4,7 milliárd embert tud eltartani a Föld: ma 8 milliárdnál is többen vagyunk – tények és kérdések a Népesedési Világnapra
Túl sokan vagyunk. Ezzel a kijelentéssel egyre többször találkozunk, egyre több területen, de ritkán esik szó arról, hogy miért jutottunk el idáig, miért jelent gondot, és egyáltalán hogyan kell hozzáállnunk ehhez az igen kényes kérdéshez. A Népesedési Világnap alkalmából alaposan körbejárjuk bolygónk benépesülésének kérdéseit, és olyan utakra vezetjük olvasóinkat, ahol ez idáig talán még sosem járhattak. Tartsanak velünk erre az izgalmas utazásra!
